Figyelmes hajóskapitány

Egy Petke nevű, igen alacsony növésű fiú, pár nappal sikeres érettségije után hajóra szállt. Rokona volt a kapitány, aki úgymond jutalomútnak szánta ezt a kirándulást. Ez a jutalomút Petke számára többféle előnnyel járt: alacsony termetét a kellemetlen bámészkodók elől elmenekíthette a szárazföldről; kedvére fuvolázhatott saját kabinjában a kiterjedt folyóvíz fölött, közben beláthatott a part menti nádasokba, a települések fehér falaira, vámhivatalokra és hajózási irodákra, barna ajtókeretek tövében kuporgó tányérsapkás rakodómunkásokra, kövér kikötői macskákra. És egyáltalán, megismerkedhetett ezzel a vénséges vízi járművel s azzal a lassan oldódó szorongással, ami erőt vesz az emberen, amikor imbolygó vizekre száll.

Teherhajó volt, így berendezéséből elmaradtak azok a kellékek, amelyek az első-, másod- és harmadosztályú utasok időtöltését a leírásokból ismert módon változatossá teszik. A fuvolázó Petkét ez nem zavarta, megelégedett a szutykos hajókötéllel, a horkoló matrózokkal s rokon kapitányával, akit a szárazföldön teljesen megszokott, semleges bajusza itt a parancsnoki hídon amolyan vén folyami mackóvá tett. Petkét csak az bántotta, hogy megállás nélkül siklanak el a part menti látványosságok előtt, s már-már úgy tűnt: csak a hal- és iszapszaggal belengett városok elmaradozó képeivel marad.

Mégis, egy reggel Petke arra ébredt: a hajó áll. Most egészen közelről látott egy hajózási irodát, egy vámhivatalt, egy kövér kikötői macskát. És egy lapos, földszintes épületet, málladozó homlokzatán ezzel a kopott felirattal: „Krompor & Talp”. Fura nevek voltak, két fura nevű ember társult egymással valamikor régen. Az épület bejárata előtt tányérsapkás rakodómunkás üldögélt, és fehérre festett tonettszéken egy egészen négeresen göndörített hajú lány, keze ügyében falnak támasztott gitártokkal. Az egykori Krompor & Talp cég kapuján most egy pianínót toltak kifelé, golyóscsapágyakon gördülő kicsi szekéren taszította két tányérsapkás munkás, s miután elhaladtak mellette, a göndörített hajú lány is felállt, és a gitártokot átkarolva utánuk indult. Petke jól látta, amikor leugrott a székről, alacsonyabb maradt, mint a szék támlája, alig nagyobb a lány, mint a gitártok, amelyiket két kézzel átkarolva cipelt.

A hajót nemsokára eloldották a parttól, Petke tudta, a lány a fedélzeten maradt. Először látott hozzá hasonló termetű embert, először látott ekkora lányt. A kabinablakból még rálátott az elmozduló homlokzatra: Krompor & Talp. Ez hát a Krompor & Talp-féle lány, itt a hajón. Aztán rokonát kereste a parancsnoki hídon, a gépházban és a konyhán. A rokon kapitány már az étkezőben ült, a szokottnál díszesebben terített asztal mellett, jobbján a göndörített hajú lánnyal. Már csak Petkére vártak.

A kapitány finom mosollyal mutatta be őket egymásnak. A lány, mint mondta, nemrég érettségizett, jutalomútja ez neki. A Krompor & Talp-féle lány közben fesztelenül nevetett és Petke termetét méregette kissé szánakozó tekintettel, nyilván mulatságosnak találta. Petke is kicsinylő mosollyal kutatott az abrosz alatt, meddig lóghat ennek a fura szerzet lánynak a lába.

Később egy Petke számára eddig ismeretlen kabinban üldögéltek. Itt állt a pianínó, amelyet reggel befuvaroztak, ott hevert a Krompor & Talp-féle lány gitárja, a falon majdnem életnagyságú képen maga Elton John tekintett rájuk piros szemüvege mögül, sárga overallban, fekete pelerinben, ezüst cilinderben, üvegtalpú cipőben. Magnetofonról fülledt remegéssel tört elő a „High-flying bird” dallama. Bizonyára a rokon kapitány figyelmessége lehetett, aki remélte, hogy a zongora-lovag bűvölete enyhíteni fog majd a jutalomutasok tartózkodásán. Figyelmességéhez tartozott, hogy néha kopogtatás után lábujjhegyen lépegetve rájuk nyitott, rumos kávét vagy Steinburger sört hozott. Közben megjegyezte, nem árt, ha betanulnak néhány kedves zeneszámot, nem árt, ha késedelem nélkül próbálni kezdenek. Nincs ennél hasznosabb időtöltés. Petke fuvolázott, a Krompor & Talp-féle lány gitározott, zongorázni mindketten tudtak. Az első próba befejeztével Petke, amikor az ajtóban udvariasan előreengedte a lányt, hogy előzékenységének nyomatékot adjon, tenyerével a derekához ért. – Közöttünk nem lehet szó semmiről – mondta hirtelen a lány, anélkül hogy Petkére pillantott volna. Petke nem hitt a fülének.

Petke ezután sokáig ácsorgott a parancsnoki híd közelében, leste a kapitányt, hogy sürgősen megmagyarázza viselkedését. Mozdulatát udvariasságnak szánta, nem történt kísérlet a testi közeledésre. Közben azt is látta, a korlátnak támaszkodva a Krompor & Talp-féle lány kuncogva nevet, rázkódik fején göndörített haja. Ez Petkét bosszantotta, de egyszersmind meg is nyugtatta: a lány büszke, de nem haragtartó. Amikor megérkezett hídjára a kapitány, Petke nem is adta elő panaszát.

Egy másik reggelen a hajó megint állt. Mélyéből ládákat emeltek ki a partra. A kapitány aznap Petke és a Krompor & Talp-féle lány társaságában a rakpart közelében, egy piactéri kerthelyiségben reggelizett. Ikrát ettek, közben sört kortyolgattak. Végig lehetett látni az egész déli rakparton: majdnem teljesen elborította a fejeskáposzta és a görögdinnye. A káposzta állt magasabb halmokban, vonulatai a környező lacikonyhák ereszéig emelkedtek, s onnan, ahol lankái végre elültek, időnként egy-egy fő kilépve társai közül, egymagában gurult a keskeny vágányú villamos sínei felé. Ott a kerekek vagdalékká szelték őket. A káposztások szikár, vászonruhás emberek voltak, bolgárok, mert Petkónak szólították egymást. Mázsás mérlegek mellett árultak, kizárólag nagy tételekben, darabonként nem adtak, taligával, teherautóval érkező vevőre vártak, s csak nevettek a sínek között készülő vagdalékon. Úgy látszott, van pezsgés ebben a városban.

Petke és a Krompor & Talp-féle lány is a káposztahalmokat, az olykor elguruló fejeket nézték, csak nagy ritkán pillantottak a kerthelyiség szomszédságában álló vándorcirkusz ponyvájára, a tákolmány oldalán lógó nagy betűs feliratra: „Hangszerismerő férfi és női törpét próbaidőre fölveszünk.” Ilyenkor elvörösödtek, lopva pillantottak egymásra a cinkosság villogó színei nélkül, mélységes szánakozással. A kapitány bal tenyere Petke jobb kezén, jobb tenyere a Krompor & Talp-féle lány bal kezén pihent.

– Ez rengeteg pénzt jelenthet – mondta mély rokoni hangján. – Szerencsés véletlen. Pusztán érettségivel ma nem sokra mégy.

A Krompor & Talp-féle lány reménytelenül fölnevetett. Petke komor volt, szabadon maradt kezével az abroszt gyűrögette.

– A mama tudja? – kérdezte halkan.

A hajóskapitány bólintott:

– A mama boldog – mondta.