Kutyakiállítás

Princz olvasta a vasárnapi újságban: aznap országos kutyakiállítás lesz a bőrgyári sporttelepen; a városi villamos- és autóbusz-közlekedést ellátó vállalat pedig üzemi pszichológust alkalmaz. Princzet mind a két értesülés elgondolkoztatta. Egyrészt nagyon szerette a kutyákat, foglalkozását tekintve pedig pszichológus volt. Elképzelte, esetleg munkahelyet változtat, otthagyja az értelmileg fogyatékos gyermekek otthonát, s csak utazik, utazik a városi villamos vonalain, tanulmányozza az utazóközönség kedélyállapotát, majd tapasztalatairól beszámol munkaadóinak.

Még el is mosolyodott, amikor később egy tömött villamoson utazva a bőrgyári sporttelep felé, azon kapta magát, hogy máris az elképzelt új munkakörben érzi magát és az utasok megannyi rezdülését figyeli. De sietve elhessegette gondolatait, és közönséges utasként kibámult az ablakon. A sporttelep felől már idehatolt a csaholás, a hangáradatot a villamos csörömpölése sem tudta elnyomni. Úgy látszik, a kiállított kutyák, amint megpillantják egymást, féltékenyen kerülik a barátkozást, s egy ilyen, az eddigi neveltetésüket igazoló díszszemle sajnálatos acsarkodássá fajul.

Princzet nem is az állandó és egyre fokozódó erővel megújuló csaholás, hanem a villamosokról lezúduló s a bejárat előtt tolongó tömeg látványa riasztotta el. Ezért nem is vegyült el a tömegben, nyugodtan tovább sétált egy kicsi rétségre, egyszerűen kisétált a városból. Nem túlságosan messzire, egy kisebb, fákkal tűzdelt halomra, ahonnan pontosan beláthatott a bőrgyári sporttelepre, a forrón ünnepelt kutyákra. Erről a helyről egyébként távcsővel akár labdarúgó mérkőzést is meg lehetett volna tekinteni, ráadásul a természet jótékony közelségében. Princz nem számított erre a kis sétára itt a dombtetőn, azért távcsövet sem hozott magával. Egyébként is: pedigrés kutyák távcsövön keresztül? Kissé lealázó. Talált viszont Princz maga előtt a fűben hat darab gyilkos galócát. Ezeket úgyszólván minden gondolkodás nélkül, bocskoruknál fogva kiemelte a fűből. Ha már így áll a dolog, s a véletlen erre vezérelte, ma nem kosztol vendéglőben, mint ahogy vasárnapokon tenni szokta, hanem kisüti ezeket a csiperkéket vagy mi a fenéket, esetleg üt rájuk egypár tojást. Utána egy kupa bor.

Ingét kihúzta nadrágszíja alól, csücskénél fogva megemelte, ide helyezte a gombákat, s mint valami szánalomra méltó házaló, indult lefelé a fákkal teletűzdelt dombról. A sporttelep közelében talált aztán bőven szélfújta újságpapírt, szakadt műanyag tasakot, ezekbe csomagolta a hat darab pompás gyilkos galócát.

Ezzel a csinos kis csomaggal a hóna alatt most már akár megtekinthetné a kutyákat is. De a tömeg csak nem ritkult. A hangosbeszélő időnként bemondta a díjnyertes kutyák nevét, pontos lakcímét; a bejárat előtt érkezők és távozók álltak csoportokba verődve, jutalomfalatokat tömködtek kedvenceik torkába, címeket cseréltek egymással, s különféle naptárakat böngészgettek: mikor tüzel egyik, mikor kívánna fedezni egy másik.

Úgy nézett ki, ezen a derűs vasárnapon itt van a város színe-java. „Engem kivéve”, gondolhatta Princz, s batyuba kötött kis elemózsiájával, készülő kis jutalomfalatjával továbbindult. Bizony, talán még a pecérek is eljöttek erre a fegyverszüneti napra, ünneplőbe öltözötten, szájuk körül bujkáló elnéző, ám csikorgó mosollyal, izzadt tenyerükben kardvirágcsokrokat szorongatva.

A villamoson már némileg változóban volt a hangulat. Többen – talán nem is véletlenül – ráléptek a díjnyertes ebek mancsára, a sértett gazdák pedig kivörösödve lobogtattak okleveleket és vendéglői belépésre jogosító igazolványokat. Princz a peronon utazott, az előtér jótékony szellője borzolta haját. Eszébe jutott a meghirdetett állás. Kellemetlen foglalkozás lehet, gondolta, újból és újból fölmérni ennyi ember kedélyállapotát. De hátha valaki épp ebben leli örömét. Ő mindenesetre továbbra is megmarad az értelmileg fogyatékos gyermekek mellett, velük néha kiutazik bérelt autóbuszon a közeli erdők egyikébe, fölhívja laza kis figyelmüket a vörösbegyekre, a galacsinhajtó bogarakra, virágokra meg erre-arra, ami még a fű között megterem – egyszóval a természet szépségeire.