Moldovánné

– Csak Moldovánné jönne már – topogott az egyik kicsi kőnyvelőnő, miközben a fiatalember fölsegítette utazótáskáját a csomagtartóba.

– Még van majdnem egy negyedóra – mondta a fiatalember. Csak most érkezett, nem tudta, ki az a Moldovánné.

– Én majd figyelem az ablakból – mondta a másik kicsi könyvelőnő. Feje búbjáig ért a lehúzott vonatablak.

– Bocsáss meg – mondta az előbbi könyvelőnő és a fiatalemberre mutatott. – Nem ismered: a központtól, a könyvelőségről.

A fiatalember bemutatkozott, a könyvelőnő pedig tovább figyelte a peront, mikor tűnik fel Moldovánné, hogy integessen neki. Egy fülkébe szólt a jegyük. A fiatalember közben nézte őket, arra gondolhatott, hogyan lehetséges, hogy két könyvelőnő ennyire egyforma legyen.

Aztán megérkezett még egy kicsi könyvelőnő, ennek is bemutatták a fiatalembert:

– A központtól, a könyvelőségről.

Az újonnan érkezett könyvelőnő is nagyon megörült, amikor meghallotta, hogy Moldovánné ismét velük lesz. Elmesélték a fiatalembernek, hogy már a tavaly is együtt mentek revízióra, és olyan volt az egész, mint egy nyaralás. Moldovánné, akit majd mindjárt megismer, nagy termetű, telt, vidám és jóságos. Mindig tudja, hogyan kell hangulatot teremteni, s az, hogy most ők, a hunyadiak, a désiek és a tordaiak ennyire várták ezt a revíziót, az Moldovánnénak köszönhető.

– Nem látsz semmit? – kérdezték az ablakban őrt álló könyvelőnőt.

– Nem, nem.

Kiderült még, hogy Moldovánnénak az a szokása, hogy az útra alaposan felpakol, és a férje soha el nem engedi egy demizson bor nélkül. Így volt ez a múltkor is. Esténként friss szentgyörgyi vízzel keverték a bort, malmoztak és heteseztek, szóval úgy sikerült a négynapos revízió, mint egy kisebbfajta nyaralás.

A fiatalember nem lelkesedett túlságosan. Nem látott még együtt három ilyen kicsi könyvelőnőt, ilyen soványakat, ennyire sóvárgókat.

– A szentgyörgyi víz nem az esetem – mondta tapintatosan. – Kissé sós, kissé kénes. Kissé büdös.

– Ó, csak az első napom.

– Kissé gyomorbajos hangulata van a dolognak – folytatta a fiatalember a központtól, de aztán abbahagyta. Nem akarta megbántani a beteges, éhes szemű könyvelőnőket. Csak most ismerte meg ugyan őket, de hát mégiscsak a kollégái voltak.

– Nem jön, nem jön – mondta az őrt álló könyvelőnő az ablakból.

– Nem jön, nem biza – morogta a fiatalember, aztán beharapta az ajkát.

A másik kettő is odaállt az ablakba, kényelmesen elfértek hárman. Várták Moldovánnét és a revíziós szentgyörgyi estéket.

A fiatalember a központtól az ülés sarkába húzódott, nézegette a három megyei könyvelőnőt. Gondolta, csak kibírja majd azt a négy napot. Moldovánnéval pedig bizonyára ki lehet majd jönni.

A három kicsi könyvelőnő feje a vágyakozástól egyre mélyebben csüngött ki az ablakon, s csak akkor hajoltak vissza döbbenten, amikor alattuk visszafelé mozdult a peron. Nem akarták elhinni.

– Menetrend szerint indultunk – jegyezte meg a fiatalember a központtól.

– Lekéste – mondta egyikük megtörten.

– Maradunk a gyomorbajos vízzel – tette hozzá tettetett keserűséggel a fiatalember.

A könyvelőnők újra az ablakhoz simultak, rövid hajuk rezgett a szélben. Sóvárogva és reménykedve nézegettek visszafelé, bár előbbi leírásukból nehezen volt elképzelhető, hogy Moldovánné utolérhetné a vonatot.

Még mindig ott álltak, amikor kinyílt a fülkeajtó és egy kicsi idősebb asszonyka lépett be. Körülnézett, és leült az ablak melletti helyre, mivel oda szólt a jegye.

– Szintén a revíziótól? – kérdezte a többieket, amikor azok kényszeredetten megfordultak, majd bemutatkozott: – Moldovánné a megyétől.

Nem volt mit tenniük, egy darabig dermedten szorongatták egymás kezét. A végén a fiatalembert is bemutatták, bár ekkor már nagyon utálták.

– A központtól, a könyvelőségről.

A fiatalember a sarokba mélyülve bóbiskolt. A maga részéről teljesen megnyugodott.

Ez a kicsi Moldovánné szerény volt, igen finom és hallgatag. Szürke huzatos utazótáskája könnyű volt, tiszta, és mindvégig zárva maradt. Elemózsiát nem hozott, mint mondotta, orvosa napi kétszeri étkezést ajánlott, könnyű kosztot és szentgyöngyi gyógyvizet.