A kalauz és a barátja

– Szóval nincs jegye – mondta a kalauz az utasnak, aki az ülés sarkában gubbasztott magányosan.

Az utas a ráirányított elemlámpa fényében inkább mosolygósan, mint riadtan bólogatott.

– Baj – mondta a kalauz – Akkor le kell szállni. A következő állomáson le fog szállni.

Az utas bólintott. A kalauz behúzta maga mögött az ajtót és tovább járta a fülkéket. Az utolsóba aztán maga is beült. Itt még ketten voltak.

Az egyik utas megszólalt:

– Tromfolhatnánk egyet. De csak hárman vagyunk.

– Akkor nézünk kifelé az ablakon – mondta a kalauz. – Az is valami.

– Elég unalmas dolog – mondta a másik utas.

– Én hetente egyszer utazom – mondta az előbbi utas. – Minden szerdán. Kezdem utálni ezeket a szerdai éjszakákat.

– Én is hetente utazom, de nekem ez még nem alakult ki ennyire – mondta a másik.

A kalauz az ablaknak nyomta homlokát, úgy bámult kifelé.

– A végén majd kialakul.

A bepárásodott ablakon fények villantak. Állomáshoz közeledtek. A kalauz felállt s miután a vonat begördült az állomásra, leereszkedett a harmatos peronra. Nézte az érkező és induló utasokat, közben mélyeket szippantott az éjszaka hűvös levegőjéből. Amikor a mozdony füttyentett, visszasétált és végigjárta a fülkéket.

Az utas, akinek nem volt jegye, most is az ülés sarkában gubbasztott, s amikor a kalauz elemlámpájával rávilágított, kissé álmosan, de kedélyesen elmosolyodott.

– Itt volt az állomás – mondta a kalauz – Itt volt és maga nem szállt le.

Az utas most sem szólt egy szót sem, csak bólintott.

– Ha nem száll le, megbüntetem. Meg kell büntetnem.

Az utas újra csak bólintott, a kalauz pedig, miután végigjárta a többi fülkét, visszatért oda, ahol a másik két utassal ült.

– Mégis verhetnénk egyet – mondta az egyik utas. – Egy huszonegyest.

– Verjünk – mondta a másik.

– Verjenek ketten – mondta a kalauz. – Én élvezek kinézni a sötétbe.

Az egyik utas elővette a kártyát és játszani kezdtek. A kalauz a töltés alatt húzódó keskeny szántásokra bámult, a szurkos barázdákra, melyeken ugrálva vonult el a kivilágított ablakok fénye. A vonat itt lassan haladt, emelkedett a pálya.

– Hány óra lehet? – kérdezte az egyik utas játék közben.

– Megkérdezzük a kalauz urat – mondta a másik.

– Negyed három – mondta a kalauz.

– Kezdem most már nagyon utálni ezeket a szerdákat – mondta az utas, aki minden szerda éjjel utazott.

– Kér még lapot? – kérdezte a másik.

– A következőre lehet én is beszállok – mondta a kalauz. – Majd az állomás után.

A kalauz, ahogy a vonat befutott az állomásra, leugrott, elsétált a kútig, ivott, figyelte, hogy vesz vizet a mozdony, aztán amikor indított, visszasétált és végigjárta a fülkéket. A fülkék most is jobbára üresek voltak, csak az az utas, akinek nem volt jegye, az gubbasztott most is az ülés sarkában.

A kalauz eloltotta az elemlámpáját és fölkapcsolta a villanyt.

– Nem szállt le – mondta. – Ez baj.

Az utas bólintott.

– A kővetkezőn most már le fog szállni. Jöjjön, menjünk.

A potyautas most is mosolygósan nézett a kalauzra, leakasztotta oldaltáskáját és fejébe nyomta kucsmáját.

– Jöjjön. – A kalauz az ajtóban várta.

Kilépett a folyosóra, a kalauz vállára tette a kezét és elvezette a fülkéig, ahol azelőtt a másik kettővel ült.

– Ide bemegyünk – mondta a kalauz.

– Tud kártyázni? – kérdezte az egyik utas, amikor látta, hogy most már négyen vannak.

A potyautas bólintott.

– Üljön oda a kalauz úr mellé – mondta a másik utas és máris osztani kezdett.

A kalauz az ablak mellett ült. Lejátszottak egypár partit, de a kalauz játék közben is inkább kifelé bámult.

– Ki nyer? – kérdezte egy kis idő után.

– A kalauz úr és én nyerünk – mondta az egyik utas.

– A kalauz úr barátja és én egyáltalán nem nyerünk – mondta a másik. – Nem jár a lap.

– Szóval így állunk – mondta a kalauz.

Még játszottak egy darabig. Aztán a kalauz felállt, megérintette a potyautas vállát. A potyautas felállt, rámosolygott az utasokra és bólintott. Kimentek a folyosóra.

– Leszállunk – mondta a kalauz. – Le kell szállnunk.

Amikor a vonat megállt, mindketten leereszkedtek a sötét peronra.

– Nem volt jegye. Meg kellett volna büntetnem – A kalauz majdnem a kijáratig kísérte az utast. – Na, minden jót, és kérem, ne haragudjék.

A potyautas megállt, most sem szólt egy szót sem, csak búcsúzkodón bólintott és rámosolygott a kalauzra.

– Leolthatnánk azt a villanyt – mondta a kalauz, amikor visszatért a fülkébe.

– Vacak kis helyen szállt le a barátja – mondta az egyik utas a kalauznak.

– Mindenki ott száll le, ahol dolga van – mondta a kalauz.

– Elég furcsa kis embernek nézett ki – mondta a másik.

– Az ember, ha utazik, mindenféle alakot megismer, ugye?

– Úgy, úgy – mondta a kalauz, közben csak bámult kifelé a sötétbe.

– Mert kártyázni, azt nem tudott – mondta a másik. – Nem tudott, mégis leült és verte a lapokat.

– Furcsa – mondta a kalauz. – Akkor ezen most gondolkozzunk.