Zebrán– A zebrán volt, amikor elütötte. – Meghalt? – Nem látta? Tessék közelebb. – Meghalt? Mert halottat nem nézek. – Én épp itt álltam, amikor… – Igazán, halottat nem nézek. – Én épp ott álltam… – Ó, vér. Miért nem mondta? – A zebrán volt, amikor elütötte, csak ezt mondtam. – Meghalt? – Mégis, mi az, amit éppen látni lehet? – Én csak egy kis hajat látok. – Azt a kis hajat… – Kis haj, kis haj. – Megfésülné? – Meghalt? Csak a kocsit látom. Egy kis horpadást látok. – Bizony, behorpadt a drága kocsi fényes orra. Belekönyököltek. – Kérem. Nem bírok moccanni. Belekönyököltek? Az az a horpadás? – A könyök most kevéssé látható. Az abroncs nyomásától a kar most úgy emelkedik, mintha valamit elhajított volna. Mondjuk, egy labdát. – Szerintem nem. Inkább mintha utánakapna valaminek. – Én épp itt álltam, amikor utána akart kapni valaminek. – Én esküszöm, hogy a zebrán volt. – Nem kellene letakarni valamivel? – A karosszéria ép. Takarja. – Mit állnak itt? – Valaki fekszik. – Ja! – A zebrán fekszik, kérem. – Megyek. Ha ilyesmit látok, hinni kezdek valamiben. – A maga korában, az ember ahova néz, ott templomok nőnek. – Bizony, szegényke nem hitt istenben. Ott álltam, amikor észrevettem, hogy nem hisz istenben, arról pedig már jött is a kocsi. – Mi az? Rossz volt a fék, vagy mi volt? – Azt mondják, a fék kitűnő és új. Kitűnő a lába a vezetőnek. – Kérem szépen, vajon fájt? – „Fehér ruhás leány, olajosan pillant alulról motorba”, vagy valami ilyesmi? – Igen, vagy esetleg: „Változatok fekete alapon húzott fehér csíkokra”; mindenesetre nézze meg. – Ó, az a blúzanyag nekem ismerős… eresszenek, csak magamban, fürdőszobámban fogok rágondolni. – Várjon, hisz megláthatná bár a gallér szabását. – Csináljanak egy kis helyet, hogy futva mehessek innen. – Ez elszaladt. Bár érné el azt a fürdőszobát. És a gombok? Mit szól a gombokhoz? – Hát szó, ami szó… – Megfigyeltem, a gombok lehullanak. Egyszerre szakad le az emberről minden gomb, mintha odacsináltak volna. – Maga most már így gondolkozhat: „Inkább egy kevés vért lássak, mint lehullott gombokat.” – Itt történt valami. – Tessék… – Nem, nem, csak az önök arca. Abból látom, a kocsi keménysége s a sebességtől megnövekedett önsúly a találkozásból kizárta a véletlent. Úgy mehetett minden, mint a karikacsapás. – Hát valóban, ilyen finoman: kizárta. – Gondolom, egyazon pillanatban óhajtottak egyazon térségben tartózkodni, amelyhez egyébként külön-külön jogot formálhattak. Igazán helytelen volna arra a következtetésre jutni, hogy ez a… – Világos: ez a zebra nem jó. – Kérem, sajnálom is, hogy megálltam. Nekem századosi rangom volt, és a fedezékbe rendszeresen csapódtak lövedékek. Azt kell mondanom, jó volna, ha mindenki dolgára menne, jóízűen megenni valamit. Azok is, akik a háború után születtek. Megyek. – Mi még nézzük, amíg nem lesz mit nézni. –… Bocsánat; ezt igazán nem akartam. – Tessék? – Jaj. Akkor kinek a cipőjén állok? – …Egy fehér cipő. A cipők is lejönnek. Tegyék a cipőjét is oda, mellé … A százados úr…? – Ó, kérem, segítsen el engem a hűvös falig. |