Labda

(1) Alantas mosoly, egyre lejjebb rág bele az égbe a moly.   (2) Leér a földig méltán hiszi, hogy minden vele kezdődik.   (3) Ha már föladnád, hagyd előbb gondolkodni kicsit a labdát.   (4) Nagy, nyálasszájú őszi szövegelésből lóg ki a vályú.   (5) Pöfeteggomba. Mérges verseivel szúr lógó orrodba.   (6) Senki sem annyi, folyton a szabad szélen futna mindenki.   (7) „Körömvers” – mondja, s ír, ír a költő, mintha zászlóra írna.   (8) Tépett szárnyakkal topog a diófában a deres angyal.   (9) S megint a vatta: jobb-e a levélnek a fán, mint alatta?