Olvad, odafagy

Fagy, hó, macskanyom

(1)

Nyikorgó küszöb

ne ríj, tudom, ki ment el,

s hogy senki se jött.

(2)

Fagy, hó, macskanyom.

Mint az egér pislogok

ki az ablakon.

(3)

Föld, ember és ég.

Három lábú kerékbe

tördel a kétség.

(4)

Nevetem s hagyom,

fagyjon csak be a hóba

egy-egy durva nyom.

(5)

Ha csak képzeled,

a hóról is elhiszem,

hogy megégetett.

(6)

A lengedező

lyukas lobogón néz át

egy havas fenyő.

(7)

A jég nem felejt.

A legszebb járdából is

szétfagy a selejt.

(8)

A szívemig ér,

csüng a fán egy önmagát

túlélő levél.

(9)

A nappal flörtöl,

ki-kikacsint a göröngy

a hómezőből.

Felhőből a hold

(1)

Csattog, megcsörren,

elröpül egy-egy bokor.

Megyek. Mögöttem.

(2)

Verebek, rigók

méregetnek, mi lesz ha

repülni fogok.

(3)

Igen, a hátam

közepét voltaképpen

sohase láttam.

(4)

Cipőm a tanú,

az ítélet ugyanaz,

ha esik, ha fú.

(5)

Boróka, tuja,

meg-megvillan a télben

a nyár aduja.

(6)

Koszos jégbordák.

Kifeszítve a mellek.

Csúszkál az ország.

(7)

Felhőből a hold.

Mossa, s folyton átüt a

pelenkán a folt.

(8)

Színházból haza

megint az, hogy van-e a

hónak illata.

(9)

Korai sötét,

szememet tíz ujjamba

bogarazza szét.

Olvad, odafagy

(1)

Tűvel szurkálja,

szitán át hullik a hó

zsibbadó tájra.

(2)

Nedves az orra,

levizel mindent, aztán

meg-megszagolja.

(3)

Üti a tálba,

hetek óta sehol a

tojás sárgája.

(4)

Olvad, odafagy.

Alacsony kályha mellől

süt a téli nap.

(5)

A farakásban

halált túlélő, önző

odaadás van.

(6)

Nem emlékezni,

tudni csak, hogy ok nélkül

nem vész el semmi.

(7)

Hófüggöny föl, le.

Tomboló tengert játszik

az udvar öble.

(8)

Ceruza? Papír?

Mit ér, ha a hóra a

rigó lába ír?

(9)

Gombot kötni rá,

eldugni a semmit az

árnyéka alá.

Kert

(1)

Az eb egyszer csak

úgy tett, mint aki sántít.

Sajnos, megfogtad.

(2)

Az elfelejtett

félelem kísértete

járja a kertet.

(3)

Kőben a szellem,

ágaskodik a semmi

a semmi ellen.

(4)

A fájdalomban

részenként szól a test, de

az egész ott van.

(5)

Hogy romlik benne,

ő maga jelentgeti:

a bomló elme.

(6)

Hatvanöt év mi?

Hogy a hatvanadiktól

nem kell már félni?

(7)

Évszázad? Ezred?

Örökkévalóság, ha

van még egy perced.

(8)

Boldog karácsony,

húsz század pelenkái

lógnak a rácson.

(9)

Mikor a poklok

fenekére érsz, jössz rá,

hogy a menny megvolt.

Gyufásdobozra

1

Fényes üresség.

A képzelt falakról is

pereg a festék.

2

Gyufásdobozra

írná a verseit, ha

gyufája volna.

3

Kiesett csapszeg,

fénylik a lebukó nap,

de csak egy nagy segg.

4

Mohó repedés.

A holdra csúszó felhőt

átüti a mész.

5

Mért Arany János?

A lócsiszár akkor is

előbb volt sáros.

6

Nincsen másik nő.

Csak tűz, csak kanál, fazék.

A világ így fő.

7

Kövek és csontok.

Időtlen havazásba

veszik az égbolt.

8

Elnyel a kotyvasz.

A rend értelmetlen, ha

nem trehánykodhatsz.

9

Három kilences.

Jövőre három nulla.

Nagyobb klozet lesz?

Kétezer

(1)

Áldott felejtés.

A veszett fejszének a

nyele is elvész.

(2)

Meztelen ágak.

Most látszik, hogy zölden is

keresztben állnak.

(3)

Örökké szombat.

A lopakodó árnyék,

hogy már csak egy nap.

(4)

Húsz százlábúra

kétezer nyúlcipő, s lám,

prolongált túra.

(5)

Akkora csorda,

kétezer vezérbika

vezeti ólba.

(6)

Hogy happy end-e,

attól függ, mikor nézel

megint tükörbe.

(7)

A happy endre

az a legjobb rím talán,

hogy Ady Endre.

(8)

A falon túlra

hófehér hattyúnyakat

tol három nulla.

(9)

Apja meg anyja!

Úgy döntött, ők lesznek az

ezred magyarja.

Akárhol harapod meg

(1)

Magasan hordja,

nem is látszik belőle

más, csak az orra.

(2)

A kút se mélyebb,

a víz se több, ha nagyobb

vödörrel méred.

(3)

Erő? Ész? Nő? Kincs?

Akárhol harapod meg,

vagy fáj, vagy épp nincs.

(4)

Amit a sorban-

állásban szárnynak hittél,

az eszed hol van?

(5)

A csend nem hiány,

nagyítón nézheted, hogy

a zajban mi, hány.

(6)

Derű a búra,

remekműveket szülhet

az öncenzúra.

(7)

Szabadság, ha van,

ki szaggatja a láncát

fák ágaiban?

(8)

Olvad, fagy, nem megy?

Okos és szamár szenved,

a gyengébb enged.

(9)

A hó a képlet:

A legjobb megoldást is

csak megismétled.

Lombja, virága

(1)

A járda széle

metszi a teliholdat.

Megyek. Ne lépj le!

(2)

Oldalt a bokrok

elfagytak mind. A kertben

középen volt jobb.

(3)

Hervadt aranyfa.

Tavasz sincs, s készülhet a

jövő tavaszra.

(4)

Nem fér bőrébe,

húsz fok plusszal robbantgat

január vége.

(5)

Metszeni, nyesni!

A nagy hiányt a nagyobb

magába veszti.

(6)

Halál? Ifjuság?

Fehér csipkében várnak

a cseresznyefák.

(7)

Lombja, virága…

Mért gondolna a fa a

tavalyi fára?

(8)

Jácint, ibolya…

Lábujjhegyen fülelek:

Ki? Miért? Hova?

(9)

Ügyeske tüske:

Csupasz ágról szúr rózsát

pucér kezembe.

Ásó hegyére

(1)

Levélre levél,

el sem múlt húsvét, de a

gaz már összeér.

(2)

Nem páva, pulyka!

Akkor is, ha mérgében

magát fölfújja.

(3)

Tükördarabok.

Mindben látszom, sőt itt-ott

ugyanaz vagyok.

(4)

Süt a nap, s esik.

Ma sem vitt el az ördög,

csak verekedik.

(5)

Sajtó a trágya,

vetik a bukfencet a

politikába.

(6)

Cingár hegedű

pókhálójában zümmög,

száll mennybe a mű.

(7)

Földben a magok.

Naná, hogy a sugárzó

Napra szavazok.

(8)

Jóhiszemű vagy,

s lám, mint tökkelütöttet,

megmosolyognak.

(9)

Ásó hegyére

ha várat építenél,

szúrd le jó mélyre.