Hóból a lábnyom

Akkor szabadna verset írni, ha nem lehet már verset írni, nyüszítve, mint az isten öccse, mert jobb világhoz volna kedve, szaladva, mint a sebzett állat, neki a vadász puskájának, lerogyva, mint a győztes ember, tele a kétes győzelemmel, mintha feltöltött folyó medre nézne a könnyező egekre, mintha az ég lakott föld volna, s a föld ennek a halott holdja, mintha örökké kő zuhogna a világnál is mélyebb kútba, el se fogyna, és meg se telne, de mindig erre törekedne, mintha akkor se verset írna, csak nézne a fehér papírra, amíg, mint a hóból a lábnyom, vers sajog át a valóságon.