Az idegenvezető szövegeiből

 

 

 

 

Az idegenvezető bemutatkozik

Bizony, uram, a mi kis városunkban
ködösek a reggelek, emiatt
sokáig tart a hajnal, messzire
elhallatszik, ha korán kel valaki,
tehát találhat magyarázatot
álmatlanságunkra éppúgy, mint álmainkra
vagy költőinkre, akik eképpen
arra vágynak csak, uram,
hogy mielőbb nyugdíjba mehessenek,
sőt, találhat magyarázatot
kurváinkra is, akik viszont
nem akarnak nyugdíjba menni, mert úgymond,
disznót hizlalnak a papok,
és mennyországról prédikálnak a városatyák,
holott, uram, a mi kis városunkban
déltájban akkora a fényesség,
mintha meztelen női segget
sütne a nap,
mondjuk, egy lepedőn, miközben,
igen, miközben
rárajzolja valaki Európát, Amerikát,
s alulra talán Japánt, Ausztráliát,
minthogy a többi már rajta van,
csak nem látszik a nagy világosságtól,
vagyis, uram, a mi kis városunkban
délután is folytatódik a reggel,
megérkezik a postás a több napos
expressz-levelekkel és hírekkel,
csönget a szódás,
végigcsörömpöl az utcán
a kukásautó,
és a gépírónő leüti
a mai dátumot, minekutána gyorsan
buszra, vonatra, kocsiba ülnek
a munkások, a parasztok, a katonák és a
hivatalnokok,
hogy elkezdjék a bővített újratermelést
a zárt kertekben és a
nyitott kérdésekben, napestig,
pedig, uram, a mi kis városunkban
este sötét van, óvatosan
becsukódnak a pontos válaszok, és a
közvilágításról több szó esik,
mint a holnapi napról,
amikor
minden benne lesz az újságokban megint,
s ebben, uram, meg is nyugodhatnánk, amíg
összebújik a nemzett (igen, két t-vel), hogy,
mondjuk, nemezzen (így!), ami
kemény törvény inkább, mint tiltakozás,
hiszen ha csak
ezt a földet tekintjük, akkor is
mozog tovább a libikóka
estétől reggelig, uram.

 

 

 

Az idegenvezető a Főtérre ér

Nézze, uram, én akár versben is
elmondhatom, hiszen már annyiszor,
de így sem, úgy sem érthető,
csak állnak itt a köpködőn
naponta, miközben
megint vesztett a csapat,
s nem kapni tökmagot,
nézik a csodás seggeket,
mintha a döntő ütközet
nem történt volna meg,
s nyerhettek volna, ha,
pedig az ott a harcban elesett
polgárok névsora,
és egyre több a lapos mellű nő,
holott ők még az anyatejjel
szívták magukba, istenem,
mindig a múlt,
bár ismerek
egy három éves srácot, aki,
ha egy szép női feneket lát,
odaszalad és, hogy is mondjam, rávág,
mi őbenne bízunk, uram,
és ennek már nagy hagyománya van,
tehát mondhatom versben is,
ha valamit nem értene,
nem biztos, hogy igaz,
de úgyis megismétlem, vegyük
példának a lengyelnadrágot,
tudja-e,
mi az?
s mért lett divat
itt is, a mi kis városunkban,
ezerkilencszázharminckilencben,
s mért jártak bocskaiban,
akik ma farmerben, uram?
látja, ez az,
vagy például a török bugyogót
mért nem viselték Marcaliban
és Kolozsváron,
mármint a magyarok?
ámbár ez után még
kutatnom kell, mindent
kellene tudnom, soha
ennyi idegen, soha
ilyen kevés idő, uram,
amikor ezt a városházát
Ferenc József is avathatta volna,
s még mindig hasonlít a Burgra,
de más furcsaság is
bőven akad,
nézi-e a gyönyörű lábakat?
villognak, mint a radarantennák,
jelzik a repülőket, a pacsirtát,
s a szülőszobák padlója alá rejtett
kilövőhelyeket,
még a szárnyasrakétákat is, uram,
ha ezt fölfogja, ördöge van,
de megsértem,
higgye el, magam is
abból élek, hogy nem értem,
csak nézem,
csak állok itt a köpködőn,
naponta, miközben
megint vesztett a csapat,
s nem kapni tökmagot,
egyébként ezt a katedrálist,
ezt is István király,
igen, igen, a kölni dóm,
csakhogy ki tudja?
a lóhere alakú szentély
keletről származott
a Rajna vidékére is,
és ahol az a nő
lehajol most, szépívű tomporánál
valamennyi kő
legalább ezer éves,
ennyit még, uram, az egészhez.

 

 

 

Az idegenvezető a bizalmába fogad

Ez itt, uram, a Nagy Városi Fék,
vagyis az N.V.F., köztünk maradjon:
nem működik,
de ugyanúgy megy minden
nélküle is,
semmi okunk szomorúságra,
vagy nagy vidámságra, uram,
hiszen a mi kis városunkban
mindenki részt vesz
az Építs Magadba Féket mozgalomban,
s az É.M.F. ugyebár
olyan, mintha sokezer N.V.F-et
nyomna valaki, olyan
mint a mezei futás cél nélkül,
vagy például a doni visszavonulás
vég nélkül,
de talán
ne menjünk olyan messzire, talán
képzeljen el egy hasjövésmenést,
amikor
eredmény semmi már, de futni kell,
s a klozettal a seggén alszik el,
és azt álmodja, ez is megesett
valakivel, hogy maga a klozett,
itt láthatná az építők nevét,
de befelé van fordítva, ugye,
ki tudhatja?
lehet, uram, hogy az ön öregapja,
az is rajta van, hiszen,
hiszen, hiszen, hiszen
említette, hogy a monarchia
területén élt a família,
hol is?
no, ne haragudjon,
semmi közöm
hozzá, és ön nem ezért,
de hadd legyen ennyi örömöm,
hisz látom, hogy önben is ott a fék,
még az is meglehet,
hogy az ön öregapja
az én
öreganyámmal szeretkezett,
vagy fordítva, uram,
esetleg itt, talán
ahol az N.V.F. pedálja van,
és akkor állt meg,
ki tudja?
az a jó,
hogy csak a tábla belső falán
vannak nevek,
mindig eljár a szám,
még annyit, hogy néha, titokban
a Nagy Városi Féket
felülvizsgálják, uram,
s talán meg is nyomják,
de erről semmi
hivatalos hír nincsen,
csak azért említem,
mert már az É.M.F. nagy eredménye,
vagyis a belső fék sem
működik,
mégis
ugyanúgy megy minden.

 

 

 

Az idegenvezető magánügyei

Este, uram, a mi kis városunk
kitüremlik a széleken,
megkel, mint a kenyér,
talán a tévétől, talán
a három deka élesztőtől, amit
a kukába vág valaki
vacsora után,
mert megnyúlt, beszáradt, vagy
véletlenül összemarkolja
a parízer és a kocka-
sajt papírjával,
netán azt akarja játszani,
hogy, mondjuk, Iránnal,
Mozambikkal meg Nicaraguával
szárnyal,
miközben átalussza
a főműsort megint,
s fogalma sincs
arról, hogy mi történik
a szomszéd házban,
nem érzi, hogy
a Kárpát-medence jelű szakajtóból
kilóg a lába,
s mindegy, hogy álma
vagy ébrenléte igazi,
akkor is szárny viszi,
ha mostanában hajnali
háromkor vagy három után néhány
perccel, de legkésőbb fél négykor
minden éjjel fölébred, méghozzá arra,
hogy nagyon feszül, sőt,
néha fáj már a húgyhólyagja,
s hiába fordul át, mondjuk,
a másik oldalára,
halaszthatatlanul ki kell mennie
a dolgára,
s tudja, uram, aki a további
részleteket nem ismeri,
s laikus, mint én, azt gondolja, hogy
ez a megfázás, az öregedés jele, és
nem álom vagy élesztő következménye,
hiszen eleddig nem kellett neki,
s ha igen, azt elfelejtette
vagy kompenzálta reggelig,
mindenesetre nem kotyogta el
másoknak, akik
legtöbbször maguk is, hiszen
tükör már minden porcikánk, uram,
s mostanában mindannyian
a szokásosnál több gyógyszert, óvszert,
élesztőt és sört fogyasztunk este,
hogy figyelhessünk a hírekre,
meg arra, amikor azt mondják,
hogy nem rólunk van szó,
de borzasztó
hiba volna, ha összekevernénk
a húgyhólyag meg a szakajtó
ügyét,
és azt hinnénk, hogy az ezért,
vagy megfordítva, uram,
hiszen mindennek törvénye van,
bár a történelem
önfegyelem
kérdése is,
és aki az ágyba vizel,
általában beteg,
hallgatjuk hát a híreket,
onnan a széleken,
akkor is, ha már nincs adás,
így később fekszünk le, s talán
elmarad a hajnali
szaladás,
alhatunk reggelig, ahogy
más nemzetek,
habár nem ezt
akartam mondani,
uram,
és ön
meglepődhet megint, meglepetést
színlelhet, hogy jön
ide, ami
trójai faló?
ezt kérdem magam is, talán
világosabb lesz
a mondanivaló.

 

 

 

Az idegenvezető elbúcsúzik

Nos, fönt vagyunk a mi kis városunk
legmagasabb pontján, uram,
innen szép minden,
ha távcsöve van,
nehogy elővegye,
tobzódjon csak a szem a
nagy büdös semmiben,
vagyis a végtelenben, uram,
arra van a jövő,
mondhatnám, ugyanaz,
mint amikor a távcsövet
fordítva emeli szeméhez,
s nem hiszi el a messzeséget,
mert már rég belelépett
abba, amit érez,
és mégis futni kezd,
az ott a Béka-hegy vagy Béka-segg,
legalábbis
mi így csúfoljuk, hiszen
a szomszéd város csúcsa,
valamivel
magasabb, mint a miénk, de hát
ők élnek alatta, uram,
egyébként a lakosság apraja-nagyja
emelte azt is, mint tudja,
alföld itt minden,
igazi csúcsot
senki se látott még,
s valószínű, hogy nincsen,
aki ide
följut és lenéz
a nagy büdös semmibe,
az nem élt hiába, uram,
legalábbis így gondolják sokan,
pedig lentről a csúcs
állandó ködbe’ van,
s innen se látni pontosan,
hogy lent mi van,
merész
párhuzamosok hozzák-viszik,
hogy is mondjam, tán az időt
onnan ide, innen oda, uram,
s állítólag a végtelenben
találkoznak, tehát
még a ködnek is értelme van,
de már megint mellébeszélek,
látja ott lent
azt a nagy fényességet?
mint a szakadék, vagy a
meztelen női test, olyan,
az a mi tengerünk, uram,
folyamatosan utána töltjük,
merthogy párolog,
hiába
fedtük be műanyaggal,
s kötöttük rá a csatornára,
köteles mindenki
naponta egy pohár vizet,
vagy egyéb folyadékot
belé-engedni,
és mégis zátonyra fut
néhány hajó,
az volna jó,
ha a napsugár még kisebb szögben
érne bennünket,
és befagyna,
akkor talán elnevezhetnénk
Közép-Európai-Jeges-tengernek,
vagy valami hasonlónak, uram,
az idegenforgalom miatt,
s hogy tudjuk a nevét mindannyian,
mit mondjak még?
nagyon csodálkozom,
hogy olyan szótalan,
s láthatja, magam is
rossz formában vagyok, uram,
sajnálom, hogy a saját útikönyvét
otthon felejtette, tehát
nézzen jól a lába alá,
ha leereszkedik,
mert az a sok kis pörsenés,
ami lefelé ködbe vész,
közelről mind csúcs,
és megcsúszik, ha belelép.

 

 

 

Az idegenvezető levele

Kedves uram, ezerkilencszáznyolcvan
szeptember ötödikén, miután
elutazott, talán
nyári időszámítás szerint déli
tizenkettőkor, s talán
Pécs város főterén,
Hunyadi János szobrától alig
néhány méterre, a zebrán,
a zebra túlsó végén, abban a
pillanatban, mikor a
villogó zöld megpirosodik,
s kettőt kell lépni gyorsan,
hogy megint
a járdán legyen az ember, tehát
szaporáz már, érzi, hogy hibát
követett el, amikor mégis
elindult, de nem akkorát,
hogy valaki felelősségre
vonhassa, hiszen
mindenkivel megesett már ilyen,
s az autóknak az ezred- vagy század-
másodperc semmi sem,
egyszóval ama sávban, ahol
a „még igen” s a „már nem” állnak,
s hitbizománya van a halálnak,
kis híján elütött egy taxi,
és itt abba lehetne hagyni,
de hogy mégsem,
elkezdtünk ordítozni,
„menj az anyádba, te állat”,
„te hülye bunkó”,
s hasonló
képes mondatok szálltak,
melyek az ihlet mámorában
születnek csak,
míg ránk nem dudáltak,
akik menni
akartak, hisz semmi
különös nem történt, rendőr
nem jött oda,
s már-már a járdán álltam,
úgyszólván kiléptem
a versből, miközben
a járműveknek megint zöld lett,
s megkondult a déli harangszó,
mintha fölöttem harangoznának,
s Hunyadi gyülevész parasztjai,
magyarok, délszlávok, románok,
s a többi hungarusok
ordítoznának,
mert a forgalom, vagy ahogy
itt mondják: a történelem
kereke elakadt,
s mire jó ez? menjünk a mellék-
utcába, ahol van tér,
van idő, és nyugodtan
agyonverhetjük egymást, ha tudjuk,
tehát a taxi elindult,
én fölszívódtam,
és önnek bevallom,
hogy rettenetesen betojtam,
mert mi lett volna, ha,
mondjuk, ön velem van,
és hallgatva a csevegést,
beszáll a buliba,
minthacsak véletlenül, minthacsak
emberileg, nem a
közép-európai vagy a
nándorfehérvári tanulság miatt,
de kicsit elfogultan, kicsit
sajogva folyton a múlt
sebeitől, kicsit
érdekelten még akkor is, ha ön
sok mindenre másként emlékezik,
vagy éppen azért, hiszen
valamennyire ismerem,
néhány nap elég volt, hogy tudjam,
eljött volna velem,
azaz velünk a mellék-
utcába, ahol van tér,
van idő, és nyugodtan
agyonverhetjük egymást, sőt, nyomban
agyon is vertük volna, így most
örülök, hogy már vonaton volt,
és ezúttal megúsztuk elevenen,
fogadja őszinte üdvözletem.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]