Vízszintesedem

Vízszintesedem. Ha megállok,
leülnék inkább, ha leültem,
feküdnék, mintha nehéz zsákok
lapulnának a sejtjeimben,
ha fekszem mélyen, mint az isten,
összefoglalva a világot,
szétterülnék, mint fény a vízben,
haldoklóban a dobbanások,
ha kinyújtózva eltalálok
valami partig, ami nincsen,
feszülnék, mint befagyott álmok,
minden víznél vízszintesebben,
s ha egy csillag megakad bennem,
tetőtől talpig kiviláglok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]