|
Martyn Ferenc: Lovas, karddal című képére
| Itt megállj! ide nem szól |
| igazolvány, itt a csontokat |
| homok födi, nyílnak-csukódnak, |
| ha átmégy rajtuk, nincsenek, |
| a mozdulat a fény minden színét |
| kihasítja belőled, ha maradsz, |
| fölépíti benned a hülyét, |
| és
vigyorogsz, nehogy a föld |
| lecsússzon válladról, ha fordul, |
| itt a fejed is
láb lesz, szaladsz, |
| hogy a kerítés másik oldalára |
| csúszkál
szíved fölött, és |
| rámutatnak, ha elfelejted, |
| itt a szerkezet, mint a rend
modellje |
| s ha kételkednél, megcsikordul, |
| egy táguló völgy garatjába, |
| itt nem lehetsz az, aki vagy, |
| innen
ne a farsangi bálba, |
| bele a megtartó magányba, |
| passzusok alá, csontok alá, |
| ha emlékszel még az irányra, |
| s
elhiszed, hogy nem vagy |
|