Születésnapi páros

Ma lettem kerek negyvenöt, most éppen magamhoz jövök, csöngetek, mintha valaki meg akarna köszönteni, belépek, és szemben velem ott állok, majdnem meztelen, kerülgetem a szavakat, és nézzük egymást, mint a vak, de mint a látó asszonyok, tudjuk rólam, amit tudok, s azt kérdezi, miért kerek, hiszen nem hetven, hetvenegy, s minthogy nincs válasz, felröhög, negyvenöt, persze, negyvenöt, egyszóval, élünk, öregem, közepesen, közepesen, s hogy nem haltunk meg annyiszor, lassan mindegy lesz, hogy mikor, lehettünk volna, volna, ha, de már rák, szívbaj, reuma, és sokan még az ötvenet, azt sem, vagy csak, ahogy lehet, s méghogy mi voltunk a gyerek negyvenötben, tízévesek, s mi voltunk, voltunk, mint a nap, húszévesen az új kalap, és hogy az is történelem, amit harminckét évesen megéltünk, hogy szerény legyek, csak nevetek, csak nevetek, hiszen, mint a köztesbabot, kapálnak a harmincasok, s úgy néznek ránk az öregek, mintha mi volnánk a gyerek, mintha mi volnánk még ma is, akit anyuka ágyba visz, aki mesével alszik el, s álmában néha bevizel, késleltetett koraöreg, mért nem vagy hetven, hetvenegy, vagy tizenöt vagy huszonöt, hogy szabad légy, ha megjövök, és tudd, hogy éppen annyi vagy, amennyit megfog a fogad, hogy negyvenöt, ha negyvenöt, és rég benőtt a köldököd, és néha kihagy a szíved, de semmi sincsen nélküled, és felelős vagy, minthacsak te szülted volna önmagad, még akkor is, ha dől a fal, s több az ember, mint a magyar, még akkor is, ha azt hiszed, hogy nem tartozol senkinek, és toporzékolsz, mint a rab, ha kiengeded magadat.