Az idegenvezető levele

Kedves uram, ezerkilencszáznyolcvan szeptember ötödikén, miután elutazott, talán nyári időszámítás szerint déli tizenkettőkor, s talán Pécs város főterén, Hunyadi János szobrától alig néhány méterre, a zebrán, a zebra túlsó végén, abban a pillanatban, mikor a villogó zöld megpirosodik, s kettőt kell lépni gyorsan, hogy megint a járdán legyen az ember, tehát szaporáz már, érzi, hogy hibát követett el, amikor mégis elindult, de nem akkorát, hogy valaki felelősségre vonhassa, hiszen mindenkivel megesett már ilyen, s az autóknak az ezred- vagy század- másodperc semmi sem, egyszóval ama sávban, ahol a „még igen” s a „már nem” állnak, s hitbizománya van a halálnak, kis híján elütött egy taxi, és itt abba lehetne hagyni, de hogy mégsem, elkezdtünk ordítozni, „menj az anyádba, te állat”, „te hülye bunkó”, s hasonló képes mondatok szálltak, melyek az ihlet mámorában születnek csak, míg ránk nem dudáltak, akik menni akartak, hisz semmi különös nem történt, rendőr nem jött oda, s már-már a járdán álltam, úgyszólván kiléptem a versből, miközben a járműveknek megint zöld lett, s megkondult a déli harangszó, mintha fölöttem harangoznának, s Hunyadi gyülevész parasztjai, magyarok, délszlávok, románok, s a többi hungarusok ordítoznának, mert a forgalom, vagy ahogy itt mondják: a történelem kereke elakadt, s mire jó ez? menjünk a mellék- utcába, ahol van tér, van idő, és nyugodtan agyonverhetjük egymást, ha tudjuk, tehát a taxi elindult, én fölszívódtam, és önnek bevallom, hogy rettenetesen betojtam, mert mi lett volna, ha, mondjuk, ön velem van, és hallgatva a csevegést, beszáll a buliba, minthacsak véletlenül, minthacsak emberileg, nem a közép-európai vagy a nándorfehérvári tanulság miatt, de kicsit elfogultan, kicsit sajogva folyton a múlt sebeitől, kicsit érdekelten még akkor is, ha ön sok mindenre másként emlékezik, vagy éppen azért, hiszen valamennyire ismerem, néhány nap elég volt, hogy tudjam, eljött volna velem, azaz velünk a mellék- utcába, ahol van tér, van idő, és nyugodtan agyonverhetjük egymást, sőt, nyomban agyon is vertük volna, így most örülök, hogy már vonaton volt, és ezúttal megúsztuk elevenen, fogadja őszinte üdvözletem.