Az idegenvezető elbúcsúzik

Nos, fönt vagyunk a mi kis városunk legmagasabb pontján, uram, innen szép minden, ha távcsöve van, nehogy elővegye, tobzódjon csak a szem a nagy büdös semmiben, vagyis a végtelenben, uram, arra van a jövő, mondhatnám, ugyanaz, mint amikor a távcsövet fordítva emeli szeméhez, s nem hiszi el a messzeséget, mert már rég belelépett abba, amit érez, és mégis futni kezd, az ott a Béka-hegy vagy Béka-segg, legalábbis mi így csúfoljuk, hiszen a szomszéd város csúcsa, valamivel magasabb, mint a miénk, de hát ők élnek alatta, uram, egyébként a lakosság apraja-nagyja emelte azt is, mint tudja, alföld itt minden, igazi csúcsot senki se látott még, s valószínű, hogy nincsen, aki ide följut és lenéz a nagy büdös semmibe, az nem élt hiába, uram, legalábbis így gondolják sokan, pedig lentről a csúcs állandó ködbe’ van, s innen se látni pontosan, hogy lent mi van, merész párhuzamosok hozzák-viszik, hogy is mondjam, tán az időt onnan ide, innen oda, uram, s állítólag a végtelenben találkoznak, tehát még a ködnek is értelme van, de már megint mellébeszélek, látja ott lent azt a nagy fényességet? mint a szakadék, vagy a meztelen női test, olyan, az a mi tengerünk, uram, folyamatosan utána töltjük, merthogy párolog, hiába fedtük be műanyaggal, s kötöttük rá a csatornára, köteles mindenki naponta egy pohár vizet, vagy egyéb folyadékot belé-engedni, és mégis zátonyra fut néhány hajó, az volna jó, ha a napsugár még kisebb szögben érne bennünket, és befagyna, akkor talán elnevezhetnénk Közép-Európai-Jeges-tengernek, vagy valami hasonlónak, uram, az idegenforgalom miatt, s hogy tudjuk a nevét mindannyian, mit mondjak még? nagyon csodálkozom, hogy olyan szótalan, s láthatja, magam is rossz formában vagyok, uram, sajnálom, hogy a saját útikönyvét otthon felejtette, tehát nézzen jól a lába alá, ha leereszkedik, mert az a sok kis pörsenés, ami lefelé ködbe vész, közelről mind csúcs, és megcsúszik, ha belelép.