Áprilisi fa
| a szem, mint bogár csápja, |
| jelez falat, fát, embert, |
| hasadt sziklákra, kövületekre, |
| mammutnyomba lépő mammutra, |
| a fára, a falra, az arcra, |
| az egyszeri, a sose látott, |
| zöld ujjhegyeivel fölborítja, |
| helyrebillenti a világot. |
|
Gyorsított eljárással
| A borjakat is a krumplit is |
| a tornyot is a bűnözőt is |
| a szerelmet is az életet is |
| a részletek földcsuszamlása |
|
Amíg
| addig sem, csak amíg a szív |
| a nyomás és szívás között |
| az ismeretlen sáv, holtpont, |
| fegyvert, sisakot villogtatva |
| nyomult utánam, hátráló után, |
| haddá sötétült országa előtt |
| hanyattvágódni, szétterülni, |
| kényszerített, megfeszült bennem, |
| mint atya a tékozló fiúban, |
| addig sem, csak amíg a szív |
| a nyomás és szívás között |
|
Tedd le a kést!
| Torzsák közül, kezedben késsel |
| Szemed mögött zuhog a zápor. Fázom. |
|
| Ami volt, arcod meredélyén |
| szivárog, puskaként tüzel. |
| Árnyékom lyukas kőkerítés |
|
| Meghallgathatnál. Bűnös is mentheti |
| Késednek nincs nyele, dobd el! |
|
| Kőbánya, katlanok. A zöld |
| repedésekbe fogódzik, tüntet. |
|
| Ez már nem harc, önvédelem. |
| Hát ne ellenem! Megszökik |
| lábamon át a gyáva állat, |
|
| Nyugodj meg. Eddig se léggömb |
| emelt. Minden, ami van itt |
| naptárunkból kapott nevet, |
|
| A torzsák is. Újra fejelni |
| Halál árán sem. Tedd le a kést! |
|
| Arra van dél. Tedd le a kést. |
|
|
Mi már
| Mi már soha egy űrkabinban |
| soha együtt egy csigaház fölött |
| soha együtt lövészárokban mi már |
| nem öntözünk közös virágot |
| kidobált homokzsákok felett |
| aztán fordítva így vagyunk |
| ki tud hamarább belefogyni? |
| nem lenne jobb saját gúnyánk? |
| nem a sziklát kellene inkább |
| tüzes golyó szét nem lapít? |
|
Könnyedén
| Könnyedén. Érinteni csak. |
| Azt, hogy semmi sem ugyanaz, |
|
| egy dobra figyelni, ahogy |
|
| Kimondani, úgy, mintha ő, |
|
|
Mézöntő
| fagygombos bundába gubózott |
|
| zöld tőkéi: vízi, hegyi nép, |
|
| feszes mértanán, mint a gránit, |
|
|
A csoda
| Lefokoztuk a csodát ki figyel |
| sarat dagasztó közlegényre |
| parancsszóra pattan tiszteleg |
| vasárnaponként pipitér köznapon |
| stilizált puska a gomblyukában |
| szelíd akár a jóllakott bika |
| könnyűjárású üszőt nézeget |
| ó elálló lélegzetek falnak |
| támaszkodások tátott szájak |
| régi fényképeken zsigereinkben |
| a közlegény csoda időnként |
| kimenő ruhában elétek áll |
| sorsotok tudója elmagyarázza |
| születéstek a múzeumőrnek |
| hazaugrik befekszik felesége |
| föltérképezett paplana alá |
| és eltűnődnek miért fájhat |
| hasikája a legkisebb csodának |
| pontosan visszatér akár a |
| s ha elmarad a riadó álmodik |
|
Nem láttam a tengert
| Nem láttam a tengert, csak combjaitokat, |
| a végtelen fehér pilléreit. |
|
| Nem láttam a tengert, csak nagyanyáimat |
| simára gyalult deszkák iramával |
| elsiklani a láthatár alatt. |
|
| Nem láttam a tengert, csak fiam szemét, |
| benne az egyetlen aranyhidat, |
| a tengerre toborzó hirdetést. |
|
| Menetrend szerint befutnak az órák, |
|
| Viszik, amit találnak. Kikérdeznek, |
| szerelmet, halált elintéznek, |
|
| Mit küldjek a múlt vizeire? |
| Mulasztásaim leltárkönyveit? |
| Szándékaim anyakönyvi kivonatát? |
|
| A tenyeremet tegező kapát? |
| A megmászott szakadékok fényképeit? |
|
| Tetteim átnyúlnak felettem. |
| lebélyegezve mindent visszahoznak. |
|
| Meghozták ezt a napot is. |
| a tenger sóízű üzenetével. |
|
|
Örökké
| Csak süt, csak bombáz, mint a Nap |
|
| újszülött sejtek riadoznak. |
| Ki szólt? – kérdezem. Nevet adok. |
|
| Alkalmas ez a bolygó? Nem felelsz. |
|
| Benépesítjük! Így – az ember. |
| hogy kijelöltél, beprogramoztál, |
|
| mágneses téren át, zajtalan. |
|
| növényi-tisztán jutni be, |
|
| Akarom, hogy így maradj, itt állj! |
|
| Legyél égitest, tiszta arc, |
| Cipellek örökké, mint mércét, |
|
|
Ki hitte volna?
| Beteljesült. Zöld púpja ormán |
| Az ég átlátszó tenyere alól |
|
| Megcsípem magam, szerszámaimat |
| Frissen hantolt kacatjaimon |
| Kidobtam a kötelet, fönnakadt, |
| kúszik rajta felfelé könnyedén |
|
| a tél ellenségeimnél lakik. |
| Ki hitte volna? – vizsgálom magam. |
| Páncél-hátú bogarak cipelik |
|
|
Az ember
| kerítés lesz, harci alakzat, |
| arcán golyók és csillagok jele. |
| kölcsönnel, régi bútorokkal, |
| nyakkendőt köt és meg sem érzi |
| bőrén a kozmikus sugárzást. |
| Csinál magának történelmet, |
| halálát is megmagyarázza. |
| de ott is ugyanazt találja, |
| mint Akarattyán, Szodomában, |
| visszatér, megvacsorázik. |
| Csak a szomszéd hascsikarása |
| ébreszti rá, hogy egyedül van, |
| a csillagos ég áramtelepe |
| tárgyait mondja, pántlikázza, |
|
|