|
Hogy milyen ember X.? – tette fel a szónoki kérdést az amőba, és gyengéden hozzáért a moszathoz –, látod, ez az, amit csak én tudhatok. Én, aki évek óta szemtanúja vagyok piszkos üzelmeinek. Aljas gazember! Megjátssza az emberbarátot, de titokban moszatevő.
A moszat tágra nyitotta a szemét, s beleszívott a cigarettájába. A szavak mellbe vágták. Kíváncsian várta a folytatást, hisz a véletlenen múlott, hogy nem X. ül vele szemben. Észre sem vette, hogy az amőba állábaival lassan körbefonta a derekát.
– X. a legálnokabb ember a világon – folytatta az amőba. – Beférkőzik a bizalmadba, s az első adandó alkalommal elárul. Áldozatok testén át vezet az útja. Vér és könny tapad a kezéhez… Nekem elhiheted. Tudod, hogy szeretlek. Hogy csak te kellesz nekem. Te, a hitvány kis moszat. Pedig…
A moszat az utolsó szavakat már nem hallotta. Eltűnt az állábakból formált gyomorban.
– Megvárhattam volna, amíg elszívja a cigarettáját – sziszegte az amőba, miközben égő gyomrára szorította a kezét.
|