Ahogy dobog bennem a láb
s jön, jön közelebb a világ, |
ha kicsit tovább maradok, |
máris ott áll, hogy nincs tovább. |
|
Ahogy dobog bennem a láb, |
és kihagy, hogy nyomon vagyok, |
egyszer csak megrázza magát, |
s teljes fényében fölragyog. |
|
s nem fájna, hogy ostobaság, |
az a csúcs, hogy eljátssza, hogy, |
|
Ahogy az egész rajtam át, |
|
|
|