Titoknoki szolgálatomról
Dél-dunántúli írók ügyeit |
nem intéztem el semmit soha itt, |
amit mégis el, nagyon lassan, |
hogy magától is mozoghasson, |
tehát azt sem én, csak úgy látszott, |
mert aki el, az is hibázott, |
fazékon fül ha lettem volna, |
nem hiába görbültem volna, |
fazékban kanál, az se voltam, |
lassú tűzön magam is forrtam, |
sem kifutni, sem bent maradni |
nem tudtam, csupán kavarogni, |
és szólt, akinek elintézték: |
te jól csinálod, rád van szükség, |
és szólt a még nagyobb tehetség: |
úgy látszik, hogy most rád van szükség, |
és szólt, akinek a szava szentség: |
sok a messiás, kevés a húsvét, |
majd szólt, aki még ezt sem érti: |
legjobb nagy tálból cseresznyézni, |
s hibát hibára halmozóból |
udvari ügy lettem bolondból, |
komám, a király, aki nincsen, |
megosztotta velem bilincsem, |
népem, hogy istent káromoljak, |
nem tart ma sem, csupán bolondnak, |
s minthogy a saját ügyemet sem |
intéztem még el soha itten, |
vagy ha mégis el, csak úgy látszott, |
maradtam, mint a kivirágzott |
körülöttem sok fényes elme, |
mintha folyvást karácsony lenne. |
|
|