Zéró

Visszaszámlál. A fának először a felső ágait vágja le, s ahogy közelít a földhöz, egyre lassabban halad. A törzset utoljára, pár centivel a nyirkos rögtől, térden állva nyiszálja. Négy, három, három… Az orra neki-nekiütődik a fűrész keretének. Odavágná, abbahagyná már, de most ettől függ a családi béke, úgy is mondhatná, hogy az energia- egyensúly. Az ilyen nagy szavaktól mindig új erőre kap, mert aztán elszégyelli magát. Aki alulról fölfelé számol („szagolja az ibolyát”), nagyjából ugyanilyen közel lehet. Mínuszban? Pluszban? A nulla alulról nézve is nulla. Kettő, egy, egy… Ha a törzs elszáll, a tuskón találkoznak. Annak onnan a könnye szökik föl, neki az izzadtsága csöpög a csonkra. A zérót ki se kell (ki se meri) mondani. Ott van. A nedvek benne egyesülnek. Ragyognak. Távolodnak.