Zörögnek, felrobbannak

Ahogy nyomódik össze, préselődik, s dermed meg a közönség, hökkennek a kibicek, tombol az öntudatlan fény… S ahogy már szinte semmi sötétség benne, csak a megfoghatatlan állat, a várható becsapódások, az összegyűrt levegő, a halott vacsoraedény… S ahogy a fehér ablakrácson átüt a kereszt, s át a halálfej, alatta a csontokkal: vigyázat! , ez itt a század (az ezred?) csomagja, mije… S ahogy állsz előtte, mintha semmi közöd sem lenne hozzá… S ahogy állsz előtte, mintha neked kellene az egészet átemelned a… hova is?… S ahogy már ott van, csak a távirányító maradt a kezedben, csak a pizsamád gombját nem tudod átnyomkodni az utolsó lyukon… S ahogy az összevissza mennyezeten zörögnek, felrobbannak a betűk.