Játszik

Türemkedik a délutáni árnyék, nő a cefre széle, játszik a megállíthatatlan. Most azt, hogy mindenhová odafirkantja: „Itt a közepe”. Tehát ne félj, csak pörgesd föl a kereket, bukj át a vödrön, bizakodva légy ott a cseppben. Ahogy a szilva megy a pálinka felé, ahogy a horizont maga alá gyűri a földet, ahogy arrébb teszed a fazekat. Ha beszállsz a játékba, attól kezdve történik minden. Ha nem számít, hogy nyersz-e, az idő melléd fekszik, csupán az óramutatók távolodnak. Ha az egészet elfelejted, úgy érezheted, hogy te találod ki a buborékot, s előbb-utóbb szétpukkad az is, amiről semmit sem tudsz.