Majdnem

Lenyírva a fű, leverve mind a cövek. Majdnem tökéletes a közérzete. Ha meg kellene számolnia a fán a körtét, csak a férgesét nem tudná hová sorolni. Ha ki lehetne rázni az eget, csak a helyszűke feszélyezné. Ha akkorát nyújtózna, hogy kireped a nadrágja, csak ideje nem volna odakapni. Föl-alá sétáltatja az állva maradt fűszálakat. Nézi a madarat, ahogy sűrű szárnycsapásokkal összevarrja a horizontot. Vajon miért a mozgó cövekek nyugtalanítják? Miért keresgéli a kavicsot, amit a fűnyíróval hiába kerülgetett? Miért úgy ül le, hogy a szék akkor is meg fog billenni, ha a dögsima betonra teszi? Hol a gömb, ami minden kerek percébe belevillan?