Kupac

Valami rászakadt, valami alatt ott van. Érzed, sőt tudod, hogy megint belefeledkezhetnél, csinálhatnád, simogathatnád, örülhetnél neki. Fölrakhatnád a kupac tetejére, röpülhetnél vele, s ha lezuhannál, átlyukasztaná alattad a földet, hogy alulról is lásd a túloldalt. Bármire képes lehetnél, hiszen te lennél ő, miképpen talán most is te vagy, de csak toporogsz körülötte, vizsgálgatod, elképzeled, megijedsz, hátat fordítasz neki, elmégy, aztán meg visszasompolyogsz, megérinted, s már-már szabad vagy, amikor megáll a szó a szádban, elillan belőled a levegő, lecsúszik róla a kezed. Akkora lesz a csönd, hogy érzékeiden túlról hallod kimondhatatlan moccanását.