Dinoszaurusz

A félelem, mint a véraláfutás üt át a padlón, pedig megint az emeleten történt valami. Talán paradicsomot főznek, s nyitva felejtették a képzeletüket. Talán fölismerték a vérébe fagyott végtelen öregasszonyt, akit a tévében mutogatnak. Talán csak megsimogattak egy dinoszauruszt, s nem fér el a falakban. Szégyelld magadat. Mosolyognod kellene, s ülni a fenekeden, várni, hogy elmúlik ez is, de te úgy érzed, megölnek, s ha nem nevezel ki azonnal esküdt ellenségeket, vagy csak egyet is, akit fokozatosan óriássá növeszthetsz, hogy emberfeletti erővel kelljen küzdened ellene, ha nem rúgod égre a csigolyáidat, ha nem húzod arrébb a szőnyeget, véged van. Miért nem mindegy, hogy miképpen csapod be magadat? Honnan a csomó a pengeszálon, ami elveszett benned, amit sem kibogozni, sem kettévágni nem lehet? Mit akarnak az órában a sejtek, ha az időt a dobogó mennyezet mutatja?