Dinoszaurusz
| A félelem, mint a véraláfutás |
| üt át a padlón, pedig megint az |
| emeleten történt valami. Talán |
| paradicsomot főznek, s nyitva |
| felejtették a képzeletüket. Talán |
| fölismerték a vérébe fagyott |
| végtelen öregasszonyt, akit a |
| tévében mutogatnak. Talán csak |
| megsimogattak egy dinoszauruszt, |
| Szégyelld magadat. Mosolyognod |
| kellene, s ülni a fenekeden, |
| várni, hogy elmúlik ez is, de te |
| úgy érzed, megölnek, s ha nem |
| nevezel ki azonnal esküdt |
| ellenségeket, vagy csak egyet is, |
| növeszthetsz, hogy emberfeletti |
| erővel kelljen küzdened ellene, |
| ha nem rúgod égre a csigolyáidat, |
| ha nem húzod arrébb a szőnyeget, |
| véged van. Miért nem mindegy, hogy |
| miképpen csapod be magadat? Honnan a |
| csomó a pengeszálon, ami elveszett |
| benned, amit sem kibogozni, sem |
| kettévágni nem lehet? Mit akarnak az |
| órában a sejtek, ha az időt a |
| dobogó mennyezet mutatja? |
|
Sötétebb
| A csavar megeszi az anyát, a fába |
| beleszorul a fa. Észre sem veszed, |
| hogy sohasem érsz oda, hogy |
| ugyanazt a percet taposod akkor is, |
| ha a páncélszekrény és a hajszál |
| azonos sebességgel lebeg az |
| helyben járva kerüli meg a földet, |
| ha hirtelen úgy érzed, hogy |
| te következel. A képzelet |
| nem fér el az időben, a valóság |
| sötétebb, mint az árnyék, valaki |
| lekapcsolja a villanyt. Könnyebb |
| keríteni egy szentjánosbogarat, |
| mint ép ésszel letépni a függönyt, |
| lyukakat fúrni a fiók alján és |
| kibújni a kertben, mint sárgarépa, |
| meggyfa, harmatcsepp a rügyön. |
| átmegy a falon, ha a másik |
| oldalon is ott kell lenni? |
| Ha minden előbb kezdődik és |
| később végződik, mint a hiteles |
| tanúk? Ha folyton melléütsz, mert |
|
Fagyos
| Februári kés. Az ágak köze is |
| elrontottál valamit. Azelőtt |
| odanyúltál és kinyitottad. Most |
| vérzik az ujjad… Igen, a felső |
| naptárt kellene megtaposnod. |
| emlékezned a gyerekkorodra. |
| Akkora a fény, hogy a kezed |
| melletted állóéhoz. Egy lány |
| leereszkednek az ufonauták. |
| de csak a penge hideg lapja |
| toporogsz a megállóig. Ha a |
| az előre megfontolt szándékot is |
|
Ítélet
| Fölállsz, megfordulsz, újra a |
| kezedbe veszed, nézed. Ami a |
| Ha nem képzelődnél annyit, |
| lefekhetnél két mozdulat közé. |
| benne a történet. A porszemnek |
| megvan. Az ujjad, a szemed, |
| arrébb tenni a virágládát, |
| megszámolni a szoba sarkait, |
|
Árnyék
| Kicsinyesként rakni össze. |
| Elfeledkezni időről, térről, |
| Nem figyelni a mozdulatok |
| egymást habzsoló végtelenjére, |
| ráhangolódik az univerzumra, |
| készül a történelem. Csak |
| lélegezned kell hozzá, csak |
| Mintha a sást húznád szét, |
| amikor suhog az eső. Mintha |
|
Évszak
| Nem találod az üres kosarat, |
| a kéz röpköd a levegőben. |
| Nő a szerencse becsülete. |
|
Tükör
| meg is vágom, mégis a kést |
| Néztek, mint bárányt a tócsa. |
| Csak addig bírjátok ki, amíg |
| vagy azok maradtok, akiket |
| Olyan közel a vér, hogy csak a |
| csak az emlékeiteket kell |
|
Kiterjedés
| Kutyatetem az út mellett, piciny idő |
| a végtelen térből, amit a nap, a szél, |
| az eső, a föld és a férgek |
| akkor is hamar szétmorzsolnak már, |
| ha magadra gondolva nem kaparod el |
| az árokparton. A mozgás folyton |
| rakoncátlankodik, a gravitáció |
| megbocsát és visszafogad. A kukac a |
| legnagyobb hazugságból is kibújik. |
| azoknak mindegy, hogy kívülről vagy |
| belülről verik az ajtót, a zabszem |
| kiesik a fenekükből és talajt fog. |
| Akik nézik csak, amit látnak, és |
| át akarnak jutni a túloldalra, azok |
| legjobb ha alagutakat fúrnak, s mint |
| óvakodnak el a trombózisig. |
| A kiterjedés sohasem azonos a |
| történettel, az univerzum |
| ott rándul össze, ahol tud. |
| Az óra lapja és jelentése |
| egyszerre robban föl. A legtöbb, |
| visszafordulsz és átmégy ugyanott. |
|
Szikra
| Köröző zseblámpa a mélyben, |
| jaj a fekete madaraknak, akik |
| kezdődik a sötétség, s akiknek |
| (úgy tűnik) igazuk van, csak |
| folyton kilyukad a hatóság, |
| szikra kerül a nyugtatóba. |
| A gravitáció következetes. |
| Olyan alacsonyan röpülsz, |
|
Kupac
| Valami rászakadt, valami alatt |
| ott van. Érzed, sőt tudod, hogy |
| megint belefeledkezhetnél, |
| csinálhatnád, simogathatnád, |
| örülhetnél neki. Fölrakhatnád a |
| kupac tetejére, röpülhetnél vele, |
| s ha lezuhannál, átlyukasztaná |
| alattad a földet, hogy alulról is |
| lásd a túloldalt. Bármire |
| te lennél ő, miképpen talán |
| toporogsz körülötte, vizsgálgatod, |
| elképzeled, megijedsz, hátat |
| aztán meg visszasompolyogsz, |
| elillan belőled a levegő, |
| Akkora lesz a csönd, hogy |
| kimondhatatlan moccanását. |
|
Képtelen
| Halott javasasszonyt lát. |
| Alattomos teákat válogat. |
| – jó fogóval a gyomorban is |
|
Pacni
| Most azért retteg, mert az előbb |
| valami rendkívülit élt át, de |
| nem tudja, hogy mit, csak a |
| fölemelő érzés, a súlytalanság |
| s a rémület, hogy egyszer csak |
| semmire sem fog emlékezni, sőt, |
| semmi új sem jut az eszébe, |
| s bizonyára azért, mert mindent |
| elmondott már, s minden a |
| ismételgetése-rakosgatása, |
| s a pontos jelentésükre való |
| visszaemlékezés sajgó kísérlete |
| volt csak, s mint a halott a havon, |
| akiről nem lehet tudni, hogy |
| azért fagyott-e meg, mert |
| leitta magát, vagy azért itta le |
| magát, mert meg akart halni… |
| a pillanat azon múlik, hogy |
| képes-e a másik végével is |
| kiköpni se, lenyelni se tud már. |
|
Határtalan
| alig fér el már a mindenség |
| és önmaga határán, s úgy érzi, |
| hirtelen az összes drótot a |
| dobbant is hozzá egy nagyot, |
| oda az összeköttetés, ideje |
| fölébredni, vigyázzba feküdni, |
| esetleg kimenni a mosdóba, |
| hidegvizes borogatást rakni a |
| gubancra, berezelni, vagy |
| teleszívni mélyen a tüdőt, |
| lassan engedni ki a levegőt, |
| s ismételgetni ezt, hátha |
| lefordul a melléről a teher, |
| s visszaalszik a halott anyja |
| félálomban még ki-be sétálgat |
| az élet és a halál közötti kapun, |
| s úgy tesz, mintha a saját |
| akaratán múlna a határtalan. |
|
Csiga
| Kiteszi a kukát. Fölállítja az |
| egérfogót. Tornázik. Eltűnődik, |
| összeborzolódtak a csillámok? |
| Kora reggel akkora a hőség, |
| újságból jön. Gyújtózsinórral. |
| ezüst csíkot húzott a falra. |
| légifolyosóban folytatódik. |
|
Majdnem
| Lenyírva a fű, leverve mind |
| a cövek. Majdnem tökéletes a |
| közérzete. Ha meg kellene |
| számolnia a fán a körtét, |
| csak a férgesét nem tudná |
| hová sorolni. Ha ki lehetne |
| Ha akkorát nyújtózna, hogy |
| ideje nem volna odakapni. |
| összevarrja a horizontot. |
| Vajon miért a mozgó cövekek |
| Miért keresgéli a kavicsot, |
| Miért úgy ül le, hogy a szék |
| akkor is meg fog billenni, |
| ha a dögsima betonra teszi? |
| kerek percébe belevillan? |
|
Kulcs
| Kihagyások, kapuk, öleléssé |
| táguló délutánok, alkalmi |
| alagutak, itt is, ott is lyukak, |
| nyárból az őszbe, de senki se |
| néz át. Leesik mellette egy |
| bokor alá, de nem találja |
| kiégett újságokon, sóhajt |
| locsolócsövet, „mindennek |
| sincs a helyén” – „na és!?”. |
| árnyékában, úgy csúszik bele a |
| hirtelen fölfogott pillanatba, |
| mint kulcs a zárba, mint aki |
| s ha kell, megsemmisülhet. |
|
Játszik
| Türemkedik a délutáni árnyék, |
| nő a cefre széle, játszik a |
| megállíthatatlan. Most azt, |
| hogy mindenhová odafirkantja: |
| „Itt a közepe”. Tehát ne félj, |
| csak pörgesd föl a kereket, |
| bizakodva légy ott a cseppben. |
| pálinka felé, ahogy a horizont |
| ahogy arrébb teszed a fazekat. |
| attól kezdve történik minden. |
| Ha nem számít, hogy nyersz-e, |
| távolodnak. Ha az egészet |
| elfelejted, úgy érezheted, hogy |
| te találod ki a buborékot, |
|
Novemberi
| átbújjanak a kerítés alatt. |
| törülköző. Egyetlen szótól |
| megkopaszodhatsz, s olyan |
| szükségét végző novemberi |
| bokor. A jelen annyi csak, |
| hogy rögtön azután, amikor |
| vésed a pillanatot, miközben |
|
|