Látom, Peti vagy te is

„Miért nem szólsz már valakinek, hogy rendesen mondják a nevedet a rádióban” – kérdi kicsit indulatosan pályatársam, a kiváló költő. „Ugyan már, mit tehetnék?” A bemondó azt hiszi, hogy sajtóhiba, a szedő azt, hogy a gépírónő elírta. S lehet, hogy tényleg elírta, de jót akart, mert tudja, hogy milyen gyakori a melléütés, s olyan, hogy Bertók, olyan nincsen. Az bizonyára Bartók. „Annak van értelme.” – Egyébként mind a két név a Bertalanból ered. Annak a becézett változata, olyan, mint az Istók, az Erzsók, a Mihók stb. Apanévből lett családnév. A Bertalan, az meg a latin Bartholomaeusból, s nemcsak a Bartók meg a Bertók, hanem a Barta és a Berta, a Berecs, a Berczik stb. is belőle. Vésén Petók is van, igaz, csak ragadványnévként. Talán valami gyerek vagy beszédhibás felnőtt ejtette így a Bertókot, s rajta maradt a családján. Vagy a Pétert becézték Petóknak.

 

Pista öcsém Vése mai ragadványneveiről írta az egyetemi szakdolgozatát. (Magyar személynévi adattárak. 35. füzet. 1980.) Ebben olvasom, hogy Vésén az 1970-es évek közepén 121 ember viselte a Bertók nevet. Kb. negyven család. Gyerekkoromban még több volt, és azt mondták, hogy akit bárhol így hívnak, az mind a mi falunkból származik. Ez tetszett, de kiderült, hogy nem igaz. Mivel sokan voltunk, minden Bertóknak volt ragadványneve. Csak néztem, amikor 1942-ben a vései evangélikus iskolába beírattak, és mind a hármónkat, akik akkor lettünk elsősök, Bertóknak hívtak. Holott az Ádán Jenő, a Vörös Zoli és a Peti Laci voltunk. És nem is voltunk rokonok.

 

Az általam látott oklevelekben a Bertók név, azaz „Nicolai Berthok de Dawoth” 1439-ben szerepel először. Hozzá, aki ráadásul nemes volt, valószínű csak annyi a közöm, hogy Dawoth, azaz Dávodpuszta Vésétől tizenöt kilométerre fekszik. Nagy Iván Magyarország családai (1858) és Kempelen Béla Nemes családok (1911) című művében több Bertók található. Bertók László is akad köztük, Esztergom vármegyéből. 1790-ben kapta a nemességet, s azoknak a Bertókoknak a leszármazottja lehet, akiket 1570-ben Szentgyörgyfaluban, az esztergomi szandzsákban írtak össze a törökök, illetve akiknek a nevét ugyane falu 1569. évi dézsmajegyzékében olvashatjuk. Az összeírások a név kialakulását is szemléltetik. A tizedfizetők jegyzékében Bartolomeus Gylerth, a török összeírásban Bertalan Gellért szerepel, s van már a listán Bertók Gergel is.

 

A nemesi könyvek Bertókjai közül számomra mégis a felsőőriek (Oberwart) a legkedvesebbek. „Alsó- és Felsőőr lakosai már a XIII. században őrök (határőrök) voltak, és I. Károly király 1327-i oklevelében őrnagyságnak neveztetnek. Az iker helység a németség közepén egy magyar szigetet képez… Reform hitvallásukra nézve is a vidéktől különböznek. E két helységre Rudolf király 1582-ki febr. 18-án hatvannégy külön nevű nemes családnak ad adománylevelet… E családok nevei legtöbbnyire keresztnevekből állnak, mint… Bertók, Kázmér… Benkő, Orbán… Bertha, Filep… Balás, Bartholomei…” (Nagy Iván: Magyarország családai. 1858.) Az „iker helység” hatvan kilométerre van attól a Szentivánfától, ahol Wéssey István családja a török megszállást átvészelte, s ahonnan a török kiűzése után Vése újratelepítését elkezdte. Vas megye akkor ez is, az is. „Reform hitvallású” a földesúr is. S talán nem is lett nemessé 1582-ben mindenki, talán nem is volt olyan könnyű „vallásukra nézve a vidéktől különbözni”, s az őrködés is fölöslegessé vált. Talán csábítóak voltak a kedvezmények is, amiket Wéssey István a Contractus Levelében ígért. Talán…

 

„Peti” ragadványnevünk a vései evangélikus anyakönyvben először ükapám nevénél szerepel. Ott is akkor, amikor a halálát és a temetését bejegyzik: „1853. dec. 19. Bertók (:peti:) István, földész. Szül. helye: Vése. Lakása: Vése 8. 54 éves. A halál oka: vízibetegség. A temetés helye és ideje: Vése, dec. 21. 853. Az elkísérő: Czipott Rudolf vései ev. pap.” Az ő apját, szépapámat Péternek hívták, és 1786. február 22-én kötött házasságot Lébár Katalinnal. Abban az évben, amikor a türelmi rendelet nyomán a templom megépült Vésén, és az első lelkész, Körmendi György elkezdett prédikálni benne. István, a negyedik gyereke és az egyetlen fia 1799. augusztus 5-én született. Talán szépapám beceneve lett a megkülönböztető nevünk. Bár az első Bertókot is, aki a vései összeírásokban 1735-ben feltűnik, Péternek hívták.

 

A ragadványnév Vésén csak nagyon ritkán gúnynév, az őslakos családoknál szinte mindig megkülönböztető név, „említőnév”, amit magára nézve mindenki természetesnek tart. A ragadványnév és a keresztnév együttes említésével nevezik meg egymást. Édesapámnak az adóívén is az állt, hogy Bertók István peti fölső, mivelhogy mi a „Fölső utcában” laktunk, s volt egy Bertók István peti külső is. Bertók István meg legalább tíz. A Bertókok ragadványnevei többségükben apanevekből (Ádán, Andor, Ferenc, Gyuri, Pali, Peti stb.) keletkeztek, s eleinte még így is írták be az anyakönyvbe: „Bertók István, Ádámnak fia” (1805), „Bertók Ferencz, Mártonnak fia” (1806). De lettek foglalkozásnévből (asztalos, órás, nyistkötő, olajos stb.), testi tulajdonságból (kondor, vörös, nagybajszú stb.), s voltak a katonai szolgálatra utalók (huszár, tizedes, félőr, azaz führer stb.) és egyebek. A fiatalok állítólag ma már a család- és keresztnevükön nevezik egymást, s az öregeket emlegetik csak a ragadványnevükön.

 

„Látom, Peti vagy te is” – mondja a fiamnak keresztanyám, amikor kiderül, hogy mennyire szereti a krumplit. „Hát ezt meg mért mondja?” – kérdem. „Mert a Péter bátyádék is krumplit kétszer annyit esznek, mint mások. Meg »tik« is.” Erre nem tudok mit felelni. „Péter bátyámék” nagyapám öccsének a családja, keresztanyám a közvetlen szomszédjuk, én meg sohase jártam náluk. A harag azóta tart, amióta 1909-ben megépült az a másik „Peti-ház” az Alsó utcában, és a nagyapám meg az öccse különváltak. Akkor ott ugyanakkora telekre ugyanakkora házat, istállót, pajtát emeltek, mint amekkora a mienk, amit dédapám épített 1866-ban. Azon múlott csak, hogy nem a nagyapám költözött oda, hogy a dédanyám mindenáron maradni akart a régi házban, és az idősebb fiával akart maradni. A veszekedés nem tudom, hogyan kezdődött, de például a magrosta úgy lett már a nagyapámé, hogy a két testvér elárverezte egymás között. Ok később is akadt, hiszen a földeket is, a szőlőket is, az erdőt, a réteket is elfelezték, s csak egy-egy barázdát kellett, akaratlanul is, elszántani a másikéból. Péter bátyám, állítólag, többször agyonveréssel fenyegette meg a nagyapámat. Édesapám már nem veszekedett az unokatestvérével, de sohase, temetésekre, esküvőkre se jártunk össze. Keresztanyámtól kell megtudnom, hogy a Petik milyen nagy krumplievők.

 

Amikor mentünk Véséről Szőkedencsre, a dencsi faluvégtől pár száz méterre édesapám megállította a lovakat, leszálltunk a kocsiról, és mindenki „elvégezte a szükségét”. Nehogy azzal kelljen kezdeni, ha befordulunk nagyanyámék udvarára, nehogy az üdvözlés, az ölelkezés, az öröm pillanataiban a „ganéra kölljön szaladni”. Ott, ahol megkönnyebbültünk, a faluvégi szőlőknél, az egyik szőlőben volt egy icike-picike épület, szerszámoskamra vagy mi, de ahová az eső elől bizonyára be lehetett állni. Mint egy meseház, ablaka, ajtaja, zsalugátere, a tetején cserép, mindene megvolt, fehérre meszelték. És ki volt írva a „tűzfalára”, hogy „Gyere be, nézz ki.” Hát ezen akkorákat szoktunk röhögni, hogy néha percekig eltartott a „pisálás”. Hiszen két ember aligha fért bele. Egyszer aztán, amikor visszaültünk a kocsira, édesapámból kibuggyant a költő: „Gyere be, nézz ki, nem tudod, hogy mész ki.” Aztán megtudtam, hogy a kis házikó tulajdonosa „Pista Pista” bátyám, aki „írás szerint” ugyanolyan Papp, mint édesanyám, csak hát Dencsen meg a Pappokkal lehetne Dunát rekeszteni, s ő azért „kétszer Pista”, mert az egyik a „mellékneve”. Ahogy anyáméké az Andor. Vagyis hát Szőkedencsen sem voltam én Bertók Laci, hanem az „Andor Zsófi fia”, mi több, az „Andor Laci”.

 

Szinte bizonyos, hogy az 1730-as években vagy azután több Bertók család települt Vésére. 1751-ben a Péteré mellett már Mihályét, Ferencét és Jánosét is összeírták, s az 1767-es úrbéri tabellán is négy Bertók szerepel. Ezek szaporodtak el, de mindig számon tartották, hogy ki kitől származik. Így lehet, hogy dédapám az öt lánya közül hármat Bertókhoz adott feleségül. Sőt egyiküknek, Kata nénémnek a fia, Mihály bátyám is Bertók lányt vett el. Sőt az ő gyereke, Gyula is Bertókot. Csakhogy ennek a harmadik Bertók–Bertók párnak a gyerekei, akárcsak a testvéreim és én, már nem Vésén élnek. S ha csak a nevet továbbadó fiúkat számolom, az is négy család. De hát gyerekkoromban a „Főső” utcában, csak a mi sorunkon tizenöt Bertók család lakott, az Ádán, a Peti, az Andor, a Toponári, az Andor, a Nagybajszú, a Vörös, a Gérce, a négy Kondor, a még egy Peti, az Olajos és az Ádánpali, s szinte bizonyos, hogy tíz-húsz év múlva egy vagy kettő lesz csak.