Hozhatja galamb
| Békétlenül magaddal, tehát |
| haragban a világgal, miközben |
| elmenekülnél toronyiránt, |
| s megbotlasz minden kőben, |
| mit vársz? Miféle megegyezést? |
| Kitől a méltányos igazságot? |
| Hallgass és készülődj! Ami nincs, |
| nem csomagolható árulásba. |
| Örök álom rajtad a bilincs, |
| Hozhatja galamb. Ha rá figyelsz, |
| a vesztes győzelmet is megéled. |
| Kihajt, mint fejfa tövén a vers, |
|
Mi a fontosabb?
|
| Én mindig azt festem, amit élek |
Egry József
|
| Mi a fontosabb? megfelelni |
| mintha én volnék, ahogy messzi |
| s árkon-bokron át oda menni? |
|
| Mi a fontosabb? kapkolódva |
| minden ember önmaga foglya, |
| s néz, mintha most megfogta volna? |
|
| Mi a fontosabb? ami éppen |
| átfolyik rajtam, mintha a |
| lét vize folyna a mesében, |
| s emlék csak, amikor megérzem? |
|
| Mi a fontosabb? elsimulni |
| hogy aki szándékosan hull ki, |
| s bentről se tudjon visszabújni? |
|
| Mi a fontosabb? ami nincsen, |
| ott ficánkol minden kilincsen, |
| míg le nem nyomja valaki, |
| s eltűnődik, hogy mibe higgyen? |
|
| Mi a fontosabb? élni mélyen |
| mint szent Kristóf a parti fényben, |
| s elmerülni, hogy odaérjen? |
|
|
|
Talán a kérdezés
| Talán a mimika, a gesztusok, |
| a fa mozdulatai a szélben |
| ölelés, evés, a nem-én-vagyok |
| beteljesülése a jelenlétben. |
|
| Talán a szó-magömlés homályos |
| a habverő nyelv mögötti álom, |
| gyulladásában keringő város, |
| a kulcsát-soha-meg-nem-találom. |
|
| Talán a határtalan öntudat |
| a tétova sajgás vállalása, |
| s a holnapután-is-fölkel-a-nap |
| fogantyúján az elmúlás árnya. |
|
| Talán a kérdezés holtomiglan, |
| ki-be dobáló ember esélye, |
| a mégsem-véletlen-hogy-itt-voltam |
| verset is beszegő libegése. |
|
|
Mint akik tetten értek
| A félelem, hogy elkövettem, |
| vagy elkövethettem volna, hiszen |
| úgy néznek rám, hogy elkövettem, |
| legalábbis az én szememben |
| úgy látszanak, mint akik tetten |
| értek, és rejtély, hogy miért nem |
| talán, ahogy most őket nézem, |
| ahogy fölém hajolnak mélyen, |
| ahogy bekerítenek a sorvégen, |
| talán csak emlék, egyik génem |
| hajította föl a repedésen, |
| hogy tegyem a helyére szépen, |
| álmai mellé, dobjam a többi érem |
| az igazság messzebbre érjen? |
|
Hiába megyünk el
| A zuhanás a korláttal együtt, |
| a tetővel együtt, s a test alá |
| légpárnát nyomó kényszerűség, |
| a mindenség tökéletes mozdulatai, |
| s az oda-vissza ijedelem, ahogy |
| megráng az ég, s a fényességben |
| rálátni a szárnyra, a dörrenés |
| vasajtaja, a sötét, mikor |
| átjön valaki ismerkedni, s marad, hiába |
| megyünk el, zárjuk be kívülről, hiába |
| dobjuk vissza a kulcsot, mikor |
| a fénytörés a gerincre csak átmeneti |
| mentség, s tudni lehet, hogy a tető is |
| közmegegyezés szerint esik, mikor |
| kiosztva már minden szerep, s a csecsemő |
| esendőségével és bizalmával egy állat |
| markolja a korlátot, s ordít, mikor |
| emberhez méltó csak a csönd, |
| a vállalt repedés lehetne, csak az ütközés |
| helyéig való távolság folytonos |
| becslése, a sebesség megállapítása, |
| a fölborított kisszék visszabillentése |
| a levelek bedobása, a kéz megfelelő |
| vérellátásának segítése az ujjak |
| váltakozó mozgatásával, s effélék, mikor |
| mint eseményt néznek a többiek, s csupán |
| a fák hajladoznak tehetetlen. |
|
Babits-koszorú
| tetején a csorgó kupakkal, |
| a tátikába szorult angyal, |
|
| a helyzet, melyben semmi „ám”, |
| minthogy eredendően kancsal, |
| a hajsza váltott mobilokkal |
|
| de úgy is versenyt a gonosszal, |
| a megterített nyári asztal, |
|
| ez a „fentebb” házam-hazám |
| miért szökik, ha nem marasztal? |
|
|
| Ijedt kis ember, „férfinő”, |
| hogyan lehetnék, aki voltam, |
| lábamhoz kötözött folyóban |
|
| ha nem létezik, csak a múltban, |
| meddig hátrálhatok gyanútlan, |
| ha a szárnyam árnyéka nő, |
|
| kimondom, s máris levegő, |
| ami közös emlék a szóban, |
| mi akad meg a galambokban, |
| ha lezuhannak, mint a kő, |
|
| a nagy titok értelme hol van? |
|
|
| Fut Jónás, futna Sziszüphosz, |
| az maibb, ez derűsebb képlet, |
| ha századszor a csúcsra érek, |
| már a szikla is én vagyok, |
|
| tudom, hogy visszagurulok, |
| de esik velem, ami részlet, |
| s megtalálni a mindenséget |
| annyi lesz, hogy elakadok, |
|
| vagyis örömre nincsen ok, |
| csak fölemel, amit megértek, |
| s a szégyennél nagyobb az élet, |
|
| ha bajt kívánok Ninivének. |
|
|
| s béke van, de nincsen bocsánat, |
| talál-e mentséget magának, |
|
| léte fölött kering a század, |
|
| egyek vagyunk s mindenki más, |
| védekezhet-e, ha nem támad, |
|
| éget, mint beteget a láz, |
| koszorúja Babits Mihálynak. |
|
|
|
Ártatlan érc
|
Borsos Miklós pécsi Babits-szobrára
| Az a döfés a nyakba, hátulról, |
| hogy beletörött, hogy kimetszhetetlen, |
| s hogy ott áll mögötte, s legokosabb |
| reá hagyatkozni, úgy moccanni, ahogy |
| árnyéka mozdul, úgy húzódni a fa mögé, sarokba, |
| úgy az emberek nézése mögé, |
| hogy a nehezék, a test, a szigonyon, |
| úgy hátrálni a nagy vizekig, hogy azt is |
| mindenki szeme előtt, s tudni, hogy |
| az eddigi nyom, az is becsapás, csak ide, |
| csak a térre szaladt le, csak onnan |
| látni, hogy mintha oda ment volna, miközben |
| elromlott az összes igazolvány, a vének |
| mind a fal felé, az ifjak |
| gyanútlanok, a történelem |
| gyámoltalanabb a kifordult esernyőnél, |
| s a filozófiához és a fényképezéshez |
| egykapus a játék, s labdaszedőnek |
| megszégyenülve, s menthetetlenül |
| lázadva végig, akkor is, ha csak |
| az ijedt álarc útvesztőiben, ha csak |
| szoborként, maga elé tartva a megadó, |
| ártatlan ércet, s ha csak helyben |
| szaladva folyvást, amíg erejéből |
| telik s lehet, amíg mögötte |
| kifújja magát, s úgy tesz mintha már |
|
Ki mondja meg neki?
| Beszélni a beszédért? Lobogó |
| pántlikákat kötni a szélre? |
| Vibrál belőle a se rossz, se jó, |
| mintha végtelen tarló égne. |
|
| Tehet-e róla? A szájtáti nép |
| áll a füstben nagy tűzcsapókkal. |
| Emlékezik, hogy volt valami szép, |
| s kár kötözködni bolondokkal. |
|
| Hová igyekszik? A lába előtt |
| keskeny árok, benne az árnya. |
| Nem lépheti át, csak a levegőt |
| izgatja föl, terrorizálja. |
|
| Azt hiszi, ő a nap, magamagát |
| égeti el, miközben lángol? |
| Szelíden földre térdel a világ |
| a bejegyzett tüzektől távol. |
|
| Ki mondja meg neki? Milyen idő |
| csavar fület füle helyére? |
| Körös-körül már ropog a tető, |
| esik mindjárt szegény fejére. |
|
| Kinek játssza, hogy korlátlan a tér |
| s ami körbejár, bolond óra? |
| Zárt végtelenjében mind odaér, |
| ahol mintha már ott is volna. |
|
| Úgy nézd, ahogy a szálló füst alól |
| az ijedt állat téged nézne. |
| Ahogy a teljesség is kihajol, |
|
|
|