Amikor a hegynek megindult

Pákolitz Istvánnak

 
Minthogy ebben a szűkülő szorosban
visszafelé lehetetlen, sőt, maholnap
már-már előre is, így pihenőre,
bölcselkedésre, s egyéb kerülőre
nemcsak alkalom, okunk is akadna,
hisz ráadásul se jobbra, se balra,
se fölfelé, se lefelé, azaz, ha
jól meggondoljuk, végképp befalazva
magunkba és az örökös huzatba,
s miközben talán ördögi kacajra
készülődünk, hiszen okunk akadhat,
méltó arra is, s ha így, hát miért ne,
mért ne üljünk be, mint tyúk az ülőre,
ha van egy ajtó, valahol egy ablak,
amit becsukhatunk, valahol egy nagy
szélárnyékban még helyreigazodhat
ez-az, ha a gyorsuló pillanatban
megkapaszkodunk, mint rabok a falban,
mintha mi tartanánk, s minthogy e dőre
csónakban is csoroghatnak utánunk,
szinte szédelegtem a Tímár utca
szűkületében, már-már a Kossuth tér
búgócsigájában, mikor a cifra
kavargásból kipattant, mint a szikra,
a költő, aki egy nagy esernyőbe
kapaszkodva lépegetett előre,
peckesen, mintha se jobbra, se balra,
se fölfelé, se lefelé haladna,
csupán kilépett a Rákóczi útra,
átment, majd a Bercsényi utca kurta
végét megjárva, jött a Tímár utca
torkán át, s mikor megállt a Kossuth tér
szélén, ott először balra, a Hal tér
irányába, majd jobbra, a Fürdő utca
felé nézett, és az áruház sarka
mellett eltűnt, ha jól emlékszem, szürke
csíkos öltönyt, fehér inget, és madzag-
nyakkendőt viselt, engem észre sem vett,
de többen látták, amikor a hegynek
megindult, azaz a Széchenyi térig
fölcikázott a Bem utcán, ezt félig
értettem csak, mert rendszerint nem erre
jött-ment, amikor a Széchenyi térre,
otthonról, a Rákóczi útról, inkább
a Bercsényi utcán, majd a Munkácsy,
sőt, a Gábor, a Perczel, a Kazinczy,
a Kossuth utcán járt a Jelenkorba,
általában, de legalábbis vissza,
hát eltűnődtem, most vajon miért a
Bem utca felé, de hirtelen mintha
tartoznék neki valamivel, mintha
hatvan nyakkendőjéből egyet vissza
kellene adnom, vagy mintha mégiscsak
észrevett volna, s csak azért is játszik,
megfordult bennem, ugyanarra átment,
s megállt előttem: hát te mire vársz itt?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]