Vatta-dugdosók

S jönnek a vatta-dugdosók trombitákkal, lánctalpasokkal, tele lesz a város, a ház, a csont, a velő, a here, a forgókon, akár a szikra, pattannak át, jönnek a zaj, a baj után, ragyognak, mint a szivárvány, mint egy diktátor nyilatkozatai, körbejárnak, mint a hülyét, nem akarnak erőszakot, bíznak benne, hogy önmagamtól, hogy elkérem és összegyűröm, és bedugom, hiszen rólam van szó, ugye, értem történik minden, vasárnapi ebédjüket hagyták ott, mikor ordítottam, hogy nem bírom, hát ne gondoljam, hogy nekik ez népünnepély, ők ugyanazt szenvedik el, bizony, szedjem csak össze bűntudatom, s dugjam be szépen, vissza az anyámba úgyse megyek, mindenütt ez van, itt most rendnek kell lenni, mert szél ellen minek, és ez még igazi vatta, de amit holnap hoznak, kóc, s előbb-utóbb a rongyot is kinevezik, hát, ne játsszam meg magam, bajba hozom őket is, akik a dolgukat teszik, és nézzek csak a fülükbe, ott ugyanaz van, bizony, nem ám, hogy nem bírom, hogy zárják el, hogy kapcsolják ki, hogy megbolondulok, satöbbi, csöndben kell megdögölni, s hol van az még? tessék! először szépen bal fülünkbe, aztán lassan a jobb fülünkbe, látja? mennyivel emberibb, ha maga csinálja.