Az idegenvezető bemutatkozik

Bizony, uram, a mi kis városunkban ködösek a reggelek, emiatt sokáig tart a hajnal, messzire elhallatszik, ha korán kel valaki, tehát találhat magyarázatot álmatlanságunkra éppúgy, mint álmainkra vagy költőinkre, akik eképpen arra vágynak csak, uram, hogy mielőbb nyugdíjba mehessenek, sőt, találhat magyarázatot kurváinkra is, akik viszont nem akarnak nyugdíjba menni, mert úgymond, disznót hizlalnak a papok, és mennyországról prédikálnak a városatyák, holott, uram, a mi kis városunkban déltájban akkora a fényesség, mintha meztelen női segget sütne a nap, mondjuk, egy lepedőn, miközben, igen, miközben rárajzolja valaki Európát, Amerikát, s alulra talán Japánt, Ausztráliát, minthogy a többi már rajta van, csak nem látszik a nagy világosságtól, vagyis, uram, a mi kis városunkban délután is folytatódik a reggel, megérkezik a postás a több napos expressz-levelekkel és hírekkel, csönget a szódás, végigcsörömpöl az utcán a kukásautó, és a gépírónő leüti a mai dátumot, minekutána gyorsan buszra, vonatra, kocsiba ülnek a munkások, a parasztok, a katonák és a hivatalnokok, hogy elkezdjék a bővített újratermelést a zárt kertekben és a nyitott kérdésekben, napestig, pedig, uram, a mi kis városunkban este sötét van, óvatosan becsukódnak a pontos válaszok, és a közvilágításról több szó esik, mint a holnapi napról, amikor minden benne lesz az újságokban megint, s ebben, uram, meg is nyugodhatnánk, amíg összebújik a nemzett (igen, két t-vel), hogy, mondjuk, nemezzen (így!), ami kemény törvény inkább, mint tiltakozás, hiszen ha csak ezt a földet tekintjük, akkor is mozog tovább a libikóka estétől reggelig, uram.