És elköveti újra a bűnt
| Fáj a szemem, ködbe a betűk, |
| vesznek a formák egyformába, |
| koponyám alján érzem a tűt, |
| amely testem útjait járja, |
|
| döcög a vers is, s mintha az űrt |
| aki érti ezt, megmenekült, |
| harag nélkül néz a világra, |
|
| áll magában a rendbe kövült |
| létben, mintha valakit várna, |
| tenyerében az összeszűkült |
| mindenség sajgó szakadása, |
|
| hogy a törvényt megmagyarázza. |
|
|
|