Vízszintesedem

Vízszintesedem. Ha megállok, leülnék inkább, ha leültem, feküdnék, mintha nehéz zsákok lapulnának a sejtjeimben, ha fekszem mélyen, mint az Isten, összefoglalva a világot, szétterülnék, mint fény a vízben, haldoklóban a dobbanások, ha kinyújtózva eltalálok valami partig, ami nincsen, feszülnék, mint befagyott álmok, minden víznél vízszintesebben, s ha egy csillag megakad bennem, tetőtől talpig kiviláglok.