Hallom, hogy indulsz

Én, aki a költészet közlegénye vagyok és maradok mindörökre, sem vitézség, sem hadiszerencse nem röptetett föl, nem lökött az élre, azazhogy nem születtem vezérségre, és alkalom vagy kényszer se törte kettőbe pályám, tehát előre haladok, mint egy se hossza, se vége akaratnak? láncnak? seregnek? része, aki tudom már, hogy van előbbre, van hátrább, de mindig körbe-körbe, így nincs igazi ok pöffeszkedésre, miért ne húzódnék a sor szélére, ha hallom, hogy indulsz „legelőre”?