Jónás tűnődése az utolsó leckéztetés után
ne fohászkodj, ne átkozz, |
|
|
A tűnődés folytatása
Ez lenne az eredmény negyvenévi, |
vagy majdnem negyvenévi megfeszült, |
mondhatnám, „harc után”? mikor a régi |
mértékkel mérve minden teljesült, |
|
s nem követtem el közben semmi bűnt |
szándékosan, bár folyton vezekelni |
kellett valamiért, ez az idült |
bűntudat? vagy ez a látványos semmi |
|
körbe-körbe? ahonnan kirepülni |
nincsen esély? ahol minden bedűlt |
fal mögött ott egy másik? ez a halni |
|
serkentő céltalanság? ez a hűlt |
forgás egy álom körül? vagy a talmi |
öröm, hogy azt mondhatnám, „sikerült”? |
|
|
Hallom, hogy indulsz
Én, aki a költészet közlegénye |
vagyok és maradok mindörökre, |
sem vitézség, sem hadiszerencse |
nem röptetett föl, nem lökött az élre, |
|
azazhogy nem születtem vezérségre, |
és alkalom vagy kényszer se törte |
kettőbe pályám, tehát előre |
haladok, mint egy se hossza, se vége |
|
akaratnak? láncnak? seregnek? része, |
aki tudom már, hogy van előbbre, |
van hátrább, de mindig körbe-körbe, |
|
így nincs igazi ok pöffeszkedésre, |
miért ne húzódnék a sor szélére, |
ha hallom, hogy indulsz „legelőre”? |
|
|
Bűn és büntetés
Ha nem vétem el, mondjuk, „emberileg” |
annyiszor, vagy ha nincs hozzá finom |
mérlegem, nincs a Code Napoléon |
törvényeinél sokkal kegyetlenebb |
|
jogszabályom, hogy meg is büntessenek, |
sőt, ha a büntetést azért kapom, |
amiért jár, és nem bűntudatom |
tényéért, mivelhogy nincs már senkinek, |
|
ha nem akarnám, hogy megszeressenek |
mégis, nem lesném minden alkalom |
csírájában egy elsüllyedt malom |
|
tervrajzát és Ilmarinent, képetek |
égne-e? lennétek tökéletesek, |
avagy bűntelenek, mint a majom? |
|
|
A szobatiszta állat
Ha nem ijednék meg minden idegen |
helyzetben újra meg újra, mintha |
hirtelen s egyszerre mindent vissza |
kellene adnom, de üres a kezem, |
|
ha nem zuhannék be a történelem, |
vagy a törzsfejlődés alamizsna- |
vermébe folyton, amikor ritka |
választásokat kínál föl a jelen |
|
ha úgy állnék meg alkalmi helyemen, |
hogy nem látszana ki a kalitka |
belőlem, csupán a szobatiszta |
|
állat, ki úrrá lett a természeten, |
vagy legalábbis azt hiszi, senkisem |
lenne nagyokos? zsarnok? fasiszta? |
|
|
A béka és a létra
Ha ez a fölfújódott kecskebéka |
nem képzelné magát nagy ökörnek, |
s nem volna tényleg ökör, ha fölmegy |
benne valami, vérnyomás? rakéta? |
|
vagy csak a belek fürge buboréka? |
azaz, ha mások tartanák többnek, |
mint ami, és ő azért ökörnek |
önmagát, mert elhitte nekik néha, |
|
följutott volna-e, mondjuk, a létra |
azon fokára, ahol tükörnek |
nyoma sincs, mert ökör az ökörnek |
|
ő-ökörségét szóval tanúsítja, |
ahol egy közönséges kecskebéka |
szemtanú híján csúnyán „lebőghet”? |
|
|
Alattad a délkör
Ha nem érezném meg egy rezzenésből, |
hogy fölösleges lettem, leszaladt |
orrom előtt a roló, le a nap, |
kibuktam a görbülő mindenségből, |
|
ha mint aki folyvást zuhanva néz föl, |
nem látnám bűntelenül magamat, |
ahogy besétálok a pillanat |
kertjébe hiú jóhiszeműségből, |
|
ha megtanulnám végre, hogy miért öl |
minden, ami él, s úgy lennék szabad, |
hogy élvezem már mutatványodat, |
|
mert nem taszíthatsz ki a tévedésből |
megbillenne-e alattad a délkör? |
adnál-e országomért egy lovat? |
|
|
Gyermeki ruhám
Ha nem hagytam volna magam födetlen |
újra meg újra, sőt, ha ostobán |
nem fedtem volna föl, amikor bölcsen |
megúszhattam volna már, mint szamár, |
|
ha nem számolom, ami visszajár, |
és ügyesebben játszom, hogy miközben |
körülöttem senki sem az anyám, |
itt mindnyájan egy nagy családi körben, |
|
ha mímelem csupán, hogy több menetben |
nem védem magam, mert familián |
belüli ügy, csak látszólag kegyetlen, |
|
ha nem leplez le a vállalt hiány, |
jobban szeretnek, akiket szerettem? |
hordhatnám nyíltan gyermeki ruhám? |
|
|
Holdudvar
Most, hogy ezen a nem várt szezonvégi |
kiárusításon végre mindenki, |
vagy legalábbis a többség, vagy talán |
az, aki, mondjuk, az egész szezonban |
az előző szezonvég rongyaiban, |
s hogy meg ne sértsük, nem is bizonytalan |
esélyekkel titokban erre „spórolt”, |
megkaphatná, ami eddig divat volt, |
tehát drága, bár nem ért harminc-negyven |
százalékkal többet, csak azoknak, kik |
vágytak rá, de mégsem juthattak hozzá, |
s lettek lassacskán divat-gyalázókká, |
vagy közönségesen kimaradtak a |
korzókról, a templomokból, sehova |
nem jártak, ahol szerették volna, ha |
ott vannak mégis, hiszen nem a ruha |
teszi az embert, mondták nekik folyvást, |
de már hatalom, dicsőség és ország |
sem érdekelte őket, s nem véletlen, |
hogy csak saját gyártmányú értékekben |
hittek lassan, sőt, kételkedni kezdtek |
azokban is, mint emberek, hiszen, ha |
el akartak jutni, olyan szegények |
mégsem voltak, hogy így-úgy az egészhez |
valami közük ne lett volna, mégha |
nem is gyűjtöttek soha a divatra, |
s különösen nem arra, ami nem is |
divat már, s a következő szezonra |
még annyira sem lesz az, vagyis nekik |
nemhogy harminc vagy negyven százalékkal |
olcsóbban, de elképzelhető, hogy még |
ingyen se kell már, s marad a szezonvég |
mindent túlélő kupeceire és |
becsvágyó balekjeire az egész, |
egyszóval: érthető a tülekedés |
áruházban, korzókon, templomokban, |
két hétig, sőt, háromig-négyig, hiszen |
amíg mindenki megveszi, -mutatja, |
időt és teret igényel, magukra |
sem ismernek rá néha, s hogy melyiken |
van a leárazott gönc, és melyiken |
a teljes áron vásárolt, senki sem |
firtatja most még, összekeveredik |
átmenetileg minden, könnyű nekik, |
mondják, akik semmiféle divatra |
nem áldoznak már, és azt hiszik, babra |
megy a játék, merthogy, ami divat lesz, |
az sem való, legfeljebb a piacra, |
s míg így a maguk módján divatoznak, |
udvara nő a születő szezonnak, |
mely egyszerű holdudvar esetében |
a hold előtti vékony felhőréteg |
vízcseppjein történő fényelhajlás |
következménye, átmérője mindig |
a vízcseppek nagyságától függ, és más |
néven koszorújelenség, sőt, ha fel- |
hőre vagy ködre vetődő árnyképek |
körül keletkezik, akkor glória, |
így hívják a meteorológia |
szakemberei, akik néha a nép |
megfigyeléseit igazolva még |
esőt is jósolnak, habár az ilyen |
jelenségből legfeljebb harminc-negyven |
százalékos eséllyel következik |
időváltozás, vagy még annyival sem, |
csak megtörténik megint vízcseppekben, |
ami egyébként elkerülhetetlen |
most, hogy ezen a nem várt szezonvégi |
kiárusításon végre mindenki |
vagy legalábbis a többség, vagy talán |
az, aki, mondjuk, az egész szezonban, |
az előző szezonvég rongyaiban, |
s hogy meg ne sértsük, nem is bizonytalan |
esélyekkel titokban erre „spórolt”, |
megkaphatná, ami eddig divat volt. |
|
A harmadik napon
észreveszed megint magad, |
valami furcsa állatot látsz, |
Szemeddel néz, beszél helyetted, |
mint aki itt él ezer éve, |
|
rádöbbensz, hogy föltámadott |
benned egy idegen halott, |
vergődsz bőrödben, mint a rab, |
mert ő, akinek múltja nincsen, |
Megmosdatod, fölcicomázod, |
megijedsz és álmodsz helyette, |
|
mert nem szökhetsz meg önmagadból, |
s mert akkor is bekebelez, |
nem számít többé, mit akartál, |
Az maradsz már, ami kilátszik, |
csak kiszemelte, elfoglalta, |
|
|
Szavak a súgólyukból
A kontúrok, Hamlet, a kontúrok! |
A Szellem határtalan, örökkévaló, |
bennünk ölt testet, hiányaink |
mágnesezik ki a homályból, nem lesz |
különb, sem gyarlóbb, mint magunk. |
Próbákból és tapasztalatból |
gyanútól forma, tűztől a víz, |
kardodról mit se tud, kínjaid |
csak te látod bele, húzd körül |
Előbb a próbák! Köpenyed alatt |
férjen el minden, ami van. |
Vigyázz a részletekre! Claudius |
lenézte őket, azért bűnöző. |
Mindnyájan vétkesek vagyunk, |
hiszen előttünk, s megfutottunk. |
Bennünket jelölsz, ha elkülöníted |
pontosan, ami még te vagy. |
|
|