Állsz egy üres lavórban
Onnan a plakátokon, palánkokon, |
s a látóhatár vándorló peremén, |
állsz egy üres lavórban, amit |
úgy nevezek most: emlékezet, |
állsz piros kis ingben, füstösen, |
hogy meg sem látnak, miközben halomra |
öldösik egymást érted, azaz: |
négymilliárd-féle képmásodért, amely |
„nem tud külsővé válni”, nem te vagy. |
Állsz egy üres lavórban, amit |
gyönyörű vagy és meztelen, |
tehát mulandó, elpusztítható, |
hullámzol lassan, mint a hold |
minden alkalmi gravitációban, |
s mikor annyira önmagad leszel, |
hogy önmagadról elfeledkezel, |
fölismer mind, és újra megfogan |
az időben a tér, a nincsben a van. |
|
|