A jóslat kampóján
Illyés Gyulának
combhús, amely addig marad, |
míg el nem hordják mind dagadt |
szatyrokban, könyv meg sör alatt, |
apránként, mint a madarak |
egy vagy kétszáz év elszalad, |
s nem jut belőle jó falat |
gyerekének, hogy izmosabb |
legyen még magabiztosabb, |
aki úgy vesz el, mintha kap, |
és nem sír, és nem válogat, |
mert tudja, hogy itt ő a pap |
rombolni jöttek, halni csak. |
|
és lélek, egy maroknyi nép |
hosszú pallóján, hol kötél- |
táncosokat nyelt el a mély, |
fizetett mindig, mindenért, |
színt, friss vért, hitet, jó erényt |
hogy lett, akár a többi nép, |
feketék közt nem feketébb, |
jóslat kampóján is fehér, |
s az egy vagy két évszázadért |
vacoghat vele mind, ki él, |
ha fölfogja, hogy szakadék |
szélén ki áll, miféle vég |
szédít és kit, mekkora rész |
|
|
|