Krakkói elégia
Egyszer majd ezt is elfelejted, |
végül minden a helyére kerül, |
a körgalléros hegyi faházak |
kotkodácsolva visszaszállnak |
anyád mélázó tyúkjai közé, |
Chocholow, a galambház-falu |
eldélibábozik Hortobágyra, |
s kipenderül belőle ünneplőben |
a juhnyájat terelő öregasszony, |
ki lencséd elől elszaladt, |
sebes pisztráng lesz Zakopane, |
és csak nézed majd Lillafüreden, |
nem tudod már, hogy sötét foltjai |
szelet siklató gorál kalapok, |
s a vers, amely a Szinvából zuhog, |
miért idéz egy fátyolos hegyet, |
megkondul majd a nyár, mint harang, |
emlékezik rá bőröd és füled, |
de elfelejted, hogy a pécsi dóm, |
vagy Zsigmond király harangja-e, |
csontjaidból a barna omnibusz |
kidöcög egyszer, megállítanád, |
de hol lesz Krakkó? szemben Arany János |
ül majd és nézi a fagyos Dunát, |
s ki néz vissza rá? talán a chocholowi, |
báránycsengőt áruló nénike? |
vagy az ötven tolnai magyar, ki tegnap |
a Wawelben márványként körbeállta |
Hedwig királynő nyughelyét? |
Vagy maga Hedwig-Jadwiga? |
Egyszer majd ezt is elfelejted. |
|
|