Vése fölött
Köszörűként forog Vése fölött, |
visít, remeg az augusztusi ég, |
kés röpül a versbe, holt malom zörög, |
kifordul a múltból az összes kerék. |
|
Koszorúba-körbe szédül a táj, |
felpörög, billen, leesik a szó, |
feszítenék féket, s gödör lesz a száj, |
szívemet tiporja minden forduló. |
|
Rákezdi a ház is, benne magunk, |
apám kezében földnehéz kanál, |
csikorog a mennybolt, megkapaszkodunk, |
de a köszörűkő csak jár, körbejár. |
|
Azt hittem, hogy pallón áll az idő? |
Alatta suhan lefelé, mi él? |
És örökké így lesz: becsobban a kő, |
s elsimul a hullám, mire partot ér? |
|
Azt hittem? Vékonyul falu, család. |
Suhanni: látszat. A palló: pedál. |
Ki tapossa? Meddig? Ez volt a világ, |
s úgy gyorsul most bennem, mint ami megáll. |
|
|
|