Vése fölött

Köszörűként forog Vése fölött, visít, remeg az augusztusi ég, kés röpül a versbe, holt malom zörög, kifordul a múltból az összes kerék. Koszorúba-körbe szédül a táj, felpörög, billen, leesik a szó, feszítenék féket, s gödör lesz a száj, szívemet tiporja minden forduló. Rákezdi a ház is, benne magunk, apám kezében földnehéz kanál, csikorog a mennybolt, megkapaszkodunk, de a köszörűkő csak jár, körbejár. Azt hittem, hogy pallón áll az idő? Alatta suhan lefelé, mi él? És örökké így lesz: becsobban a kő, s elsimul a hullám, mire partot ér? Azt hittem? Vékonyul falu, család. Suhanni: látszat. A palló: pedál. Ki tapossa? Meddig? Ez volt a világ, s úgy gyorsul most bennem, mint ami megáll.