Vése fölött
| Köszörűként forog Vése fölött, |
| visít, remeg az augusztusi ég, |
| kés röpül a versbe, holt malom zörög, |
| kifordul a múltból az összes kerék. |
|
| Koszorúba-körbe szédül a táj, |
| felpörög, billen, leesik a szó, |
| feszítenék féket, s gödör lesz a száj, |
| szívemet tiporja minden forduló. |
|
| Rákezdi a ház is, benne magunk, |
| apám kezében földnehéz kanál, |
| csikorog a mennybolt, megkapaszkodunk, |
| de a köszörűkő csak jár, körbejár. |
|
| Azt hittem, hogy pallón áll az idő? |
| Alatta suhan lefelé, mi él? |
| És örökké így lesz: becsobban a kő, |
| s elsimul a hullám, mire partot ér? |
|
| Azt hittem? Vékonyul falu, család. |
| Suhanni: látszat. A palló: pedál. |
| Ki tapossa? Meddig? Ez volt a világ, |
| s úgy gyorsul most bennem, mint ami megáll. |
|
|
Kormos István
Fiam, valaki veled játszik |
|
| Te, ki Győrött a nyakkendőmben, |
| Niklán Divinyi Mehmed-ingben, |
| de Párizsban is Berzsenyidben, |
| hova szaladtál homokozni? |
|
| alulról nézni, hogy a csorda |
| Miklóson vagy Normandiában? |
|
| megemelni, mint buborékot, |
| értünk az elkurvult időben?
|
|
| Mecsér, Udvarhely, Bretagne, Vése, |
| minden rigó alá mi végre, |
| ha nem játszik már veled senki? |
|
| Gyöngyös vízen Nakonxipánba |
| tart az utolsó szelíd bálna, |
| miért ítéltél pusztulásra |
| minden élőt egy zuhanással? |
|
| Árva bátyám a nagy mesében |
| sárkányod itt csücsül a széken, |
| s nem tudom verssé varázsolni. |
|
|
1978. február 6.
| Dübörög a föld, zokog a fa, |
| Szólhat-e most más? Száguld haza |
| vak lovon a huszadik század. |
|
| Repedt égboltja lélekharang, |
| állnak eleven kopjafának. |
|
| Temetünk N. L., hűl a kozmosz, |
| szökik a meleg a hideghez. |
| Nyüzsög az anyag, ami fontos, |
| ezután mindig kevesebb lesz. |
|
| Sírodtól kezdve az a vátesz, |
| ki visszafelé néz s harangoz. |
|
|
Nincsen veszély
| Testedre nőtt rozsdás satu |
| Rághatod, mint a fát a szú, |
| nem lesz, csak magányos odu. |
|
| Perceghetsz, mintha más baja |
| ha senkinek sincs panasza, |
|
| ragyognak, mint egy testület, |
| de külön-külön mind süket. |
|
| Díszes fejek homok alatt. |
| Akarod, hogy meglássanak? |
| Rejtsd el végképpen magadat, |
|
| És sóhajtsd azt, hogy zöld a fa, |
| nincsen veszély, van még csoda, |
| megél magyar, megáll Buda, |
| és nem halunk meg, nem, soha. |
|
|
Krakkói elégia
| Egyszer majd ezt is elfelejted, |
| végül minden a helyére kerül, |
| a körgalléros hegyi faházak |
| kotkodácsolva visszaszállnak |
| anyád mélázó tyúkjai közé, |
| Chocholow, a galambház-falu |
| eldélibábozik Hortobágyra, |
| s kipenderül belőle ünneplőben |
| a juhnyájat terelő öregasszony, |
| ki lencséd elől elszaladt, |
| sebes pisztráng lesz Zakopane, |
| és csak nézed majd Lillafüreden, |
| nem tudod már, hogy sötét foltjai |
| szelet siklató gorál kalapok, |
| s a vers, amely a Szinvából zuhog, |
| miért idéz egy fátyolos hegyet, |
| megkondul majd a nyár, mint harang, |
| emlékezik rá bőröd és füled, |
| de elfelejted, hogy a pécsi dóm, |
| vagy Zsigmond király harangja-e, |
| csontjaidból a barna omnibusz |
| kidöcög egyszer, megállítanád, |
| de hol lesz Krakkó? szemben Arany János |
| ül majd és nézi a fagyos Dunát, |
| s ki néz vissza rá? talán a chocholowi, |
| báránycsengőt áruló nénike? |
| vagy az ötven tolnai magyar, ki tegnap |
| a Wawelben márványként körbeállta |
| Hedwig királynő nyughelyét? |
| Vagy maga Hedwig-Jadwiga? |
| Egyszer majd ezt is elfelejted. |
|
A jóslat kampóján
|
Illyés Gyulának
| combhús, amely addig marad, |
| míg el nem hordják mind dagadt |
| szatyrokban, könyv meg sör alatt, |
| apránként, mint a madarak |
| egy vagy kétszáz év elszalad, |
| s nem jut belőle jó falat |
| gyerekének, hogy izmosabb |
| legyen még magabiztosabb, |
| aki úgy vesz el, mintha kap, |
| és nem sír, és nem válogat, |
| mert tudja, hogy itt ő a pap |
| rombolni jöttek, halni csak. |
|
| és lélek, egy maroknyi nép |
| hosszú pallóján, hol kötél- |
| táncosokat nyelt el a mély, |
| fizetett mindig, mindenért, |
| színt, friss vért, hitet, jó erényt |
| hogy lett, akár a többi nép, |
| feketék közt nem feketébb, |
| jóslat kampóján is fehér, |
| s az egy vagy két évszázadért |
| vacoghat vele mind, ki él, |
| ha fölfogja, hogy szakadék |
| szélén ki áll, miféle vég |
| szédít és kit, mekkora rész |
|
|
Ében-ország
|
Ady Endre emlékének
| Kívül a fehér bizonyosság, |
| belül ébenfa, ében-ország, |
| kemény és nehéz, mint a végzet, |
| földjein varjak legelésznek, |
| lapozgatja a lövésrendet, |
| de fegyver nem szól, hajtó nincsen, |
| vadász sincs, csak a Nincsen-isten, |
| szenes avartól kongó égig |
| s lapoz a Herceg fürge ujja, |
| varjú száll, ha a szeme rebben, |
| ki gondolhatná nála szebben? |
| ezeréves, süket vadonban, |
| mikor ő, a Nincsen: a minden, |
| s az ő rangja, hogy megsegítsen? |
| Csak a Herceg papírja villog, |
| mint egy tejúton túli csillag, |
| leszegett feje mintha bolygó, |
| lenne fényében körbe forgó, |
| mintha ő lenne másik isten, |
| a fehér Van, az anti-minden, |
| a lövésrend nagy omegája, |
| de nevét sehol nem találja, |
| de templomának népe nincsen, |
| fölépített temploma sincsen, |
| csak van pokoli ellensége, |
| kényszerítője istenségre, |
| kényszerítője ravaszságra, |
| magaslesre, lapozgatásra, |
| jóra, tökélyre, Nincsen-isten |
| arca mögé, hogy segíthessen, |
| míg ében alól az a másik, |
| egyetlen ország kiviláglik. |
|
Állsz egy üres lavórban
| Onnan a plakátokon, palánkokon, |
| s a látóhatár vándorló peremén, |
| állsz egy üres lavórban, amit |
| úgy nevezek most: emlékezet, |
| állsz piros kis ingben, füstösen, |
| hogy meg sem látnak, miközben halomra |
| öldösik egymást érted, azaz: |
| négymilliárd-féle képmásodért, amely |
| „nem tud külsővé válni”, nem te vagy. |
| Állsz egy üres lavórban, amit |
| gyönyörű vagy és meztelen, |
| tehát mulandó, elpusztítható, |
| hullámzol lassan, mint a hold |
| minden alkalmi gravitációban, |
| s mikor annyira önmagad leszel, |
| hogy önmagadról elfeledkezel, |
| fölismer mind, és újra megfogan |
| az időben a tér, a nincsben a van. |
|
|