Bádog szitakötő

Ahogy bezörög félelmetes bádog csápjaival s megáll, s borotvát vesz elő, s elmosolyodik, ahogy a hómezőt begyűri kabátod és nyakad közé, és közben hallgat, mintha élne, ahogy a habbal, a habbal, a habbal elbódít s lassan bekebelez, emberi lesz, már érzékszerveid mozgatják zörgő csápjait, már nem tudod, hogy te, vagy ő, ki feszíti a lassú kést, mért fogy a hab, hol ütközik az utolsó szakáll – leül benned, elmosogatja szerszámait, és elrugaszkodsz, fényesen, mint egy bádog szitakötő.