Cipőmből a tenger
két önjelölt szent ballonkabátban |
ott pusztult el a múlt idő |
nehezéknek láncolva glóriánkra |
|
Cipőmből a tenger visszabeszél |
én vagyok te vagy mi vagyunk |
Európa közepén holdvilágban |
nyálkás ernyőben ballonkabátban. |
|
|
Ez a nap
kábítószer-mosoly késen és késelésen |
ejtőernyős golyók suhognak |
szemben meredek öngyilkosokkal |
|
Honnan fordult ki ez a nap? |
melyik tejúti szalmaszálból? |
melyik fölpúpozott kosárból? |
emlékezetem miféle görög lugasából |
kukoricacsövek ideges ropogása |
aszaltalma-föld ráncai közé? |
|
Hisz folytonosan gyanús vagyok |
minden hír rám szól igazoltat |
beidéz fajom szerelmem hazám |
rám parancsol kegyetlen gyöngeség |
hogy mint a dió páncélsisakja |
feszüljek vagy összeroppanjak. |
|
Holott a lankák délutánja |
a se itt se ott lesiklópálya |
a kiküldetés negyvenen túlra |
mintha elájult lódarázsba |
szólhatna nagyobb bizalomról |
érkezhetne ebből a napból |
|
|
Könyörgés méltó keresztért
Kondor Béla: Pléh Krisztus című képére
Atyám nem férek a keresztre |
csak útban feléd összeesve |
csak repüléshez rugaszkodván |
vállamhoz szegve törött orcám |
csak hajlott térddel ájulóban |
ha már nem vagyok aki voltam. |
Atyám ne vígy a kísértésbe |
miért hagytál el mondd mi végre |
felkészültem kínra halálra |
vagyok országod hű királya |
mért növesztettél ekkorára |
ács fiát ácsok csúfságára? |
Tudom könnyebb volt fölcipelnem |
de ne dolgoztass magad ellen |
én keringek már minden fában |
hadd nyújtsam ki bennük a lábam |
nőjön nagyra ki vállal téged |
küldj rá erősebb ellenséget. |
Engem a hiány égbe röptet |
ők a nagy szárnnyal söprögetnek |
méricskélik szégyenem hosszát |
Pilátushoz mérik az embert |
jaj Atyám adj méltó keresztet! |
|
Petőfi
Mert virág nőtt ujja hegyén, |
vázába nem állítható. A kör |
szétrobban, ha ő a centrum. |
Tört abroncsok kunhalmát lelöki, |
ünnep képletéből faköpönyeges |
lélegzetemhez szeretőimet, |
legyek különb, legyek magam. |
Nem a szobor. Nézz a tükörbe! |
a világ fölé görbülő gerinc, |
az ingázás a múzeumlépcső |
nem a példa! csak mi beépült |
belőle, hogy már neve sincs, |
a fűszál, ahonnét naponta |
az örökös most vagy soha,
|
a tükör, ha belenézhetsz, |
nyitott tenyérrel ünnepelni? |
|
Uram
a becsúsztatott tiszta lap: |
És fenn a lassú, nagy madár. |
És a vásznon az uborkafa, |
most az egyszeregy pengéi közt. |
a részletek méltóságát tanulják. |
Nem vitaminpótló lóversenyek, |
könyvből merített ihletek, |
uborkafa árnyékos páholya. |
Fénykéve-fal töve a sivatagban, |
homok a hányás tejútrendszerén, |
körben a csend, elől a tiszta lap, |
|
Rémeim terhét
Téltemető, télike, sárga, |
tavasz kisujja, hegyet púpozó |
dédapám horpadt kalapjára, |
el-elfelejtett visszajelzés |
az űrbe küldött dadogásra, |
|
A sárgán innen sehol lábnyom, |
valakinek úgy jó, ha félek, |
valaki folyton beidézget, |
de szobájában nem találom, |
megfordulok, oson utánam, |
elém rakja, mit eldobáltam, |
|
Téltemető, télike, sárga, |
|
|
Ugyanaz
a nagy árverés nem neked szólt, |
a félelem tűzijátéka mögött |
begyulladt önbizalmak füstölögnek. |
|
Nem lett egyszerűbb semmi sem, |
a pókhálót vastüskék tartják, |
minden karcolás közelebb, |
minden bokorban Magyarország, |
akik a műsort végig ülik, |
két sóhaj között kiszámítják. |
|
Tiszta szárnyak a hó alatt, |
megnyúlt fák és megnyúlt idő, |
leng kétes érdemrendeken – |
|
Összecsuklottak a csodák, |
el a láncra vert kilométerek |
szemenkénti megkísértése, |
nyárfa csúcsán a pontos idő, |
|
Kél a zöld beszéd reggele, |
a hegyoldalak erdőt szólnak, |
erdő az erdő, zöld a zöld, |
fű csillagában kél a holnap, |
zöld öregek pillája mögül |
könyörtelen atomok szónokolnak. |
|
csavarszárnya fejed fölött, |
ha mondod, ez a te szavad, |
|
|
A megváltó zene
Furulyád néma világűrében, |
ahol most lyuk van, volt az éden. |
Végleg elveszett, mért tagadnád, |
zsebedben barna almacsutkák. |
Zeneszó helyett vízszintesen |
siklott az űrben minden isten, |
vasárnap volt, vasárnap délután. |
Árnyék villámlott át a furulyán, |
kivágódott egy ablak, így esett, |
mindig így esett, függőlegesek |
kései nyomán bezuhant a fény, |
és megvakultál, és nem volt remény, |
de akkor, mint az élet szelleme |
kiszökött, szólt a megváltó zene. |
|
Mese
És akkor beléptél szemembe, |
köpenyben, ahogy ott feküdtél. |
Jöttél magas kőfal tövében, |
jöttél parton, jöttél hegy élen. |
Megszűnt az évszak, talán a Sirius |
csillagképében mozdult valami, |
mélyén egy hajszálrepedés. |
Más időben, más viszonylatok |
valószínűtlen törvénye szerint |
vonult veled az univerzum |
Vonal, pont, körré rendeződött, |
köldökzsinórral nyaka körül |
lógott fölöttünk a világ. |
kényszerítve, hogy odanézzek |
és megszólalt az asztal, ajtó, |
kávéspohár, könyv, szemüveg, |
süket, süket, süket úr, zúgták |
Hol voltál, hol nem voltál, |
|
Aztán
Nem ejtettük ki a nevét, nehogy |
elrebbenjen, azaz: eszünkbe se jutott, |
hogy szóba is szorítható, |
hogy elrebbenhet, ha dió- |
héjként nem fogja össze szó, |
és elrebben, ha megnevezzük. |
Ült a jobbomon, ült a balodon, |
járt a balodon, járt a jobbomon, |
de mindig háttal, mint Júdás. |
Aztán átzuhant két szó között |
|
Profán vallomás
Mégiscsak otthon oszlopaidban, |
ajtó nélküli templomodban, |
fölemelt fejjel, mint a gyermek, |
mint az Istennel játszó szentek, |
akik festve az oltárképet |
gyakorta a tükörbe néztek, |
s elmentek bár, de ott maradtak, |
s ha visszatérnek, mosolyognak, – |
az Úr csak nézi, nézi őket, |
mily nagyszerűen sikerültek. |
|
Mindörökre
Beesett szemem világ gödre |
feltöltve fénnyel mindörökre. |
|
Egy fényképre
Tetten érni a folyamatot, |
mikor színén a lényeg átsajog, |
látni, láttatni, hogy élet, halál |
egy pillanat szarvhegyén dől vagy áll, |
hogy a világ teljesebb, mint amit |
szemünk jelez, képzeletünk vetít, |
kívülről, mégis benne! emberi |
korlátainkat szétfeszíteni – |
ragyogja, ami ki sem mondható, |
árnyék és fény keresztjén a való. |
|
Levél T-nek
Tervet évezredekre! de a munkát |
úgy végezni, mint halálraítéltek, |
akik még (vagy már) várják a kegyelmet, |
és jogukat (hitüket?) bizonyítják. |
|
Ezt motyogom, miközben három almát |
ennék egyszerre, (egyikük sem érett, |
kerek csak, mint az ünnepi beszédek, |
s keserű, mint a mulandó igazság). |
|
Emlékszel-e? agyonvertünk egy macskát, |
vertük a fához, zsákban, míg… csibéket |
(naponta négyet) lopott el… Így élek: |
|
vagyok a macska, vagyok az ítélet- |
végrehajtó, a fa, a lopott jószág, |
azon túl semmi, semmi „tudatosság”. |
|
|
Válaszoló
Mint béka, ha a kígyót megpillantja, |
mint ártatlan, az ítélet után, |
mint zabban meglepett idegen lovak, |
mint isten, aki lelkiismeretes. |
|
Mint a bennszülött, ha tudja, hogy az, |
mint légy az égszínű ablaküvegen, |
mint a szolgaként nőtt demokrata, |
mint a tisztességes, ha hazudik. |
|
Mint betyárból lett pandúr a bitón, |
mint a víz színén fönnmaradt tojás, |
mint vizes bor, gazdája asztalán, |
mint a hóhér a fizetésnapon. |
|
Mint hangya a Himalája alatt, |
mint rozsdafolt a börtönlakaton, |
mint az elhajló temetővirág, |
mint a konok, mulandó anyaöl. |
|
|
Örökké vonul
Akinek azt mondják: szabad vagy, |
s hiszi vagy nem, végül elindul, |
s túl a hit apró lépésein |
megzizzen, mert tarkója lőlap, |
az már örökké vonul bennem |
minden másnapi újság ellen. |
|
Forog tovább
Belülről is Szemüvegen is |
Valami fennsík Igen ha térben |
Vagy inkább cső Csőben süvítés |
De mégsem lehet beragasztani |
Az emberélet útjának felén túl |
|
készülődni valami szeniori |
mert fiaink a nagyapáikkal |
hogy a fa mögött itt az erdő |
hogy a szelet sosem a nagy fák |
vállalni a játékot mintha |
Krisztust követő nemzedék… |
|
Szétosztom a negyven halat |
Csodát ne várjatok A tenger |
végtelen égben folytatódik |
A nagy hal Lámpát hozzatok |
|
Megkarcol majd mert szárnya lesz |
percmutatójával az utókor |
És letörli És forog tovább |
|
|
Vaskonty a fején
Vaskonty a fején, korona, |
táncol, szívemen körbedobog. |
|
elhágy, babonáz, újra ölel. |
Paradicsomot játszik velem, |
|
fekete fák közt megjelenik. |
|
Táncolok szeges bilincsben, |
kinevet, holtig láncra kötöz. |
országon által nyargalászik. |
|
fele terhemmel ő szaporáz. |
Jobbjában az ígéret földje, |
|
Zászlómat a holdra kitűzöm, |
felkacag a föld kráterein. |
Kontya körül a mindenséggel |
táncol, szívemen körbedobog. |
|
Kötözi négymilliárd magam, |
elhágy, babonáz, újra ölel. |
Jobb keze a kontya körül, |
|
Sejtkoromban belészerettem, |
jobb keze nyoma homlokomon. |
Addig él, amíg én, halála az enyém, |
|
|
|