Cipőmből a tenger
| két önjelölt szent ballonkabátban |
| ott pusztult el a múlt idő |
| nehezéknek láncolva glóriánkra |
|
| Cipőmből a tenger visszabeszél |
| én vagyok te vagy mi vagyunk |
| Európa közepén holdvilágban |
| nyálkás ernyőben ballonkabátban. |
|
|
Ez a nap
| kábítószer-mosoly késen és késelésen |
| ejtőernyős golyók suhognak |
| szemben meredek öngyilkosokkal |
|
| Honnan fordult ki ez a nap? |
| melyik tejúti szalmaszálból? |
| melyik fölpúpozott kosárból? |
| emlékezetem miféle görög lugasából |
| kukoricacsövek ideges ropogása |
| aszaltalma-föld ráncai közé? |
|
| Hisz folytonosan gyanús vagyok |
| minden hír rám szól igazoltat |
| beidéz fajom szerelmem hazám |
| rám parancsol kegyetlen gyöngeség |
| hogy mint a dió páncélsisakja |
| feszüljek vagy összeroppanjak. |
|
| Holott a lankák délutánja |
| a se itt se ott lesiklópálya |
| a kiküldetés negyvenen túlra |
| mintha elájult lódarázsba |
| szólhatna nagyobb bizalomról |
| érkezhetne ebből a napból |
|
|
Könyörgés méltó keresztért
|
Kondor Béla: Pléh Krisztus című képére
| Atyám nem férek a keresztre |
| csak útban feléd összeesve |
| csak repüléshez rugaszkodván |
| vállamhoz szegve törött orcám |
| csak hajlott térddel ájulóban |
| ha már nem vagyok aki voltam. |
| Atyám ne vígy a kísértésbe |
| miért hagytál el mondd mi végre |
| felkészültem kínra halálra |
| vagyok országod hű királya |
| mért növesztettél ekkorára |
| ács fiát ácsok csúfságára? |
| Tudom könnyebb volt fölcipelnem |
| de ne dolgoztass magad ellen |
| én keringek már minden fában |
| hadd nyújtsam ki bennük a lábam |
| nőjön nagyra ki vállal téged |
| küldj rá erősebb ellenséget. |
| Engem a hiány égbe röptet |
| ők a nagy szárnnyal söprögetnek |
| méricskélik szégyenem hosszát |
| Pilátushoz mérik az embert |
| jaj Atyám adj méltó keresztet! |
|
Petőfi
| Mert virág nőtt ujja hegyén, |
| vázába nem állítható. A kör |
| szétrobban, ha ő a centrum. |
| Tört abroncsok kunhalmát lelöki, |
| ünnep képletéből faköpönyeges |
| lélegzetemhez szeretőimet, |
| legyek különb, legyek magam. |
| Nem a szobor. Nézz a tükörbe! |
| a világ fölé görbülő gerinc, |
| az ingázás a múzeumlépcső |
| nem a példa! csak mi beépült |
| belőle, hogy már neve sincs, |
| a fűszál, ahonnét naponta |
| az örökös most vagy soha,
|
| a tükör, ha belenézhetsz, |
| nyitott tenyérrel ünnepelni? |
|
Uram
| a becsúsztatott tiszta lap: |
| És fenn a lassú, nagy madár. |
| És a vásznon az uborkafa, |
| most az egyszeregy pengéi közt. |
| a részletek méltóságát tanulják. |
| Nem vitaminpótló lóversenyek, |
| könyvből merített ihletek, |
| uborkafa árnyékos páholya. |
| Fénykéve-fal töve a sivatagban, |
| homok a hányás tejútrendszerén, |
| körben a csend, elől a tiszta lap, |
|
Rémeim terhét
| Téltemető, télike, sárga, |
| tavasz kisujja, hegyet púpozó |
| dédapám horpadt kalapjára, |
| el-elfelejtett visszajelzés |
| az űrbe küldött dadogásra, |
|
| A sárgán innen sehol lábnyom, |
| valakinek úgy jó, ha félek, |
| valaki folyton beidézget, |
| de szobájában nem találom, |
| megfordulok, oson utánam, |
| elém rakja, mit eldobáltam, |
|
| Téltemető, télike, sárga, |
|
|
Ugyanaz
| a nagy árverés nem neked szólt, |
| a félelem tűzijátéka mögött |
| begyulladt önbizalmak füstölögnek. |
|
| Nem lett egyszerűbb semmi sem, |
| a pókhálót vastüskék tartják, |
| minden karcolás közelebb, |
| minden bokorban Magyarország, |
| akik a műsort végig ülik, |
| két sóhaj között kiszámítják. |
|
| Tiszta szárnyak a hó alatt, |
| megnyúlt fák és megnyúlt idő, |
| leng kétes érdemrendeken – |
|
| Összecsuklottak a csodák, |
| el a láncra vert kilométerek |
| szemenkénti megkísértése, |
| nyárfa csúcsán a pontos idő, |
|
| Kél a zöld beszéd reggele, |
| a hegyoldalak erdőt szólnak, |
| erdő az erdő, zöld a zöld, |
| fű csillagában kél a holnap, |
| zöld öregek pillája mögül |
| könyörtelen atomok szónokolnak. |
|
| csavarszárnya fejed fölött, |
| ha mondod, ez a te szavad, |
|
|
A megváltó zene
| Furulyád néma világűrében, |
| ahol most lyuk van, volt az éden. |
| Végleg elveszett, mért tagadnád, |
| zsebedben barna almacsutkák. |
| Zeneszó helyett vízszintesen |
| siklott az űrben minden isten, |
| vasárnap volt, vasárnap délután. |
| Árnyék villámlott át a furulyán, |
| kivágódott egy ablak, így esett, |
| mindig így esett, függőlegesek |
| kései nyomán bezuhant a fény, |
| és megvakultál, és nem volt remény, |
| de akkor, mint az élet szelleme |
| kiszökött, szólt a megváltó zene. |
|
Mese
| És akkor beléptél szemembe, |
| köpenyben, ahogy ott feküdtél. |
| Jöttél magas kőfal tövében, |
| jöttél parton, jöttél hegy élen. |
| Megszűnt az évszak, talán a Sirius |
| csillagképében mozdult valami, |
| mélyén egy hajszálrepedés. |
| Más időben, más viszonylatok |
| valószínűtlen törvénye szerint |
| vonult veled az univerzum |
| Vonal, pont, körré rendeződött, |
| köldökzsinórral nyaka körül |
| lógott fölöttünk a világ. |
| kényszerítve, hogy odanézzek |
| és megszólalt az asztal, ajtó, |
| kávéspohár, könyv, szemüveg, |
| süket, süket, süket úr, zúgták |
| Hol voltál, hol nem voltál, |
|
Aztán
| Nem ejtettük ki a nevét, nehogy |
| elrebbenjen, azaz: eszünkbe se jutott, |
| hogy szóba is szorítható, |
| hogy elrebbenhet, ha dió- |
| héjként nem fogja össze szó, |
| és elrebben, ha megnevezzük. |
| Ült a jobbomon, ült a balodon, |
| járt a balodon, járt a jobbomon, |
| de mindig háttal, mint Júdás. |
| Aztán átzuhant két szó között |
|
Profán vallomás
| Mégiscsak otthon oszlopaidban, |
| ajtó nélküli templomodban, |
| fölemelt fejjel, mint a gyermek, |
| mint az Istennel játszó szentek, |
| akik festve az oltárképet |
| gyakorta a tükörbe néztek, |
| s elmentek bár, de ott maradtak, |
| s ha visszatérnek, mosolyognak, – |
| az Úr csak nézi, nézi őket, |
| mily nagyszerűen sikerültek. |
|
Mindörökre
| Beesett szemem világ gödre |
| feltöltve fénnyel mindörökre. |
|
Egy fényképre
| Tetten érni a folyamatot, |
| mikor színén a lényeg átsajog, |
| látni, láttatni, hogy élet, halál |
| egy pillanat szarvhegyén dől vagy áll, |
| hogy a világ teljesebb, mint amit |
| szemünk jelez, képzeletünk vetít, |
| kívülről, mégis benne! emberi |
| korlátainkat szétfeszíteni – |
| ragyogja, ami ki sem mondható, |
| árnyék és fény keresztjén a való. |
|
Levél T-nek
| Tervet évezredekre! de a munkát |
| úgy végezni, mint halálraítéltek, |
| akik még (vagy már) várják a kegyelmet, |
| és jogukat (hitüket?) bizonyítják. |
|
| Ezt motyogom, miközben három almát |
| ennék egyszerre, (egyikük sem érett, |
| kerek csak, mint az ünnepi beszédek, |
| s keserű, mint a mulandó igazság). |
|
| Emlékszel-e? agyonvertünk egy macskát, |
| vertük a fához, zsákban, míg… csibéket |
| (naponta négyet) lopott el… Így élek: |
|
| vagyok a macska, vagyok az ítélet- |
| végrehajtó, a fa, a lopott jószág, |
| azon túl semmi, semmi „tudatosság”. |
|
|
Válaszoló
| Mint béka, ha a kígyót megpillantja, |
| mint ártatlan, az ítélet után, |
| mint zabban meglepett idegen lovak, |
| mint isten, aki lelkiismeretes. |
|
| Mint a bennszülött, ha tudja, hogy az, |
| mint légy az égszínű ablaküvegen, |
| mint a szolgaként nőtt demokrata, |
| mint a tisztességes, ha hazudik. |
|
| Mint betyárból lett pandúr a bitón, |
| mint a víz színén fönnmaradt tojás, |
| mint vizes bor, gazdája asztalán, |
| mint a hóhér a fizetésnapon. |
|
| Mint hangya a Himalája alatt, |
| mint rozsdafolt a börtönlakaton, |
| mint az elhajló temetővirág, |
| mint a konok, mulandó anyaöl. |
|
|
Örökké vonul
| Akinek azt mondják: szabad vagy, |
| s hiszi vagy nem, végül elindul, |
| s túl a hit apró lépésein |
| megzizzen, mert tarkója lőlap, |
| az már örökké vonul bennem |
| minden másnapi újság ellen. |
|
Forog tovább
| Belülről is Szemüvegen is |
| Valami fennsík Igen ha térben |
| Vagy inkább cső Csőben süvítés |
| De mégsem lehet beragasztani |
|
Az emberélet útjának felén túl |
|
| készülődni valami szeniori |
| mert fiaink a nagyapáikkal |
| hogy a fa mögött itt az erdő |
| hogy a szelet sosem a nagy fák |
| vállalni a játékot mintha |
| Krisztust követő nemzedék… |
|
| Szétosztom a negyven halat |
| Csodát ne várjatok A tenger |
| végtelen égben folytatódik |
| A nagy hal Lámpát hozzatok |
|
| Megkarcol majd mert szárnya lesz |
| percmutatójával az utókor |
| És letörli És forog tovább |
|
|
Vaskonty a fején
| Vaskonty a fején, korona, |
| táncol, szívemen körbedobog. |
|
| elhágy, babonáz, újra ölel. |
| Paradicsomot játszik velem, |
|
| fekete fák közt megjelenik. |
|
| Táncolok szeges bilincsben, |
| kinevet, holtig láncra kötöz. |
| országon által nyargalászik. |
|
| fele terhemmel ő szaporáz. |
| Jobbjában az ígéret földje, |
|
| Zászlómat a holdra kitűzöm, |
| felkacag a föld kráterein. |
| Kontya körül a mindenséggel |
| táncol, szívemen körbedobog. |
|
| Kötözi négymilliárd magam, |
| elhágy, babonáz, újra ölel. |
| Jobb keze a kontya körül, |
|
| Sejtkoromban belészerettem, |
| jobb keze nyoma homlokomon. |
| Addig él, amíg én, halála az enyém, |
|
|
|