|
Várkonyi Nándor koszorújára
| Bot acélból, hát leszúródtál |
| vatta-időben, vatta-pusztán. |
| Megfeszültél, hogy el ne fújja |
| legyen lobogó, legyen boglya |
| kék eget metsző hegyoldalban |
| fehérebb, mint a papiros. |
| S repítetted, mert virágoztál, |
| Fönnakadtak mind, gyűrűződtek, |
| oszlopaid közt tollászkodtak, |
| beszédülve a fészekmélybe |
| eszméltek föl, acél, acél. |
| De te csak néztél, mosolyogtál, |
| Te voltál? Nem te? Száll a boglya, |
| Beethoven kísér. Csönd. Acél |
| vonít a fehér éjszakában. |
|