Csak egyszer
egyszer csak egyszer legalább |
|
ha nem virrad ha letaszít |
|
Díszszemlére kész testetek |
|
Fületek dzsungel-mélyiből |
|
egyszer két szélütés között |
|
partján egyszer a reggeli |
|
Szemetekben az egyszeregy |
egyszer csak egyszer legalább |
|
|
Hátsó udvar
Csipeget itt, csipeget ott |
szagos mügét, zöld maszlagot, |
begyét kavics, gyöngyszem, kukac, |
viszi körbe, mintha dobot, |
finnyás tyúkok, pipik-pupák |
bámulják, mint a nagy bikát, |
s ha ő bika, üszők, tinók, |
barmok lesznek a hallgatók, |
kit-hogy kínoz begy-csikarás, |
kit-hogy dagaszt szagos kupac, |
müge, maszlag, kavics, kukac, |
|
s már öklelnek, már vonulnak, |
|
|
Kezdődik a mese
öt érzék fél szárnya: kezem |
akár a tegnapi bombázások, |
akár a kitöltött lottócédula |
út menti emlékmű, ki-kigyullad, |
magába zár egy korszakot. |
Föltérdepel egy cigarettavég, |
papucsban nyakkendős szavak, |
|
Azt mondja
Azt mondja, hogy a jellegtelen versek |
ideje jött el, nyár van, mint a macskák |
játszadoznak a költők, odatartják |
pár fityingért a lüktető tekercset. |
|
Tisztelet, persze, néhány kivételnek, |
akik követik háztetők parancsát, |
ha phallosukat… azaz, ha akarják, |
a nagyfenekű nappal ölelkeznek. |
|
Hanyattfekszik, lábujjal fölizgatja |
a rekettye, kecskerágitó, bodza, |
az útszéli kis bárcás bokrokat, |
|
kéjelegne, de hasára szúnyog száll, |
odacsap s megvan, meg a tragikus szál, |
mitől verse majd, elöl, földagad. |
|
|
Ne törjétek szét
Végképp tudom már, ő se lesz |
ötven év múlva, csak gyökér, |
gerincében egy nyilallás, |
zord pápasága könnyű szél, |
egyik szeméből macska lesz, |
másik szeméből konyhakés, |
mint negyedik parancsolat, |
csak egy műhold árnyéka lesz, |
szobra tövében két kamasz |
öleli majd, mit egykor ő, |
tetszhalott hangyák sírjai, |
könyvek nem őrzik szellemét, |
mert mint a huzatos szobán, |
csak átfújt rajt a tudomány, |
tekintélye tán tócsa lesz, |
s ha láttok árva porszemet, |
ne törjétek szét, szíve az. |
|
Ha egyszer
Ha egyszer (végül?) bebizonyosodna, |
hogy ezen a szeparált szemétdombon |
tojások fiasodtak, vagy néhány tanú |
(akárha hamis) eskü alatt |
állítaná, hogy azt a tyúkot |
látta erre sétafikálni, micsoda |
kapirgálás, szárnycsapkodás (viadal?) |
káricálás, kukorék, ganéeső, |
búcsújárás, búboltatás lehetne itt, |
apparátus vonulhatna föl ahelyett |
(ahelyett az egy helyett), aki |
|
Nem értette
Mikor a zsákot is kirázta, |
a hegytetőn már szétterült a hold. |
A torony árnyéka, mint az abroncs, |
őszinte bokrok, okos állatok, |
őrködők, alvók, élvezkedők, |
belül minden, és minden végleges. |
Állt az üres zsák és a hold előtt, |
s nem értette, hogy hol vétette el, |
hogy senkinek sem hiányzik, amit… |
Nézte saját árnyékát, emlékeit, |
levetett göncét, vasalt városát, |
és mint előbb a zsákot, hozzáfogott |
|
Acél vonít
Várkonyi Nándor koszorújára
Bot acélból, hát leszúródtál |
vatta-időben, vatta-pusztán. |
Megfeszültél, hogy el ne fújja |
legyen lobogó, legyen boglya |
kék eget metsző hegyoldalban |
fehérebb, mint a papiros. |
S repítetted, mert virágoztál, |
Fönnakadtak mind, gyűrűződtek, |
oszlopaid közt tollászkodtak, |
beszédülve a fészekmélybe |
eszméltek föl, acél, acél. |
De te csak néztél, mosolyogtál, |
Te voltál? Nem te? Száll a boglya, |
Beethoven kísér. Csönd. Acél |
vonít a fehér éjszakában. |
|
Triptichon
A hatvanéves Csorba Győzőnek
A szonett ezüst szelencéje illik |
metszett arcához, szabályhoz szabály. |
Illik? Sorvégen kinéz, föl-le jár, |
mint nyári vödör oldalán a friss víz. |
|
Kívül marad, ha belekényszerítik, |
s belül, ha a szem kívül rátalál, |
mégis egy-tömb, mint élet és halál, |
s jobbik részével e szavakban sincs itt. |
|
Keresi csak ízét-titkát a száj, |
ha vályúhoz tereli a szabály, |
és kotyvalék kortyai keserítik. |
|
Köszöntse fű, fény, vízszag, muskotály, |
a kerge élők mind, akik megértik, |
hogy ha amott van, akkor most miért itt. |
|
|
Kimondatlanul de tudhatóan |
az éhes testét sajgó testét |
a testben vergődő madárét |
|
Velük velük még ide kötve |
s mi van rajtuk kívül mi szó? |
a ragasztó? a légűr? a csomó? |
|
s arról kinek? a madaraknak? |
mentségül a többi bolondnak? |
|
Inkább a szem a fül az orr |
a nyelv a bőr a bőr bukását |
mundérban szárnnyal ő is ő is |
négymilliárd egy koccanását. |
|
|
|
„Csupán a vadszőlő pirosló |
Csorba Győző
|
Igen, a vadszőlő, a sereg, |
az elporzó zöld után vonuló |
magányos hadosztály vörös zászlói, igen, |
Prométheusz irodájában lepecsételt |
útlevelek!… alattuk, velük talán |
igazolható, hogy miféle ügyben, |
hogy mindvégig, hogy honnan, hová, |
velük talán még befelé is |
a halott, idegen határban… |
alattuk, velük nem reménytelen |
a tiszta hazatérés, van okunk |
értelmes ábraként csusszanni ki |
a hintázó zöld győzelmeihez, hiszen |
ránk tekintve tudják csak, mi volt itt, |
|
|
|
|