Levél egy pályatárshoz

Akár szomszédok is lehetnénk
Szőkedencsen, nagyanyám falujában,
innen a tőzeges legelőkön,
onnan az ö-ző nyelvjáráson,
a templom és a posta mellett,
kődobásnyira a mezőtől,
s nagyon közel a harangszóhoz,
hogy legyen miről beszélgetnünk,
ha sehonnan sem jön levél.
Ülnénk este a kispadon,
vagy a kerten át diskurálnánk,
én jobbára csak hallgatnálak,
mint harminc éve nagyapámat,
tüzet adnék és búcsúzáskor
elkérném a jobbik kapádat.
Vagy együtt mennénk a Berekbe
tőzeget szedni, kendert nyűni,
te előttem a gyalogúton,
én vállamon a szerszámokkal
s mielőtt tiéd visszaadnám,
összekoccintanám enyémmel,
hadd hallják meg, hogy veled jöttem,
hogy nekem is van véleményem.
De azután is rád figyelnék,
mert tudom, hogy estére kelve
a te kender-kupacaid dicsérnék
a hazamenők lelkesedve,
bár te néha oda mutatnál
szó közben az én kenderemre.
Kalapod szélét égre bökve
indulnál meg az alkonyatban,
mennénk harangszó irányában,
legutoljára, mint a pásztor,
hökkent kutyák és ungató
békák fölött, szó nélkül, hosszan.
Mert ez lenne az én időm,
hazafelé a tőzegesből,
a Berek patanyomaival kivert,
kiterített nagy esti lélek,
onnan az inak feszes íján,
innen a lőtt szárnyú beszéden,
ha szomszédok lennénk
Szőkedencsen.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]