Levél egy pályatárshoz

Akár szomszédok is lehetnénk Szőkedencsen, nagyanyám falujában, innen a tőzeges legelőkön, onnan az ö-ző nyelvjáráson, a templom és a posta mellett, kődobásnyira a mezőtől, s nagyon közel a harangszóhoz, hogy legyen miről beszélgetnünk, ha sehonnan sem jön levél. Ülnénk este a kispadon, vagy a kerten át diskurálnánk, én jobbára csak hallgatnálak, mint harminc éve nagyapámat, tüzet adnék és búcsúzáskor elkérném a jobbik kapádat. Vagy együtt mennénk a Berekbe tőzeget szedni, kendert nyűni, te előttem a gyalogúton, én vállamon a szerszámokkal s mielőtt tiéd visszaadnám, összekoccintanám enyémmel, hadd hallják meg, hogy veled jöttem, hogy nekem is van véleményem. De azután is rád figyelnék, mert tudom, hogy estére kelve a te kender-kupacaid dicsérnék a hazamenők lelkesedve, bár te néha oda mutatnál szó közben az én kenderemre. Kalapod szélét égre bökve indulnál meg az alkonyatban, mennénk harangszó irányában, legutoljára, mint a pásztor, hökkent kutyák és ungató békák fölött, szó nélkül, hosszan. Mert ez lenne az én időm, hazafelé a tőzegesből, a Berek patanyomaival kivert, kiterített nagy esti lélek, onnan az inak feszes íján, innen a lőtt szárnyú beszéden, ha szomszédok lennénk Szőkedencsen.