Niklán
| Előbb a tenger s hogy rajta vagyunk, |
| aztán az ég beesett szeme alja: |
| a part, valahol emlékeinkben, |
| aztán az utolsó palackposta |
| aztán a mindent kihajigálni |
| tébolya, mert part kell, odaértünk, |
| belógó hurkolt hajókötelek, |
| aztán a csupasz árbocrúd iránya, |
| aztán: minden út Niklára vezet. |
|
| De úr Niklán Berzsenyi Dániel, |
| s lesz szolga a sors, hogy beleremeg |
| a tenger, sajog Magyarország, |
| földübörögnek csillagrendszerek, |
| ha Dániel úr, ujjai között |
| megpörget egy diófalevelet, |
| nincs alku, nincs haszontalan öröm, |
| csak az van, ami végleg elveszett |
| csak teremtő szép, lélek s szabad nép,
|
| versbe nyügözött nincs-harmónia, |
| az ujjak körül keringő világ. |
|
| Uram, levonom fehér vitorlám
|
| jöttem, e-földi tunguz-ivadék, |
| kapaszkodom fekete szárnyaidba, |
| dobbants, hasadjon ketté a sötét, |
| csúszkáljanak a simák víz színén, |
| Niklán a mérték mélység-magasság, |
| emelkedik puszta virány fokáról, |
| kínból, kő alól a másik ország, |
| zászlóján írás: a nagy népeket
|
|
nem tenger, nem egyéb helyhezet, de |
| ész, tiszta erkölcs, virtus alkotá.
|
|
|
|