Őrültek a dagályban
Őrültek a dagályban, visszabeszélni |
csak a part tud, s mi pózainkkal |
fölsebeztük a tenger talpát, |
akkora éjszakát azóta se, |
olyan sarkantyús azóta se, |
fejem a behemót ácsolaton, |
az éj szaka janicsárkardján |
Várnától az Alföldig mered, |
arcod a szikkadt hazai kenyér |
kővé válik, befeszül hullámfogónak, |
hátán a pöttyös katicabogár |
elázott lelkünk, morajlik, |
mintha pálinka-ködben, lakodalomban, |
hogy velünk hál a menyasszony, velünk hál! |
mi csusszantjuk föl selyemingét, |
ha más vette el, akkor is! |
ha beledöglünk, akkor is! |
mert mi vagyunk a legkisebb fiú, |
és üres a tarisznyánk, és hiszünk |
útikönyvünkben: a mesében, |
akkora éjszakát azóta se, |
olyan sarkantyús azóta se, |
reggelre, mint a becsukott |
zsoltároskönyv, feküdt a tenger, |
s azt hitték, bolondozunk, |
mikor könnyezve ráborultál. |
|
|