Föl a hithez

Megint a levelek halála,
az esővel kopogtatott igazolás,
ködbe térített nappalok
véres karamboljai, árulásai,
megint a csizmákba parancsolt
virágok: női lábak
iránytűi a képzelet léggömbje felé,
föl, föl ebből a talpig érő
homályból, föl a hithez,
hogy alatta, mögötte, belül,
hogy azon túl még valami
cérnaszál, igen, igen,
megint a szombat esti fények
diktatúráját vágyó tüntetések,
hogy másnap talán,
hogy rend lesz,
hogy az utolsó vonattal valaki
megérkezik, érdemes
odafeküdni az asszonyok mellé,
megint elszámolatlan forradalmaim
bizsergése a krizantém alól,
a másik síkból föltüremlő
merőlegesek piros tárcsái: megállj!
megint a lecsavart múzeumi
petróleumlámpák,
a lecsavart szeretet,
megint jogom van, hogy hálás legyek
mindenért, amiről nincs igazolás,
csak a jó közérzet emléke,
semmi más.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]