Vízszintesen
háromszögei, kőpikkelyei, |
csipkézett hátú haltetemei |
Nem emlékeznek fára, földre, |
üveggé fagyott szemeikben |
Csak az utca gerince rángatódzik |
közöttünk, csapkodja szobámat, |
ahol a zöld, mint falusi búcsú |
nyüzsög a napfényes sarokban, |
díszhal a magány, faltól-falig |
Ki döfte be füstölgő szigonyát? |
Ki néz fölfelé madarakra, |
költőkre, fákra, repülőkre? |
Alma és asszony karnyújtásnyira. |
a jövő folyik át ereinken, |
bor a csapon, nedvesít, nem tüzel. |
mielőtt megfagy a szememben. |
|
|