Villanyvilágított fák Jajcéban
|
Csontváry képére
| a Nagy Fekete Kutya háttal |
| még eljátszik kicsit a házzal |
| mögötte még mindent lehet |
| szamara farkát megszorítja |
| a Kutya mögött sikló népek |
| megrökönyödve visszanéznek |
| ez itt a se-nappal-se-éjjel |
| és nem tudja hogy mihez kezdjen |
| mihez kezdjen a két kezével |
| se-folyó-se-út félhomályban |
| csak ez a lány itt a csacsin |
| villanyfényben között mögött |
| mikor minden valószínűtlen |
| és semmi sincs az útikönyvben |
| arról hogy Jajcéban a fák |
| hogy fák mögött a Nagy Kutyát |
| hogy cölöppé kell merevedni |
| ha elért elért Boszniába. |
|
Vízszintesen
| háromszögei, kőpikkelyei, |
| csipkézett hátú haltetemei |
| Nem emlékeznek fára, földre, |
| üveggé fagyott szemeikben |
| Csak az utca gerince rángatódzik |
| közöttünk, csapkodja szobámat, |
| ahol a zöld, mint falusi búcsú |
| nyüzsög a napfényes sarokban, |
| díszhal a magány, faltól-falig |
| Ki döfte be füstölgő szigonyát? |
| Ki néz fölfelé madarakra, |
| költőkre, fákra, repülőkre? |
| Alma és asszony karnyújtásnyira. |
| a jövő folyik át ereinken, |
| bor a csapon, nedvesít, nem tüzel. |
| mielőtt megfagy a szememben. |
|
Közeledem
| A terített asztal kihívását |
| elfogadni, de nem lakni jól. |
| Szerinted ez a titka. (Minek is?) |
| Talán a befejezetlen szerelemnek? |
| Talán a teknősbékahús jó ízének? |
| Szívom a negyvenedik cigarettát, |
| közeledem mozdulatod bizsergő |
| a hideg urnát mégis letakartad. |
|
Csak a széléig
| megfordulhatsz százszor a nyújtón |
| denevérként hajukba csíphetsz |
| csak a széléig csak mellette |
| ez villog az egyenletekben |
| ebben nyugszik a nyújtó vége |
| a csönd forrása itt fakad |
| vérszegény hajszálgyökerek |
| névjegyes bolygót ütögetnek |
| el a széléig el mellette. |
|
Mindig a másik
| Fojtjátok kátrányos tüdőbe |
| vasalt nadrágban én is veletek |
| mert minden halál behegedett |
| langyos huzat jár lábujjhegyen |
| vedlett keresztek redőiben |
| nincs mit hát azt is megszokásból |
| szétdarabolt sámánpalástból |
| de hol a sámán? ami látszik |
| kövezett út fölfordulásig |
| tüskék menetoszlopa fölött |
| paplan képében ring a zöld |
| a halálra táncoltatott leány |
| mindig a másik műsorban hiány |
| írjuk? rendezzük? játsszuk a filmet? |
| vagy nyalunk csak egy törött tükörnek? |
|
Csokonai
| Csak meghajolva? kopogtatva? |
| lüktetve az utakban mint a vér? |
| csak a behunyt szem semmi ágán?
|
| fejjel az Isten füvei között |
| garabonciás hírbe keveredve? |
| szaftos névnapok igriceként? |
| álszent cirkuszok pántlikájaként? |
| lábbal mindig a kilövőpályán |
| csökött győztesek ünnepeit? |
| ötven vagy száz forintokért |
| jázminlugas-járvány idején? |
| kisiklatott hajnal idején? |
| mígnem a törzs szétroppan elröpül |
| keringeni egy ország körül? |
| megidézzék az érthetetlen |
|
| Még házat épít, bíbelődik |
| s ebéd után, mikor alusznak, |
|
|
És újra feltalálja
| tüskéket állít, felettük kinéz, |
| mert mindent visszamondanak, |
|
| repülőt zúgat, fegyveres vitézt, |
|
| fölszónokol nagy emelvény alól, |
|
| a váza-mámort, a hívott halált, |
| a friss víz csöndjén beködlő |
|
|
Most kellene
| ernyője gombján szívem lüktet. |
|
| és mindörökre itt maradni. |
|
| harang nyelvével megkongatni, |
| hogy megvagyunk még, jöjjenek, |
|
| ernyője gombján szívem lüktet. |
|
|
Mint az anyag
| elfogyasztott krumplis pogácsa. |
|
| Mert szembenézni nincs erő. |
| Csak idő van, csak zabálás van. |
| Élvezkedünk, mint az anyag |
| a soros bolygó ágyékában. |
|
|
Föl a hithez
| az esővel kopogtatott igazolás, |
| véres karamboljai, árulásai, |
| megint a csizmákba parancsolt |
| iránytűi a képzelet léggömbje felé, |
| föl, föl ebből a talpig érő |
| hogy alatta, mögötte, belül, |
| megint a szombat esti fények |
| diktatúráját vágyó tüntetések, |
| hogy az utolsó vonattal valaki |
| odafeküdni az asszonyok mellé, |
| megint elszámolatlan forradalmaim |
| bizsergése a krizantém alól, |
| a másik síkból föltüremlő |
| merőlegesek piros tárcsái: megállj! |
| megint a lecsavart múzeumi |
| megint jogom van, hogy hálás legyek |
| mindenért, amiről nincs igazolás, |
| csak a jó közérzet emléke, |
|
Nők, prágai nők
| Ti, szőke, hosszú combú nők, |
| megjöttetek ma is, befeszültök |
| július merev hídjai közé, |
| s robban a méla napraforgó, |
| vak sörétjei fölsebeznek, |
| menni kell, tenyeremben piros |
| ártatlan falum százszorszépein, |
| aggályokon, ostoba kerítéseken, |
| Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
| láncaimmal, tört bulláimmal, |
| zörgő kígyóbőrömmel, -bűvölőmmel, |
| hátamon a csöpp lepkeszárnnyal, |
| Husz János fehér galambjáért, |
| Kossuth szűz-üres hálójáért, |
| partra igézni legalább magamban |
| kívánságot készséggel teljesítőt? |
| csípőtök tenger-ringásában? |
| Ott villog Prága halpikkelyes |
| a templomok bójái között? |
| Ott a boronás parasztház udvarán |
| összekoccintott poharakban? |
| Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
| ti, szőke, hosszú combú nők, |
| hogy szemetekbe költöztem be |
| átlátszó szárnyaimmal, s lerogyhatok, |
| ti betipegtek meztelenül, |
| júliusi hóban, elsötétített |
| hordalékokon keresztül is, |
| és a beszakadt történelem fölött |
| ti ringattok át Európába? |
|
Őrültek a dagályban
| Őrültek a dagályban, visszabeszélni |
| csak a part tud, s mi pózainkkal |
| fölsebeztük a tenger talpát, |
| akkora éjszakát azóta se, |
| olyan sarkantyús azóta se, |
| fejem a behemót ácsolaton, |
| az éj szaka janicsárkardján |
| Várnától az Alföldig mered, |
| arcod a szikkadt hazai kenyér |
| kővé válik, befeszül hullámfogónak, |
| hátán a pöttyös katicabogár |
| elázott lelkünk, morajlik, |
| mintha pálinka-ködben, lakodalomban, |
| hogy velünk hál a menyasszony, velünk hál! |
| mi csusszantjuk föl selyemingét, |
| ha más vette el, akkor is! |
| ha beledöglünk, akkor is! |
| mert mi vagyunk a legkisebb fiú, |
| és üres a tarisznyánk, és hiszünk |
| útikönyvünkben: a mesében, |
| akkora éjszakát azóta se, |
| olyan sarkantyús azóta se, |
| reggelre, mint a becsukott |
| zsoltároskönyv, feküdt a tenger, |
| s azt hitték, bolondozunk, |
| mikor könnyezve ráborultál. |
|
|