Villanyvilágított fák Jajcéban
|
Csontváry képére
| a Nagy Fekete Kutya háttal |
| még eljátszik kicsit a házzal |
| mögötte még mindent lehet |
| szamara farkát megszorítja |
| a Kutya mögött sikló népek |
| megrökönyödve visszanéznek |
| ez itt a se-nappal-se-éjjel |
| és nem tudja hogy mihez kezdjen |
| mihez kezdjen a két kezével |
| se-folyó-se-út félhomályban |
| csak ez a lány itt a csacsin |
| villanyfényben között mögött |
| mikor minden valószínűtlen |
| és semmi sincs az útikönyvben |
| arról hogy Jajcéban a fák |
| hogy fák mögött a Nagy Kutyát |
| hogy cölöppé kell merevedni |
| ha elért elért Boszniába. |
|
Vízszintesen
| háromszögei, kőpikkelyei, |
| csipkézett hátú haltetemei |
| Nem emlékeznek fára, földre, |
| üveggé fagyott szemeikben |
| Csak az utca gerince rángatódzik |
| közöttünk, csapkodja szobámat, |
| ahol a zöld, mint falusi búcsú |
| nyüzsög a napfényes sarokban, |
| díszhal a magány, faltól-falig |
| Ki döfte be füstölgő szigonyát? |
| Ki néz fölfelé madarakra, |
| költőkre, fákra, repülőkre? |
| Alma és asszony karnyújtásnyira. |
| a jövő folyik át ereinken, |
| bor a csapon, nedvesít, nem tüzel. |
| mielőtt megfagy a szememben. |
|
Közeledem
| A terített asztal kihívását |
| elfogadni, de nem lakni jól. |
| Szerinted ez a titka. (Minek is?) |
| Talán a befejezetlen szerelemnek? |
| Talán a teknősbékahús jó ízének? |
| Szívom a negyvenedik cigarettát, |
| közeledem mozdulatod bizsergő |
| a hideg urnát mégis letakartad. |
|
Csak a széléig
| megfordulhatsz százszor a nyújtón |
| denevérként hajukba csíphetsz |
| csak a széléig csak mellette |
| ez villog az egyenletekben |
| ebben nyugszik a nyújtó vége |
| a csönd forrása itt fakad |
| vérszegény hajszálgyökerek |
| névjegyes bolygót ütögetnek |
| el a széléig el mellette. |
|
Mindig a másik
| Fojtjátok kátrányos tüdőbe |
| vasalt nadrágban én is veletek |
| mert minden halál behegedett |
| langyos huzat jár lábujjhegyen |
| vedlett keresztek redőiben |
| nincs mit hát azt is megszokásból |
| szétdarabolt sámánpalástból |
| de hol a sámán? ami látszik |
| kövezett út fölfordulásig |
| tüskék menetoszlopa fölött |
| paplan képében ring a zöld |
| a halálra táncoltatott leány |
| mindig a másik műsorban hiány |
| írjuk? rendezzük? játsszuk a filmet? |
| vagy nyalunk csak egy törött tükörnek? |
|
Csokonai
| Csak meghajolva? kopogtatva? |
| lüktetve az utakban mint a vér? |
| csak a behunyt szem semmi ágán?
|
| fejjel az Isten füvei között |
| garabonciás hírbe keveredve? |
| szaftos névnapok igriceként? |
| álszent cirkuszok pántlikájaként? |
| lábbal mindig a kilövőpályán |
| csökött győztesek ünnepeit? |
| ötven vagy száz forintokért |
| jázminlugas-járvány idején? |
| kisiklatott hajnal idején? |
| mígnem a törzs szétroppan elröpül |
| keringeni egy ország körül? |
| megidézzék az érthetetlen |
|
| Még házat épít, bíbelődik |
| s ebéd után, mikor alusznak, |
|
|
És újra feltalálja
| tüskéket állít, felettük kinéz, |
| mert mindent visszamondanak, |
|
| repülőt zúgat, fegyveres vitézt, |
|
| fölszónokol nagy emelvény alól, |
|
| a váza-mámort, a hívott halált, |
| a friss víz csöndjén beködlő |
|
|
Most kellene
| ernyője gombján szívem lüktet. |
|
| és mindörökre itt maradni. |
|
| harang nyelvével megkongatni, |
| hogy megvagyunk még, jöjjenek, |
|
| ernyője gombján szívem lüktet. |
|
|
Mint az anyag
| elfogyasztott krumplis pogácsa. |
|
| Mert szembenézni nincs erő. |
| Csak idő van, csak zabálás van. |
| Élvezkedünk, mint az anyag |
| a soros bolygó ágyékában. |
|
|
Föl a hithez
| az esővel kopogtatott igazolás, |
| véres karamboljai, árulásai, |
| megint a csizmákba parancsolt |
| iránytűi a képzelet léggömbje felé, |
| föl, föl ebből a talpig érő |
| hogy alatta, mögötte, belül, |
| megint a szombat esti fények |
| diktatúráját vágyó tüntetések, |
| hogy az utolsó vonattal valaki |
| odafeküdni az asszonyok mellé, |
| megint elszámolatlan forradalmaim |
| bizsergése a krizantém alól, |
| a másik síkból föltüremlő |
| merőlegesek piros tárcsái: megállj! |
| megint a lecsavart múzeumi |
| megint jogom van, hogy hálás legyek |
| mindenért, amiről nincs igazolás, |
| csak a jó közérzet emléke, |
|
Nők, prágai nők
| Ti, szőke, hosszú combú nők, |
| megjöttetek ma is, befeszültök |
| július merev hídjai közé, |
| s robban a méla napraforgó, |
| vak sörétjei fölsebeznek, |
| menni kell, tenyeremben piros |
| ártatlan falum százszorszépein, |
| aggályokon, ostoba kerítéseken, |
| Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
| láncaimmal, tört bulláimmal, |
| zörgő kígyóbőrömmel, -bűvölőmmel, |
| hátamon a csöpp lepkeszárnnyal, |
| Husz János fehér galambjáért, |
| Kossuth szűz-üres hálójáért, |
| partra igézni legalább magamban |
| kívánságot készséggel teljesítőt? |
| csípőtök tenger-ringásában? |
| Ott villog Prága halpikkelyes |
| a templomok bójái között? |
| Ott a boronás parasztház udvarán |
| összekoccintott poharakban? |
| Hát ki vagyok én, mi vagyok? |
| ti, szőke, hosszú combú nők, |
| hogy szemetekbe költöztem be |
| átlátszó szárnyaimmal, s lerogyhatok, |
| ti betipegtek meztelenül, |
| júliusi hóban, elsötétített |
| hordalékokon keresztül is, |
| és a beszakadt történelem fölött |
| ti ringattok át Európába? |
|
Őrültek a dagályban
| Őrültek a dagályban, visszabeszélni |
| csak a part tud, s mi pózainkkal |
| fölsebeztük a tenger talpát, |
| akkora éjszakát azóta se, |
| olyan sarkantyús azóta se, |
| fejem a behemót ácsolaton, |
| az éj szaka janicsárkardján |
| Várnától az Alföldig mered, |
| arcod a szikkadt hazai kenyér |
| kővé válik, befeszül hullámfogónak, |
| hátán a pöttyös katicabogár |
| elázott lelkünk, morajlik, |
| mintha pálinka-ködben, lakodalomban, |
| hogy velünk hál a menyasszony, velünk hál! |
| mi csusszantjuk föl selyemingét, |
| ha más vette el, akkor is! |
| ha beledöglünk, akkor is! |
| mert mi vagyunk a legkisebb fiú, |
| és üres a tarisznyánk, és hiszünk |
| útikönyvünkben: a mesében, |
| akkora éjszakát azóta se, |
| olyan sarkantyús azóta se, |
| reggelre, mint a becsukott |
| zsoltároskönyv, feküdt a tenger, |
| s azt hitték, bolondozunk, |
| mikor könnyezve ráborultál. |
|
Anyámmal járja
| rétesek kocsonyák krumplik |
| szerves és szervetlen ropja |
| nem kérdi cirkusz vagy ország |
| földgömb vagy tejút csak sorsom |
| de otthon de otthon de otthon. |
|
Zöld pajzs alatt
| Búzatáblát érintő délután |
| és mint a lőtt nyíl vízszintese |
| megkoppantja a szomszéd erdőt |
| négy óra van május toronyiránt |
| fölém húzom pajzsként a zöldet |
| mondják itt szültek itt temettek |
| jó legelő csak hasznosaknak! |
| olvad a csontok kormozott hava |
| hajt nyelvet zöld kerekeket |
| őzek szemébe csapódó ágat |
| hajtja a mese nélküli mesét |
| Prokrusztész újabb szerkezetét |
| ellenem? értem? itt vagyok |
| állok felettük zöld pajzs alatt |
| számolom a nyíl-koppanásokat |
| mondom magamban mint imát |
| őseim tatárt törököt itt. |
|
Mit tudnak ők?
| Mindig, mindig csak ünneplőben, |
| haptákban, hetykén, ijedten, |
| képíró úr kedvére, kiveszőben, |
| a hit kihulló tolla mentén |
| halandó házi bálványokhoz, |
| hogy legalább ne önkezükkel, |
| hogy még a holnapi napig, |
| mintha az utolsó tehén szemében |
| de ott halálig tisztességben, |
| hát kifordítva, kimerevítve, |
| arról, hogy Isten szabadságon, |
| addig terjedhet a mennyország, |
| hogy ez is az, e lepkegyűjtemény, |
| hogy önmaguk istentiszteletét |
| tornyok maradék holdudvarán? |
| Mit tudnak ők, maguk is benne |
| arról, hogy mögötte mi volt? |
|
Talpig fehérben
| Imádkoznak a szerencsétlenek |
| igéznek kis Jézust kicsi pénzt |
| maradék tyúkot csöpp vetést |
| kéve zsuppot rozoga ágyba |
| jólelkű hivatalnokot a tanácsba |
| és azon túl is békességet |
| nekem szerencsét egészséget |
| mintha nem életre-halálra |
| menne a játék boldogságra |
| menne a marék bölcsességre |
| hogy amíg mondják nincsen vége |
| hogy addig nem fáj béke van |
| addig mint testté vált ige |
| s nézzük egymást talpig fehérben |
| hóemberkék a napsütésben. |
|
Még te sem
| csak a növény, a megbolondított, |
| magánszorgalmú búzatábla, |
| csak a legendák félhülye szentjei, |
| csak az öntudatlanság határán, |
| csak a mindenség nyugtalan ritmusára |
|
Hanyatt-falum
| Szaporodnak az öregasszonyok, |
| mint pisztoly csöve halántékomon, |
| mint a kipusztult állatok. |
| Anyám elküldte teste darabját |
| mozdulatából kiáll a penge, |
| élén: elárult gyerekkorom. |
|
A lépcsőig úszom
| Lenyom a hó nélküli tél, ködben, |
| visszahajlított idő-ív alatt |
| a lépcsőig úszom, egy gyerek |
| viszek neki téliszalámit, narancsot, |
| meleg sugarat, jó hírt: meghalt |
| a lekváros kenyér, zsíros kenyér, |
| ne álljon ott, nyakig a félelemben |
| nem hibázhatja el, hasonulni |
| semmivel sem különb, az akol |
| lehet a hangosan mekegőké, a világ |
| nyakkendőt, apja cipője helyett |
| divatos félcipőt, mehessen el |
| egyszer az iskolabálba, legyen mire |
| felkötnie a magányt, viszek neki |
| zsebpénzt, legyen legény az alsoki |
| kocsmában, tudja meg: van keze, lába, |
| van ágyéka, van feje neki is, |
| nem silányabb a másokénál, |
| ne higgye azt, hogy – mert kivált – |
| elúszhat a törvény fölött. |
|
Niklán
| Előbb a tenger s hogy rajta vagyunk, |
| aztán az ég beesett szeme alja: |
| a part, valahol emlékeinkben, |
| aztán az utolsó palackposta |
| aztán a mindent kihajigálni |
| tébolya, mert part kell, odaértünk, |
| belógó hurkolt hajókötelek, |
| aztán a csupasz árbocrúd iránya, |
| aztán: minden út Niklára vezet. |
|
| De úr Niklán Berzsenyi Dániel, |
| s lesz szolga a sors, hogy beleremeg |
| a tenger, sajog Magyarország, |
| földübörögnek csillagrendszerek, |
| ha Dániel úr, ujjai között |
| megpörget egy diófalevelet, |
| nincs alku, nincs haszontalan öröm, |
| csak az van, ami végleg elveszett |
| csak teremtő szép, lélek s szabad nép,
|
| versbe nyügözött nincs-harmónia, |
| az ujjak körül keringő világ. |
|
| Uram, levonom fehér vitorlám
|
| jöttem, e-földi tunguz-ivadék, |
| kapaszkodom fekete szárnyaidba, |
| dobbants, hasadjon ketté a sötét, |
| csúszkáljanak a simák víz színén, |
| Niklán a mérték mélység-magasság, |
| emelkedik puszta virány fokáról, |
| kínból, kő alól a másik ország, |
| zászlóján írás: a nagy népeket
|
|
nem tenger, nem egyéb helyhezet, de |
| ész, tiszta erkölcs, virtus alkotá.
|
|
|
Röpül egy király
|
Nagy Lászlónak
Mottó: Több is veszett Mohácsnál |
| Hol veszett több? Hol? A fakír |
| dárdákkal kivert priccsen mosolyog. |
| A harakiri magánügy, az istenek |
| nem válogatnak, keresztjük kereszt. |
| Szélben a falevél madár lesz, |
| de csak a földig száll, halott. |
| Fű a ló patája alatt márvány, |
| fölfoszforeszkál éjszakánként. |
| Hol veszett több? Az elmulasztott |
| számtanórákon? A seggnyaló |
| ellenségeink mosolyognak? |
| Az álarcos udvari bálokon, |
| a mézpörgetés tingli-tanglijában? |
| Hol veszett több, nemzetes uraim? |
| A romantika csipkés bugyiban |
| sétafikál, riszál. No de feleségnek? |
| Címernek a tömegsír oszlopán? |
| vásott kappanokból csipognak? |
| Sors vagy butaság egyre megy. |
| A köpülő asszony: a csoda |
| nem az anyánk. Hát hol veszett több? |
| A mentséggé gyűrt ütközetben, |
| vagy a könnyező oltárok fölött |
| összehajló kápolnavirágban, amelyik |
| márványkőből is kiviolázik? |
|
| Szememben röpül egy király, |
| szárnya falevél, szívén dárda, |
| teste kardvágta vörös kereszt, |
| de röpül, röpül, nem magyarázza. |
|
|
Madárláb-könnyű ember
| Madárláb-könnyű ember lépdel |
| történelmemben, lecsapolatlan |
| kezében Veronika-kendő, arcom nyoma |
| holdvilágnál is fölismerhető. |
| Asszony vagy férfi? Anyám? Apám? |
| Ifjúságuk behúzott szárnyú, |
| mégis röpülő mégis-angyala |
| gyerekkorom vártemplomából? |
| Szememet kantár ellenzője |
| gyertyával hazavezet, megtörli |
| Félelmem fehér lepedőiből |
| nászágyat rögtönöz, áruló barát |
| agancsáról leszed, nyavalyák |
| lázában tiszta forrásvizet, |
| piros almát, kedvemre hazát, |
| ő hoz győzelmes nyírfaágat |
| a halál lyukas palánkja elé. |
| Mágneses pólust kibillentő |
| asszonnyal vigasztal, önzésem ellen |
| indiántollal, csatabárddal |
| és befejezi ezt a verset. |
|
Levél egy pályatárshoz
| Akár szomszédok is lehetnénk |
| Szőkedencsen, nagyanyám falujában, |
| innen a tőzeges legelőkön, |
| onnan az ö-ző nyelvjáráson, |
| a templom és a posta mellett, |
| s nagyon közel a harangszóhoz, |
| hogy legyen miről beszélgetnünk, |
| ha sehonnan sem jön levél. |
| vagy a kerten át diskurálnánk, |
| én jobbára csak hallgatnálak, |
| mint harminc éve nagyapámat, |
| tüzet adnék és búcsúzáskor |
| elkérném a jobbik kapádat. |
| Vagy együtt mennénk a Berekbe |
| tőzeget szedni, kendert nyűni, |
| én vállamon a szerszámokkal |
| s mielőtt tiéd visszaadnám, |
| összekoccintanám enyémmel, |
| hadd hallják meg, hogy veled jöttem, |
| hogy nekem is van véleményem. |
| De azután is rád figyelnék, |
| mert tudom, hogy estére kelve |
| a te kender-kupacaid dicsérnék |
| szó közben az én kenderemre. |
| Kalapod szélét égre bökve |
| indulnál meg az alkonyatban, |
| mennénk harangszó irányában, |
| legutoljára, mint a pásztor, |
| békák fölött, szó nélkül, hosszan. |
| Mert ez lenne az én időm, |
| a Berek patanyomaival kivert, |
| kiterített nagy esti lélek, |
| onnan az inak feszes íján, |
| innen a lőtt szárnyú beszéden, |
|
Csak egyszer
| egyszer csak egyszer legalább |
|
| ha nem virrad ha letaszít |
|
| Díszszemlére kész testetek |
|
| Fületek dzsungel-mélyiből |
|
| egyszer két szélütés között |
|
| partján egyszer a reggeli |
|
| Szemetekben az egyszeregy |
| egyszer csak egyszer legalább |
|
|
Hátsó udvar
| Csipeget itt, csipeget ott |
| szagos mügét, zöld maszlagot, |
| begyét kavics, gyöngyszem, kukac, |
| viszi körbe, mintha dobot, |
| finnyás tyúkok, pipik-pupák |
| bámulják, mint a nagy bikát, |
| s ha ő bika, üszők, tinók, |
| barmok lesznek a hallgatók, |
| kit-hogy kínoz begy-csikarás, |
| kit-hogy dagaszt szagos kupac, |
| müge, maszlag, kavics, kukac, |
|
| s már öklelnek, már vonulnak, |
|
|
Kezdődik a mese
| öt érzék fél szárnya: kezem |
| akár a tegnapi bombázások, |
| akár a kitöltött lottócédula |
| út menti emlékmű, ki-kigyullad, |
| magába zár egy korszakot. |
| Föltérdepel egy cigarettavég, |
| papucsban nyakkendős szavak, |
|
Azt mondja
| Azt mondja, hogy a jellegtelen versek |
| ideje jött el, nyár van, mint a macskák |
| játszadoznak a költők, odatartják |
| pár fityingért a lüktető tekercset. |
|
| Tisztelet, persze, néhány kivételnek, |
| akik követik háztetők parancsát, |
| ha phallosukat… azaz, ha akarják, |
| a nagyfenekű nappal ölelkeznek. |
|
| Hanyattfekszik, lábujjal fölizgatja |
| a rekettye, kecskerágitó, bodza, |
| az útszéli kis bárcás bokrokat, |
|
| kéjelegne, de hasára szúnyog száll, |
| odacsap s megvan, meg a tragikus szál, |
| mitől verse majd, elöl, földagad. |
|
|
Ne törjétek szét
| Végképp tudom már, ő se lesz |
| ötven év múlva, csak gyökér, |
| gerincében egy nyilallás, |
| zord pápasága könnyű szél, |
| egyik szeméből macska lesz, |
| másik szeméből konyhakés, |
| mint negyedik parancsolat, |
| csak egy műhold árnyéka lesz, |
| szobra tövében két kamasz |
| öleli majd, mit egykor ő, |
| tetszhalott hangyák sírjai, |
| könyvek nem őrzik szellemét, |
| mert mint a huzatos szobán, |
| csak átfújt rajt a tudomány, |
| tekintélye tán tócsa lesz, |
| s ha láttok árva porszemet, |
| ne törjétek szét, szíve az. |
|
Ha egyszer
| Ha egyszer (végül?) bebizonyosodna, |
| hogy ezen a szeparált szemétdombon |
| tojások fiasodtak, vagy néhány tanú |
| (akárha hamis) eskü alatt |
| állítaná, hogy azt a tyúkot |
| látta erre sétafikálni, micsoda |
| kapirgálás, szárnycsapkodás (viadal?) |
| káricálás, kukorék, ganéeső, |
| búcsújárás, búboltatás lehetne itt, |
| apparátus vonulhatna föl ahelyett |
| (ahelyett az egy helyett), aki |
|
Nem értette
| Mikor a zsákot is kirázta, |
| a hegytetőn már szétterült a hold. |
| A torony árnyéka, mint az abroncs, |
| őszinte bokrok, okos állatok, |
| őrködők, alvók, élvezkedők, |
| belül minden, és minden végleges. |
| Állt az üres zsák és a hold előtt, |
| s nem értette, hogy hol vétette el, |
| hogy senkinek sem hiányzik, amit… |
| Nézte saját árnyékát, emlékeit, |
| levetett göncét, vasalt városát, |
| és mint előbb a zsákot, hozzáfogott |
|
Acél vonít
|
Várkonyi Nándor koszorújára
| Bot acélból, hát leszúródtál |
| vatta-időben, vatta-pusztán. |
| Megfeszültél, hogy el ne fújja |
| legyen lobogó, legyen boglya |
| kék eget metsző hegyoldalban |
| fehérebb, mint a papiros. |
| S repítetted, mert virágoztál, |
| Fönnakadtak mind, gyűrűződtek, |
| oszlopaid közt tollászkodtak, |
| beszédülve a fészekmélybe |
| eszméltek föl, acél, acél. |
| De te csak néztél, mosolyogtál, |
| Te voltál? Nem te? Száll a boglya, |
| Beethoven kísér. Csönd. Acél |
| vonít a fehér éjszakában. |
|
Triptichon
|
A hatvanéves Csorba Győzőnek
| A szonett ezüst szelencéje illik |
| metszett arcához, szabályhoz szabály. |
| Illik? Sorvégen kinéz, föl-le jár, |
| mint nyári vödör oldalán a friss víz. |
|
| Kívül marad, ha belekényszerítik, |
| s belül, ha a szem kívül rátalál, |
| mégis egy-tömb, mint élet és halál, |
| s jobbik részével e szavakban sincs itt. |
|
| Keresi csak ízét-titkát a száj, |
| ha vályúhoz tereli a szabály, |
| és kotyvalék kortyai keserítik. |
|
| Köszöntse fű, fény, vízszag, muskotály, |
| a kerge élők mind, akik megértik, |
| hogy ha amott van, akkor most miért itt. |
|
|
| Kimondatlanul de tudhatóan |
| az éhes testét sajgó testét |
| a testben vergődő madárét |
|
| Velük velük még ide kötve |
| s mi van rajtuk kívül mi szó? |
| a ragasztó? a légűr? a csomó? |
|
| s arról kinek? a madaraknak? |
| mentségül a többi bolondnak? |
|
| Inkább a szem a fül az orr |
| a nyelv a bőr a bőr bukását |
| mundérban szárnnyal ő is ő is |
| négymilliárd egy koccanását. |
|
|
|
| „Csupán a vadszőlő pirosló |
Csorba Győző
|
| Igen, a vadszőlő, a sereg, |
| az elporzó zöld után vonuló |
| magányos hadosztály vörös zászlói, igen, |
| Prométheusz irodájában lepecsételt |
| útlevelek!… alattuk, velük talán |
| igazolható, hogy miféle ügyben, |
| hogy mindvégig, hogy honnan, hová, |
| velük talán még befelé is |
| a halott, idegen határban… |
| alattuk, velük nem reménytelen |
| a tiszta hazatérés, van okunk |
| értelmes ábraként csusszanni ki |
| a hintázó zöld győzelmeihez, hiszen |
| ránk tekintve tudják csak, mi volt itt, |
|
|
|
Cipőmből a tenger
| két önjelölt szent ballonkabátban |
| ott pusztult el a múlt idő |
| nehezéknek láncolva glóriánkra |
|
| Cipőmből a tenger visszabeszél |
| én vagyok te vagy mi vagyunk |
| Európa közepén holdvilágban |
| nyálkás ernyőben ballonkabátban. |
|
|
Ez a nap
| kábítószer-mosoly késen és késelésen |
| ejtőernyős golyók suhognak |
| szemben meredek öngyilkosokkal |
|
| Honnan fordult ki ez a nap? |
| melyik tejúti szalmaszálból? |
| melyik fölpúpozott kosárból? |
| emlékezetem miféle görög lugasából |
| kukoricacsövek ideges ropogása |
| aszaltalma-föld ráncai közé? |
|
| Hisz folytonosan gyanús vagyok |
| minden hír rám szól igazoltat |
| beidéz fajom szerelmem hazám |
| rám parancsol kegyetlen gyöngeség |
| hogy mint a dió páncélsisakja |
| feszüljek vagy összeroppanjak. |
|
| Holott a lankák délutánja |
| a se itt se ott lesiklópálya |
| a kiküldetés negyvenen túlra |
| mintha elájult lódarázsba |
| szólhatna nagyobb bizalomról |
| érkezhetne ebből a napból |
|
|
Könyörgés méltó keresztért
|
Kondor Béla: Pléh Krisztus című képére
| Atyám nem férek a keresztre |
| csak útban feléd összeesve |
| csak repüléshez rugaszkodván |
| vállamhoz szegve törött orcám |
| csak hajlott térddel ájulóban |
| ha már nem vagyok aki voltam. |
| Atyám ne vígy a kísértésbe |
| miért hagytál el mondd mi végre |
| felkészültem kínra halálra |
| vagyok országod hű királya |
| mért növesztettél ekkorára |
| ács fiát ácsok csúfságára? |
| Tudom könnyebb volt fölcipelnem |
| de ne dolgoztass magad ellen |
| én keringek már minden fában |
| hadd nyújtsam ki bennük a lábam |
| nőjön nagyra ki vállal téged |
| küldj rá erősebb ellenséget. |
| Engem a hiány égbe röptet |
| ők a nagy szárnnyal söprögetnek |
| méricskélik szégyenem hosszát |
| Pilátushoz mérik az embert |
| jaj Atyám adj méltó keresztet! |
|
Petőfi
| Mert virág nőtt ujja hegyén, |
| vázába nem állítható. A kör |
| szétrobban, ha ő a centrum. |
| Tört abroncsok kunhalmát lelöki, |
| ünnep képletéből faköpönyeges |
| lélegzetemhez szeretőimet, |
| legyek különb, legyek magam. |
| Nem a szobor. Nézz a tükörbe! |
| a világ fölé görbülő gerinc, |
| az ingázás a múzeumlépcső |
| nem a példa! csak mi beépült |
| belőle, hogy már neve sincs, |
| a fűszál, ahonnét naponta |
| az örökös most vagy soha,
|
| a tükör, ha belenézhetsz, |
| nyitott tenyérrel ünnepelni? |
|
Uram
| a becsúsztatott tiszta lap: |
| És fenn a lassú, nagy madár. |
| És a vásznon az uborkafa, |
| most az egyszeregy pengéi közt. |
| a részletek méltóságát tanulják. |
| Nem vitaminpótló lóversenyek, |
| könyvből merített ihletek, |
| uborkafa árnyékos páholya. |
| Fénykéve-fal töve a sivatagban, |
| homok a hányás tejútrendszerén, |
| körben a csend, elől a tiszta lap, |
|
Rémeim terhét
| Téltemető, télike, sárga, |
| tavasz kisujja, hegyet púpozó |
| dédapám horpadt kalapjára, |
| el-elfelejtett visszajelzés |
| az űrbe küldött dadogásra, |
|
| A sárgán innen sehol lábnyom, |
| valakinek úgy jó, ha félek, |
| valaki folyton beidézget, |
| de szobájában nem találom, |
| megfordulok, oson utánam, |
| elém rakja, mit eldobáltam, |
|
| Téltemető, télike, sárga, |
|
|
Ugyanaz
| a nagy árverés nem neked szólt, |
| a félelem tűzijátéka mögött |
| begyulladt önbizalmak füstölögnek. |
|
| Nem lett egyszerűbb semmi sem, |
| a pókhálót vastüskék tartják, |
| minden karcolás közelebb, |
| minden bokorban Magyarország, |
| akik a műsort végig ülik, |
| két sóhaj között kiszámítják. |
|
| Tiszta szárnyak a hó alatt, |
| megnyúlt fák és megnyúlt idő, |
| leng kétes érdemrendeken – |
|
| Összecsuklottak a csodák, |
| el a láncra vert kilométerek |
| szemenkénti megkísértése, |
| nyárfa csúcsán a pontos idő, |
|
| Kél a zöld beszéd reggele, |
| a hegyoldalak erdőt szólnak, |
| erdő az erdő, zöld a zöld, |
| fű csillagában kél a holnap, |
| zöld öregek pillája mögül |
| könyörtelen atomok szónokolnak. |
|
| csavarszárnya fejed fölött, |
| ha mondod, ez a te szavad, |
|
|
A megváltó zene
| Furulyád néma világűrében, |
| ahol most lyuk van, volt az éden. |
| Végleg elveszett, mért tagadnád, |
| zsebedben barna almacsutkák. |
| Zeneszó helyett vízszintesen |
| siklott az űrben minden isten, |
| vasárnap volt, vasárnap délután. |
| Árnyék villámlott át a furulyán, |
| kivágódott egy ablak, így esett, |
| mindig így esett, függőlegesek |
| kései nyomán bezuhant a fény, |
| és megvakultál, és nem volt remény, |
| de akkor, mint az élet szelleme |
| kiszökött, szólt a megváltó zene. |
|
Mese
| És akkor beléptél szemembe, |
| köpenyben, ahogy ott feküdtél. |
| Jöttél magas kőfal tövében, |
| jöttél parton, jöttél hegy élen. |
| Megszűnt az évszak, talán a Sirius |
| csillagképében mozdult valami, |
| mélyén egy hajszálrepedés. |
| Más időben, más viszonylatok |
| valószínűtlen törvénye szerint |
| vonult veled az univerzum |
| Vonal, pont, körré rendeződött, |
| köldökzsinórral nyaka körül |
| lógott fölöttünk a világ. |
| kényszerítve, hogy odanézzek |
| és megszólalt az asztal, ajtó, |
| kávéspohár, könyv, szemüveg, |
| süket, süket, süket úr, zúgták |
| Hol voltál, hol nem voltál, |
|
Aztán
| Nem ejtettük ki a nevét, nehogy |
| elrebbenjen, azaz: eszünkbe se jutott, |
| hogy szóba is szorítható, |
| hogy elrebbenhet, ha dió- |
| héjként nem fogja össze szó, |
| és elrebben, ha megnevezzük. |
| Ült a jobbomon, ült a balodon, |
| járt a balodon, járt a jobbomon, |
| de mindig háttal, mint Júdás. |
| Aztán átzuhant két szó között |
|
Profán vallomás
| Mégiscsak otthon oszlopaidban, |
| ajtó nélküli templomodban, |
| fölemelt fejjel, mint a gyermek, |
| mint az Istennel játszó szentek, |
| akik festve az oltárképet |
| gyakorta a tükörbe néztek, |
| s elmentek bár, de ott maradtak, |
| s ha visszatérnek, mosolyognak, – |
| az Úr csak nézi, nézi őket, |
| mily nagyszerűen sikerültek. |
|
Mindörökre
| Beesett szemem világ gödre |
| feltöltve fénnyel mindörökre. |
|
Egy fényképre
| Tetten érni a folyamatot, |
| mikor színén a lényeg átsajog, |
| látni, láttatni, hogy élet, halál |
| egy pillanat szarvhegyén dől vagy áll, |
| hogy a világ teljesebb, mint amit |
| szemünk jelez, képzeletünk vetít, |
| kívülről, mégis benne! emberi |
| korlátainkat szétfeszíteni – |
| ragyogja, ami ki sem mondható, |
| árnyék és fény keresztjén a való. |
|
Levél T-nek
| Tervet évezredekre! de a munkát |
| úgy végezni, mint halálraítéltek, |
| akik még (vagy már) várják a kegyelmet, |
| és jogukat (hitüket?) bizonyítják. |
|
| Ezt motyogom, miközben három almát |
| ennék egyszerre, (egyikük sem érett, |
| kerek csak, mint az ünnepi beszédek, |
| s keserű, mint a mulandó igazság). |
|
| Emlékszel-e? agyonvertünk egy macskát, |
| vertük a fához, zsákban, míg… csibéket |
| (naponta négyet) lopott el… Így élek: |
|
| vagyok a macska, vagyok az ítélet- |
| végrehajtó, a fa, a lopott jószág, |
| azon túl semmi, semmi „tudatosság”. |
|
|
Válaszoló
| Mint béka, ha a kígyót megpillantja, |
| mint ártatlan, az ítélet után, |
| mint zabban meglepett idegen lovak, |
| mint isten, aki lelkiismeretes. |
|
| Mint a bennszülött, ha tudja, hogy az, |
| mint légy az égszínű ablaküvegen, |
| mint a szolgaként nőtt demokrata, |
| mint a tisztességes, ha hazudik. |
|
| Mint betyárból lett pandúr a bitón, |
| mint a víz színén fönnmaradt tojás, |
| mint vizes bor, gazdája asztalán, |
| mint a hóhér a fizetésnapon. |
|
| Mint hangya a Himalája alatt, |
| mint rozsdafolt a börtönlakaton, |
| mint az elhajló temetővirág, |
| mint a konok, mulandó anyaöl. |
|
|
Örökké vonul
| Akinek azt mondják: szabad vagy, |
| s hiszi vagy nem, végül elindul, |
| s túl a hit apró lépésein |
| megzizzen, mert tarkója lőlap, |
| az már örökké vonul bennem |
| minden másnapi újság ellen. |
|
Forog tovább
| Belülről is Szemüvegen is |
| Valami fennsík Igen ha térben |
| Vagy inkább cső Csőben süvítés |
| De mégsem lehet beragasztani |
|
Az emberélet útjának felén túl |
|
| készülődni valami szeniori |
| mert fiaink a nagyapáikkal |
| hogy a fa mögött itt az erdő |
| hogy a szelet sosem a nagy fák |
| vállalni a játékot mintha |
| Krisztust követő nemzedék… |
|
| Szétosztom a negyven halat |
| Csodát ne várjatok A tenger |
| végtelen égben folytatódik |
| A nagy hal Lámpát hozzatok |
|
| Megkarcol majd mert szárnya lesz |
| percmutatójával az utókor |
| És letörli És forog tovább |
|
|
Vaskonty a fején
| Vaskonty a fején, korona, |
| táncol, szívemen körbedobog. |
|
| elhágy, babonáz, újra ölel. |
| Paradicsomot játszik velem, |
|
| fekete fák közt megjelenik. |
|
| Táncolok szeges bilincsben, |
| kinevet, holtig láncra kötöz. |
| országon által nyargalászik. |
|
| fele terhemmel ő szaporáz. |
| Jobbjában az ígéret földje, |
|
| Zászlómat a holdra kitűzöm, |
| felkacag a föld kráterein. |
| Kontya körül a mindenséggel |
| táncol, szívemen körbedobog. |
|
| Kötözi négymilliárd magam, |
| elhágy, babonáz, újra ölel. |
| Jobb keze a kontya körül, |
|
| Sejtkoromban belészerettem, |
| jobb keze nyoma homlokomon. |
| Addig él, amíg én, halála az enyém, |
|
|
|